Szavaló”verseny”
Jó régen volt már, de még emlékszem, hogy engem is beneveztek anno egy iskolai szavalóversenyre. Annak ellenére emlékszem, hogy nem tudtam elmenni, mert megbetegedtem. Bevallom, – így utólag könnyen tehetem – még örültem is neki. Nyilvánvalóan nem a betegségnek, hanem, hogy nem kellett szerepelni. Persze ez az utóbbi időben „egy kicsit” megváltozott, mármint ami a feltűnési viszketegséget illeti. Igaz, nem a szépirodalmi, illetve a klasszikus értelembe vett kulturális téren élem ki az ilyen irányú hajlamaimat, de ez (a mostani témát illetően talán) nem is fontos.
Egy szavalóversenyen való részvétel több szempontból (lehet) érdekes. Ami a „normális” megközelítést illeti, nincs is vele semmi gond, persze azon lehetne elmélkedni, hogy melyik az a szempont, ami egy adott helyzetben, de különösen egy adott tanulónál meghatározó lehet. Ha már a saját esetemmel kezdtem, vizsgálhatjuk, hogy egészséges e a versenyző? De ennek eldöntését talán hagyjuk meg az orvosi stábnak. Milyen tanuló? Egyrészt úgy általában, másrészt azokból a tárgyakból, amik közvetlenül is összefüggésbe hozhatók a szépirodalommal. Valljuk be azért az megmosolyogtató lenne, ha valakit azért nem hagynának szavalni, mert hadilábon áll a számtani műveletekkel, vagy mert behajlította a kezét/lábát cigánykerekezés közben. (Ajaj, már az ilyesfajta példával is óvatosan kell bánni, nehogy már ebből is nemzetiségi kérdés legyen.) Azt már valóban félve írom le, hogy a gyerkőcnek hol, és milyen fontos pozícióban dolgozik valami, vagy – személyekről lévén szó – valaki magas rangú felmenője.
Még mielőtt valaki megunná a sok mellébeszélést, lassan ideje lenne eljutni odáig, hogy a nebuló tud e verset mondani! Egyesekben remélem azért felmerült a gondolat, hogy talán azért jutottam el ekkora kerülővel a fő szemponthoz, mert éppen így próbáltam rávilágítani – még ha csak gyertyával is – a problémára.
Egyik ismerősöm általános iskolás korú csemetéje abban a megtiszteltetésben részesült, hogy tudása és képességei alapján elindulhatott egy nemes (legalábbis akkor még annak tűnő versenyen). Tisztességesen felkészült, szüleitől is megkapta az útravalót. Kicsi izgalommal, de kellő önbizalommal állt a hallgatóság elé, majd meg is oldotta a feladatot. Ezután helyet foglalt, és annak rendje és módja szerint meghallgatta a vetélytársait. Nem rendelkezve még oly nagy élettapasztalattal, de ő is hallhatta, hogy vannak olyan előadók is, akiknek nem kenyerük (még) a szép, tiszta beszéd. Elakad a hangjuk, nem érthető tisztán a mondandójuk, láthatóan gondolkodni kell a következő versszakon. Akadtak persze sugárzó arcú határozott, kifejezetten (már most láthatóan) sikerre termett kortársak is. Amíg a srác ezen morfondírozott, elérkezett az eredményhirdetés ideje. Bár a rendezvényhez nem tartozott háromfogásos ebéd, mégis jött a feketeleves. A versenyen olyasvalaki jutott tovább, aki még a gyermeki megítélés szerint is távol áll a tiszta, szép beszédtől, a míves szavalástól. Tipikusan az a „nem jött át” kategória, csak hát a gyermeki lélek ezt sokkal egyszerűbben fogalmazta meg: Apa, miért ő? Mivel hősünket tisztességes, dolgozó szülők nevelik nem látványos színházzal fejezte ki nemtetszését. Csak a gyermeki őszinteség szólt belőle. Ráadásul nem is azt kérdezte: Miért nem én?
Utóbbi kérdésre egyszerű lenne a válasz, de erre már megfelelő nevelést kapott. Nem vagytok egyformák. Lehetnek olyanok, akiknek határozottabb a hangjuk, jobban át tudják érezni a mondanivalót, szebben beszélnek, jobban hangsúlyoznak…
De arra a kérdésre, hogy: Apa, miért Ő? Válaszolhat e a szülő ugyanolyan nyíltsággal és őszinteséggel, mint ahogy a kérdés megfogalmazódott – már ha tudja a választ? Talán egészségi állapotának rendbetételéhez szükséges a megfelelő lelki háttár(támogatás). Talán jó tanuló, nem áll hadilábon a számokkal, és a cigánykereket is nyújtott kézzel/lábbal hajtja végre, így szükség van a helyezésre a jó átlag miatt. Talán valahol fontos pozícióban dolgozik valami/valaki magas rangú felmenője. Talán a zsűri elnök a papa szomszédja, főnöke, üzlettársa. Talán „csak” felső utasítás volt az egész.
Persze nekünk még voltak olyan példaképeink is, mint például Novodomszky Évi, aki versmondó lányból lett az MTV híradójának egyik arca. De ma már nincsenek ilyen példaképek, csak példák. Talán egészségi állapot… Áh, most írjam le még egyszer az előző bekezdést?
