Nehéz volt megmozdulni, de muszáj volt, mert Briginek teljesen kiszáradt a szája. Mindkettőjüknek töltött a teából, ami most már azonnal fogyasztható hőmérsékletűre hűlt. Ádám közben ujjaival elért egy ceruzát, és egy az egyik füzet sarkára rá tudott írni egy megjegyzést: „Hosszú napunk lesz”. Brigi elmosolyodott, de nem hagyta magát, hogy kiessen a szerepéből. Bár a lány eredetileg nem így tervezte, azért hogy láttassa, az írásbeli kommunikáció is felér egy megszólalással, úgy döntött megbünteti a fiút. Olyan részletekbe is beavatja, amit eredetileg nem szándékozott elmondani. Csak, hogy láttassa ő is tud alkalmazkodni egy megváltozott körülményhez. Újabb kézfogás, és folytatás…

-              Gyakorlatilag elérkeztünk Gáborhoz, de a történet, amit el akartam mesélni, csak most kezdődik igazából. Szóval, amikor átemelt az ágyra szorosan kapaszkodtam a nyakába. Annyira szorosan, hogy amikor leértem, én éreztem, hogy engedni kell a szorításon. Ezt valahogy olyan ügyesen sikerült kihasználnia, hogy először fel sem fogtam, mi történt, ráadásul ilyen gyorsan. Persze akkor sem voltam túlöltözve. A kis szoknya felrántása, és a bugyim félrehúzása egyetlen mozdulattal sikerült neki. Olyan hosszan nyalt bele a puncimba, hogy nem tudtam eldönteni, hogy az enyém olyan nagy, vagy az ő nyelve nőtt meg ilyen hirtelen. Hogy ez a tudatlansági állapot még tovább fennmaradjon, még megismételte néhányszor. Isten bizony nem tudom hányszor. Mikor feleszméltem, gondoltam rá, hogy megkérdezem, de akkor nem volt fontos a statisztika. Akkorát élveztem, hogy teljesen elvesztettem a fejem. Arra már emlékeztem, hogy megkérdeztem, mennyire voltam hangos.

Briginek volt egy olyan szokása, hogy vacsora után mindig elment letusolni, ezzel magának is jelezte, hogy már este van, és ezt másfajta élethelyzetet jelent. A teste is készüljön fel egy másik életformára. Persze ez akkor inkább a felfrissülés miatt volt fontos, hiszen esténként még sok munka várt rá. Az ilyen speciális élethelyzetekben meg nem kellett magyarázkodni.

-              Amikor kinyitottam a szemem, az arca az enyém előtt volt – folytatta, – és gyorsan vissza kellett csuknom, ahogy ez a csókolózásnál szokásos. De azt már látni akartam, ahogy leveszi a pólóját. Sőt, ezt ő is láttatni akarta, mert megvárta, míg lesz kedvem segíteni ebben a mozdulatsorban. Az én ruházatomtól nem volt nehéz megszabadítani, elég volt kétszer megforgatni a hossztengelyem körül. Közben egyszer a nagypárnát sikerült teljesen átölelnem, de amikor visszafordultam már a farka volt a kezemben. Már túl volt az ébredezési fázison, így a puszi már egy kissé többet jelentett a számára, mint a Csipkerózsikát ébresztő csók. Én próbáltam még egy kicsit fokozni a dolgokat, de Gábor elhúzta a fejemet. Csak annyit mondott, amíg még egyszer kinyal, az pont elég idő ahhoz, hogy a helyükre kerüljenek a dolgok. Próbáltam tiltakozni, de esélytelen voltam. Mire a párnára ért a fejem, az övé a lábam között volt. Azt nem kell mondjam, hogy a nedvesedési fázison többször túl voltam. Elég volt csak az előző nyalakodásra gondolni, már attól azt kellett mondanom, hogy hagyja abba, amit még el sem kezdett. Persze ebben is ellenállhatatlan volt. Mentségére legyen mondva, hogy „csak” háromszor lefetyelt bele, aztán azonnal felkapott és az akkor már valóban merev farkára húzott. Még háromszor emelkedtem fel az öléből, amikor egyszerre kiáltottunk fel. Most!

Briginek könny csillant a szemébe, amikor Ádámra nézett. Megszorította a kezét, de nem tudott azonnal megszólalni. A másik kezével felemelte a telefonját, és elcsukló hangon csak annyit mondott:

-              Ez volt az SMS-ben: MOST! – Hosszabb hatásszünetet kellett tartania, hogy folytatni tudja. – Szinte a védjegyünké vált. A szex közben elvileg már nem kellett volna mondani, hiszen annyira összekovácsolódtunk a hónapok során. De ha húzni akartuk egymást, akkor gyakran elsütöttük ezt a poént. Szinte minden SMS-ben, levelünkben be kellett valahova szúrni. Amikor szakítottunk, megbeszéltük, hogy lesz egy utolsó SMS, amiben végleg lezárjuk ezt a korszakot. Az időpont még nem volt biztos, csak annyit mondott, akkor küldi el, amikor leszáll a repülője az ígéret földjén. Ez történt tegnap este. Te erre jól fenéken billentettél, bár akkor még egyikünk se tudhatta, hogy miért. Jobb is hogy nem tudtam azonnal megnézni. Hogy neked mi lett volna jobb, ezt rád bízom. De ha ezt ezzel most már tényleg le tudom zárni, akkor köszönettel tartozom. Vége.

-              Ha most azt mondanád, hogy reagálhatok, akkor se lenne egyszerű. Te épp eleget beszéltél, én meg kezdtem megszokni, hogy csendben maradok. De most itt az ideje, kipihend magad – szólalt meg Ádám, persze csak miután enyhült a kézszorítás. – Már másodszor kell, hogy azt mondjam, nem csókollak meg, még ha ez is egy furcsa védjegy látszatát kelti. Szia!

Ezzel becsukta az ajtót, és bár nagyon erős késztetést érzett, nem nézett vissza.

(folyt. köv.) itt