A hír szent, a vélemény szabad(on szárnyaló)

(lépcső)Házon kívül

(lépcső)Házon kívül

Boldog Karácsonyt Áder János!

2018. december 24. - Jumbóka

Kicsit úgy érzem magam, mint kisiskolás koromban, amikor a levélírást tanultam. (Fiatalabb olvasók, most néznek bambán, pedig a ’70-es években még volt ilyen…) Ismert vagy leginkább ismeretlen embereknek kellett levelet írni, (tollal papírra) hogy megtanuljuk a formaságokat. A hasonlóság a történetben, hogy azt a levelet sem olvasta a címzett, legfeljebb a tanító néni. Hogyan is kerülnék én akár csak virtuális kapcsolatba az elnökkel…? Szóval ez is olyan pusztába kiáltott szó. Aztán vagy lesz olyan, aki olvassa, vagy nem. Legfeljebb majd kiszivárog, ahogy manapság oly „divatos” szóval mondani szokás.

golyostoll.jpg

Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Kedves János!

A „hatalmadnak” való tisztelettel köszöntelek, de maradnék a tegeződésnél. (Egykori tanárom szavait – mármint a lényegét – idézve: tegeződve is meg lehet adni a tiszteletet, és magázódva is el lehet valakit küldeni melegebb éghajlatra. (Ez utóbbi még akár aktuális is lehet így télvíz idején.) Ne ijedj meg, nemfoglak „lejancsizni”, hiszen nem őriztünk együtt libát. Sőt a libás ügyekben érintettektől is igyekszem távol tartani magamat. (Ebből talán az is következik, hogy nem az egyik, vagy a másik oldalt képviselem. Én csak egy időnként túlórázó vagyok.)

Különleges karácsonyi ajándékot adtál idén a „népednek”. Aláírtad a túlóratörvényt. Tudom-tudom, a törvényt nem Te hoztad „csak” aláírtad. Meg is tudod „magyarázni” ha nagyon kérdőre vonnak. (Na, de ugyan ki tenne ilyet, legalábbis a „köreidből”? Úgy nem is tenném fel a kérdést, hogy ki merne…) Mondhatnád, hogy hivatalodnál fogva ennyit tehettél. Gondolom, megvizsgáltad a formai követelményeket, aminek természetesen megfeleltek. Mint annak idején a tanító néni a mi leveleinknél. (Persze, számtalan más dolognak is rendben kell lenni. Pl. törvényességi meg ilyesmi, de nem gondolom, hogy ebben is bárki hibát találna.) De szeretném, ha észre vennéd, hogy Te több vagy, mint egy tanító néni. Nem mint ember, mert ebben nem szabad különbséget tenni. De a pozíciódat tekintve többet tehetsz, mint a nép egyszerű tagja. Te a nép követe vagy, de legalábbis annak kellene, hogy legyél.

A „cimboráid” ámokfutásai, mintha még a paci másik oldalánál is távolabbra kerültek volna az utóbbi időben. Ennek azért vannak „apró” jelei. Ennyi ember már régen vonult az utcára. Vigyázat, mindez a saját szervezésükben történt! (Az, hogy ezt meglovagolta a „hivatalos” ellenzék számomra sem jelent sokat.) Mégis mit tehettél volna mindezek láttán-hallatán? Legalább annyit, hogy átgondolásra visszaküldöd. (Lehet, hogy nem ez a hivatalos megnevezése a folyamatnak, de ezt Te jobban tudod…) Azt meg én tudom – mert volt már ilyenre példa – hogy újra benyújtják a parlament elé változatlan formában. Az is tuti, hogy újra el is fogadták volna. Akkor mi értelme lett volna az egésznek? – kérdezhetnéd. Több dolog is, amiből csak kettőt emelnék ki.

  • Az embereknek lett volna egy „nyugodt” karácsonya.
  • Gondolhattuk volna, hogy a lehetőségeidhez mérten gondolsz egy kicsit a „népedre” is. Ebbe azok is beletartoznak, akiknek már csak történelem, hogy a jelenlegi hatalomra szavaztak. De lélekben már máshol járnak, még akkor is, ha kötelességtudatból mag az állásukat féltve még mindig a „V” generáció narancssárga ködében vannak elvarázsolva.

János!

Te több vagy, mint egy báb! Lépj ki abból a szerepből, hogy csak aláírsz. Most úgy néz ki a dolog, hogy ebben az országban beszüntették a golyóstollat, és csak 1 db van belőle. Az pedig a hivatalodban van, 7 lakat alatt őrizve. Tudod, az emberek gyakran példálóznak az elődeiddel. Én ezt nem teszem. Sem a közeli sem a távoli múltban „tevékenykedőkre” nem mutogatok. (Egy dolgot csak ezért linkelek ide, hogy más is került már olyan helyzetbe, amikor egy keresztény ünnep kapcsán jött szóba a tolla.) Nem gondolom, hogy különösebben félteni kellene az állásodat. Ezt az egy poziciót konkrétan lehet. De akik ide „helyeztek”, találnak majd neked másikat.

De ha már a keresztény vonalat említettem…, bár a hitetleneknek is karácsony van. Kívánok Neked, és mindenki másnak is: Békés, boldog ünnepeket!

Kelt: Magyarország, 2018. december 24.

Tisztelettel: Jumbóka

U.i.: Az ismeretlenség homálya csak a látszat, a blogos környezetben ezt így szokás. De, mint tudjuk, manapság mindenki csak két kattintásra van egymástól!

Kép innen: Pixbay

A bejegyzés trackback címe:

https://lepcsohazonkivul.blog.hu/api/trackback/id/tr7314510096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rallus 2018.12.25. 11:58:51

Ha Áder a bájos Tordai Bencétől és a méltóságteljes Szél, Kunhalmi, Bangóné triótól , de még a Kossuth -téren kulturáltan viselkedő haladó erőktől nem hatódott meg, akkor ettől már nem fog....
Rettenetesen hangzik nektek, de aki többet akar dolgozni, az ez után legálisan is megteheti...

röf 2018.12.25. 13:23:37

Továbbra is meghaladja a ballibbantak szellemi képességeit a túlóra és az időkeret értelmezése.

Visceroid 2018.12.25. 13:36:30

@röf: Jó, figyelj, az átlagos magyar főnökét is. Tehát ha a Főnökúr Mucsalyröcsögei Helyi KKV-nál úgy érzi, hogy az alkalmazottaktól még beszed egy kommunista szombatot, akkor simán elkezdhet lobogtatni "valamit", amit sem ő, sem az alkalmazottak nem értenek, de mivel a nagy politikusurak azt mondták, akkor neki szabad, a parasztnak a neve meg kuss. Ennyi.

cardiobascuralis 2018.12.25. 16:37:26

Aki annyira hülye, hogy egy 4 szóból álló címet is csak 2 hibával tud leírni, mi az anyja picsájáért akar írni?

Éhesló 2018.12.25. 18:42:28

Az ajvékolásotok zene füleimnek!

2018.12.25. 19:44:10

Nagyon gyenge kis iromány.
Én eddig is többet túlóráztam egy nagy magyar multinál, mint amennyit szabad lett volna. Most már legálisan is lehet. Ennyi.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.25. 21:40:47

ez egy finomkodó, és semmitmondó post. ez a kis senki János nyugodtan megérdemel kemény kritikát is.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.25. 21:41:48

ez egy finomkodó, és semmitmondó post. ez a kis senki János nyugodtan megérdemel kemény kritikát is.

csak egy hülye, kis senki, Orbán szolgálója.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.25. 21:42:53

@valaki nagyon más: remélem, nemsokára legálisan ki is rabolnak, és meg is erőszakolják a lányodat. mit számít az, nem?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.25. 21:43:50

@Éhesló: botfülü kis zenei analfabénáa parasztok vagytok, ti idióták!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.25. 21:46:20

@röf: továbbra sem tudnak a Fidióták érveket írni. hülyék ehhez.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.25. 21:47:20

@rallus: eddig is megtehette. például másodállásban.

Éhesló 2018.12.25. 21:51:51

@math0: menj a kurva anyádba matyi!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.25. 22:10:17

@Éhesló: botfülü kis zenei analfabénáa parasztok vagytok, ti idióták!

Éhesló 2018.12.25. 22:29:21

@math0: menj a kurva anyádba matyi!

felső határ nincs 2018.12.26. 04:18:22

Ha az Index cimlap fikabloggerei dicsernek Orbant/Adert, akkor azonnal le kellene valtani a kormanyt.

felső határ nincs 2018.12.26. 04:20:33

@Visceroid: Ez jo hir, ezek szerint a rabszolgava tett magyarok a tavaszi EP valasztason vegre megbuntetik a diktatort.

JA, nem.

Bkkzol 2018.12.26. 04:54:36

@rallus: A Momentumos unatkozó elkényeztetett ifjai még füstbombákkal is próbálták hangulatossá tenni a tüntit!

Észmegálló 2018.12.26. 10:18:02

Csak a belinkelt - jóval korábbi - saját cikkedre reagálva: tudatlanságból és/vagy felszínességből besároztál egy olyan embert, aki önmagában EMBEREBB volt a jelenlegi teljes magyar hatalmi elitnél. Nehezen bocsátható meg, hogy Vaclav Havelnek tulajdonítottál egy olyan alantas cselekményt, amelyet utódja Vaclav Klaus követett el. Minimum egy bocsánatkérés elvárható.

kolomparlole1114 2018.12.26. 10:26:17

Az áder egy igazi román munkásőr!

Jumbóka · http://lepcsohazonkivul.blog.hu/ 2018.12.26. 13:56:22

@Észmegálló: Bakker... és bocs...! Hogy ez eddig nem tűnt fel senkinek... (Vagy nem mertek szólni...)

kiskutyauto 2018.12.26. 14:31:27

Brr... Borzalmas lehet egy családnak bajszos szarszagban tölteni az ünnepeket...

röf 2018.12.28. 08:31:05

@math0:
Te világtalan, ha van egy magyar nyelven megfogalmazott törvény, amit az ellenzéknek nevezett szellemi hajléktalan csürhe nem tud értelmezni, akkor milyen tényeket szeretnél...? Ott van, bzd+, olvasd el. Hátha neked sikerül...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.28. 12:09:33

@röf: valóban van egy törvény, tök világos, hogy Orbán csicskásai sértették meg, ezt a 4 elemis, Fidióta, analfabéna, közmunkás-parasztok nem fogják fel, de milliók látták a videókat, és remélhetően a bíróság még nincs annyira Orbán kezére, emiatt a csicskások ülni fognak.

nem tudok veletek mit kezdeni, ti olyan Fidióta barmok vagytok, mintha az 1x1-et magyaráznám nektek, de ez az ápolónők feladata.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.28. 12:12:02

@röf: valóban van egy törvény, tök világos, hogy a keretidőben dolgozóknak 36 hónap a keretidő, azaz 36 hónapig nem fizetik ki nekik a túlórát, mert addig el sem dől, hogy túlóráztak-e, vagy lecsúsztatják. ez a 36 hónap, ez durva. ezt a Fideszesek közül is csak a 4 elemis, Fidióta, analfabéna, közmunkás-parasztok nem fogják fel,

nem tudok veletek mit kezdeni, ti olyan Fidióta barmok vagytok, mintha az 1x1-et magyaráznám nektek, de ez az ápolónők feladata.

röf 2019.01.01. 21:07:22

@math0:
"van egy törvény, tök világos, hogy a keretidőben dolgozóknak 36 hónap a keretidő, azaz 36 hónapig nem fizetik ki nekik a túlórát,"
Bazzeg, akkora hatalmas az arcod (retkes pofád), miközben lila fingod nincs, mi a különbség a túlóra és a munkaidő-keret terhére elvégzett többletmunka között.
Te világtalan taknyos orrú pöcs...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.01.01. 21:32:29

@röf: na, a sokadik Fidióta barom, amelyik érv nélkül mocskolódik. csak lejáratjátok a náci fajtátokat ezzel.
süti beállítások módosítása