Minden „normális” pasi vágya, hogy két nővel legyen … egyszerre…! Nekem, most ez is megadatott. Lelkes csapatunk nemek szerinti felállása még így sem tükrözte hűen a néhány nappal ezelőtt – a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál keretében – megrendezett Neoton ACOUSTIC koncert közönségének összetételét. Többen voltak ugyanis a lányok. Sokkal többen! De ezen manapság már senki nem lepődik meg. Az emberi érzések kimutatásában ugyanis a hölgyek járnak az élen. Pedig egyáltalán nem szégyen – egy pasitól sem – ha kívül is meglátszik rajta az, ami belül úgyis meg van. Ez a koncert pedig érzésekről szólt. A dalok szövegét, a Neoton történetét mindenki ismerte, és a mondanivalót se kellett nagyon újraértékelni. Sőt, a hangulat is olyan kis családias volt. Talán kétharmados telítettség a nézőtéren. (Naaaaa, ez a 2/3 nem az a 2/3. Ez 100% volt, ami a célt és a támogatottságot illeti!) Egy picit félve merem leírni, és remélem, hogy nincs is igazam. Talán idegenkedtek az emberek az „acoustic” szótól, (mint idegen kifejezéstől én is) vagy a Danubia Kamarazenekartól. Erre az egyik kollégám megjegyzését idézem, amit az élménybeszámolóm hallatán mondott: „Ami jó, az mindenhogy jó!” És ez tényleg jó volt – pedig ő ott sem volt

Egy ilyen filmre hajlamosak vagyunk előítéletekkel beülni. Bár a drámai történetek mindennaposak, – akár a mozit, akár a hétköznapokat szemléljük – mégsem akarjuk annak látni. Persze hogy mindenki jobban szereti a könnyedséget, a vidámságot, de az élet mégsem egy habos torta, hogy csak úgy beletenyereljünk. (Hanem egy nagy szar, és mi vagyunk a verebek, akik csipegetnek belőle! – na jó, ezt csak az örök pesszimisták teszik hozzá.) A másik előítéleti dolog az, ami maga a balett miatt tör(het) elő belőlünk. Pedig ezzel sincs különösebb baj, ez (is) egy ismert, és méltán elismert művészet, amelynek a rajongótábora ugyan nem közelíti meg a fociét, de a kettő nem is egy kategória. (És akkor még nem is tettem hozzá, hogy Monicomp liga.) Mindenki megnyugtatására szolgáljon, ez nem egy balett film „csak” balett táncosokról szól.

Már (majdnem) eltemettük a telet február 20.-án

Nagy örömmel tértem vissza a Kecskeméti Spartacus asztalitenisz csarnokába. Bár nagyon szeretek ping-pongozni, most egy másfajta bulira voltam „hivatalos”. Igaz a statisztikai adatok alapján – a számok pedig nem hazudnak – mindössze egyetlen főre voltam a nagycsaládosok táborától, mégis lelkesen készültem egy sokak által várt eseményre. A Kecskeméti Nagycsaládosok Egyesületének felkérésére ugyanis egyfajta hoppmesterként vehettem részt a farsangi mulatságon.

 

* Felhívom az olvasók és a fanyalgók figyelmét, hogy az alábbi iromány nyíltan termékmegjelenítést tartalmaz! Bár a leírtak egyes szempontokból nem minősülnek ajánlattételnek!

   Jó, jó, tudom, kicsit férfi soviniszta a megközelítés. „Bakker, nézd, ez de nagy, úúúúúú”, stb. De, mi itt vidéken kicsit másképp látjuk a világot. Míg a fővárosiaknak a föld alatt és a föld felett is jut metró, nekünk csak a kék-sárga dobozvárból jutott egy másolat. Magam sem gondoltam volna, (nem a fenét, csak így jobban hangzik) hogy a karácsony előtti (Felfegyverzett szeretet című) írásom után szinte célirányosan fogom keresni az aktuális katalógust. Most se kellett sokat lapozni, csak hátulról kellett kezdeni, – ha elb….od, kezdheted elölről – hogy igazi gyöngyszemre bukkanjak. Na, jó, a múltkori mentorom most is segített, lehet azért, mert neki nincs szüksége a képen bemutatott termékre.

Karika, karika szarjon be Marika. Emlegettük már hat éves (kis)iskolásként. Pedig, ha tudtuk volna… Közben papás-mamást játszottunk, (játék)puskákkal lőttük egymást. Mind-mind olyan dolgok, amelyeket élesben csak különféle színű karikákba ágyazott számokkal jelzett módon sugározhatnának a különféle médiumok. Nem is lenne ez különösebben baj. Növekedésünk egyes fázisaiban egyre inkább kezdtük megtapasztalni, ha azt akarjuk, hogy rendben menjenek a dolgok, szükség van különféle irányelvekre, szabályokra. A közlekedésben, a hivatalokban, az üzemekben, gyakorlatilag mindenütt. Miért lenne ez másképp a televízióban?

„Csúcs” találkozó

Lépcsőket építünk

A "Lépcsőház blog" és "(lépcső)Házon kívül" blog mellékleteként elindult az Eszperente - mellesleg blog is.

 Az eszperente nyelvezete egy különleges világ. A feltalálóba, illetve az eredetbe már bele se mennék, hiszen újat nem tudnék mondani. (Mások tollát meg nem szeretném a kalapom mellé tűzni.) Sokan és sokféleképpen „megénekelték” már, természetesen mindenki a saját szempontjai szerint. Én is ezt teszem. Na, senki ne ijedjen meg, nem fogok dalra fakadni! Mindössze arról van szó, hogy összeszedem az ezzel kapcsolatos gondolataimat. Pontosabban fogalmazva, kezdetben összegyűjtöm azokat az általam megfogalmazott, és különféle felületeken „publikált” írásaimat, nehogy a feledés homályába merüljenek. Ezek között vannak SMS-ben elküldött, és a rádióban elhangzott zöngemények, illetve írásos pályázaton is megjelent „művek”. Később megpróbálom rögzíteni az aktuális helyzetben beugró szófordulatokat, esetleg történeteket. Ebben lesznek (mint ahogy a múltban is voltak) rövid szócikkek, magyarázatok, illetve terjedelmes(ebb) irományok is. Nem feledendő, ez egy könnyed kikapcsolódás! Jó szórakozást magamnak (is), meg mindenkinek!

Tudom, tudom, ha az ember fia magyarázkodással kezd egy írás”művet”, az mindig sántít egy kicsit. Mégis mit lehet mondani, ha nem vagyok érintett egyik oldalról sem? Legalább ennyit: nem vagyok érintett egyik oldalról sem! Kérdés, elég e ez ahhoz, hogy ne egy csalódott ember benyomását keltsem? (Csak, hogy megelőzzem az olyan típusú véleményeket, hogy: Na, mi van, erről is lemaradtál köcsög?) Hogy jövök akkor mégis a képbe? Egyszerűen „csak” beszélgetek emberekkel. Szoktam volt mondani: én általában a hallgatóságot képviselem az ilyen (és egyéb hasonló) emberi történetekben. Én azt gondolom, nem akkora gáz, hogy (még) megbíznak bennem az emberek. Lehetek e akkor hiteles? Konkrét tapasztalatok híján formálhatok e véleményt? Ezt meg döntse el mindenki, akár érintett, akár csak hallott már hasonló eset(ek)ről.

Aki kíváncsi a "köz" véleményére, bátran kattintson a következő linkre: http://csajokespasik.blog.hu/2010/11/03/szex_helyett_csak_egy_sziat_kapott Írásomat ugyanis elküldtem egy országosan is ismert blognak. Lesz "némi" meglepetés! Bár olyan szempontból nem kell nagyon meglepődni, hogy milyen különbség van az ember barátaitól, ismerőseitől, illetve az ismeretlenektől kapott kritikákat illetően.

Mielőtt belevágnék a történetbe, a kérdések megválaszolásának boncolgatását kezdem a végéről. Ki számít ez ügyben hitelesnek? Akinek két hasonló esetben, személyes érintettsége volt? Akinek 12, netán 112? Ne gondolja senki, hogy ez pusztán matematika. A kettő és a tizenkettő (nevezzük kisszámú) esetnek, bár gondolom már ez is véleményes… A 112-t már mondhatjuk tapasztalatnak, vagy szép „magyar” szóval reprezentatív mintavételnek, pedig ez már józan paraszti ésszel nézve is más dimenzió. (Én kérek elnézést, akinek ez utóbbi a „normális”.) Arról nem is beszélve, hogy mások meg a telefon után nyúlnak, hogy a fenti számot meglátva az általános segélyhívót tárcsázzák!

Szerencse vezetett erre ezer esztendeje ezreket? Nem! Egy fejedelem terelte e hegyekkel keretezett terepre ezeket. Ezen emberek megteremtettek e helyen egy nemzetet. Ettek, nevettek, gyermekeket neveltek, pereltek, rengeteget szenvedtek. Nem vedeltek? De, de! S ezzel lesz teljes e rege. Percek, hetek, ezredek s ezredesek mentek el, de emberek nem feledtek. Szeszt kellett vedeljenek, mert szenvedtek eleget.

Ezennel bejelentem, szeptemberben megjelent egy rendelet, mely helyzetet teremt. Ezzel lehet szeszes levet engednetek, de ezzel nem kereskedhettek. Szerkezeteket nem lehet szerkesztenetek, de ezzel szemben vehettek tesztelt, fejlesztett elemeket.

Mely elemek mehetnek bele? Egres, nemes szeder, persze ezek nem jellegzetesek. Kereshettek nemesebbet, -- esetleg cseresznye -- s kellemesebbet. Persze lehet keverve, de ezt nem szeretem. Neked legkedvesebbet vedd, szedd, esetleg verd le! Szeleteld fel, tedd bele cseberbe-vederbe! Fedjed le, kevergesd, s erjeszd meg! Ezen elegy neve legyen cefre. Tedd bele megvett szerkezetedbe! Meleg gerjedjen benne, szeszed ebben tekeregve nemesedjen. Leve eleje nem mehet beledbe, ezt egye fene. De veleje neked lett teremtve. Engedj tele egy keskeny kelyhet, s fejedet felemelve ereszd le! De ne feledd! Kerekes szerkezettel nem mehetsz Debrecenbe, mert szesszel telt fejeddel nem vezethetsz.

Egy ember ezt elfelejtette. Szerv lemeszelte, s bele kellett leheljen egy szerkezetbe. Ej de kellemetlen. Nem telt bele egy perc sem, ezredes feljelentette. Emberem mehetett egy fedett nedves helyre, ketrecbe reteszelve. Este kellemetlen telt, mert ezen helyen rendetlen emberek szertelenkedtek. Reggelre kelve mehetett el, persze rendesen elkeseredve.

Ne legyen elfeledve e mese, neten kellett megjelenjen. Nyerek vele, esetleg nem, esetemben egyre megy. Tente, tente kedves emberek!

Ha nem is klasszikus kapálásról volt szó, az eszközök mindenesetre rendelkezésre álltak. Mielőtt valaki lázas olvasásba kezdene, igyon egy kupicával, talán szüksége lehet rá. Mindenesetre én így tettem írás közben.

A politikát általában igyekszem kerülni az írásaimban, persze tiltakozni nem lehet a hatásai ellen. Ebben a világban élünk, következményei akaratunk ellenére is meglátszanak rajtunk. Főleg, ha iszunk. (Igyunk még egyet!) Viszont aligha lehetne tiltakozni az ellen, hogy egészen „véletlenül” kerül terítékre egy ilyen téma azokban a napokban, amikor életbe lép a pálinkafőzést (bizonyos szinten) felszabadító törvény. Aki egyet ért az előző megállapítással (és még ki tudja mondani, hogy liberalizáció), igyon még egyet. Vegye úgy, hogy dobott egy hatost a kockával. De csalni nem ér! A cinkelt kocka, illetve olyan mértani test, alkalmazása, amelynek mind a hat lapján hat pötty van az egyenértékű egy elvonókúra-beutalóval. Aki meg pettyet olvasott pötty helyett, az ne igyon többet mert katicabogarat látott.

Az egész hétvégi mozizás egy hirtelen felmerült ötletből adódott. Gyakorlatilag egy gyors telefonváltásból jött, autózva két, magyarországi nagyváros között. Végül is, ha az ember fia/lánya eldöntötte, hogy multiplexbe megy, teljesen mindegy, hogy az melyik „metropolisz” melyik plázájába van beágyazva. A gondot inkább a filmválasztás okozta, nem is bíztuk a telefonos ötletelésre. Szembesülve a kínálattal azért már egy kicsit egyszerűbb dolgunk volt. Gyorsan hozzáteszem, sajnos. A meglehetősen hosszú listát átböngészve elég gyorsan likvidáltuk az esélyteleneket. A leginkább döntő érv az volt, hogy valami módon feledtetni kellene az elmúlt hétvége mozis „élményeit”.

Emlékszik még valaki arra, mikor írt utoljára levelet? Nem e-mailt, hagyományosat! Gondosan kiválasztott levélpapírra, átitatva valamilyen parfümmel, kidekorálva rúzzsal, szerelmes, gyakran erotikus tartalommal fűszerezve. Időnként könnycseppel le-, vagy inkább megpecsételve. Aztán a várakozás izgalmai. Megkapta e a „kedves”, megértette e, és az egyik leginkább bizonytalan kérdés: válaszol e? Ugye, hogy lassan a feledés homályába merülnek ezek a gondolatok, mozzanatok. Mai „modern” – de nyugodtan fogalmazzunk úgy, rohanó – világunkban előfordul, hogy a fontosnak tartott leveleknek sem választunk megfelelő hátteret. Rúzzsal és szempillafestékkel nem dekoráljuk a monitort, mert csak magunkkal tolunk ki. Illatfelhőket sem küldünk a képernyőnkre, mert még elhomályosodik, foltos lesz. Arról nem is beszélve, hogy a könnycseppek kifejezetten ártanak a billentyűzetnek. Akkor ezekkel a XX-XXI. századi újításokkal vége is a romantikának?

Azon gondolom, senki sem lepődik meg, hogy egy párkapcsolatokkal (is) foglalkozó felületen egy ilyen tartalommal találkozik először. És ugyebár a cím is sokat sejtető! Na, akkor jöhet is az első megjegyzés. Azt mondják, (a hozzáértők IS) hogy a címadás egy külön tudomány, vagy legalábbis felér azzal. Úgy gondolom, már itt figyelmen kívül hagyták ezt az íratlan szabályt. De ne aggódjatok, nem ez az egyetlen dolog a film kapcsán, ami miatt megvakartam néhányszor a buksimat.

Az előzetesekből ennyit lehetett tudni: „Amikor egy kisvárosi nő találkozik egy rejtélyes férfival azt gondolja, talán ő az álmai pasija. Azonban hamarosan gyanítani kezdi, hogy valami nem stimmel.” (Forrás: Pesti Est) Magyarul beszélő akció vígjáték. A főszerepben: Tom Cruise, Cameron Diaz.

Jaaaaaaa! És amerikai! Ezt csak azért tartottam fontosnak kihangsúlyozni, mert ez egy olyan ország, ahol egy filmsztár – Sandra Bullock – egyazon esztendőben megkaphatta az Aranymálna (a legrosszabb filmért járó) díjat és az Oscart! Sőt át is vette mindkettőt!!! (Vigyázat valódi sztárról beszélünk! Nem egy „Megasztáron” szocializálódott közönségnek, korábban jobb sorsra érdemes, de celebbé érett emberek által (el/meg)ítélt „paprikajancsik” (és „juliskák”) népes seregéről!)