Bloggernek lenni „betegség”, vallják sokan a kívülállók közül. Pedig ez is „csak” egyfajta szenvedély, akár csak valami más hobbi. Olyan, mint a foci, a mozi, a horgászás vagy a vadászat. Na, nem feltétlenül a lájkokra.

Kétségtelen, hogy vannak szélsőségek, amelyek időnként valóban a jó ízlés határát súrolják. De ha már a hullámokról van szó, az első tetőpont akkor volt, amikor az INDEX válság közeli állapotáról beszélt mindenki. Különösen a bloggerek, hiszen az egyik legjelentősebb környezet felett is viharfelhők gyülekeztek. Bár a blog.hu nem tartozik közvetlenül az INDEX fennhatósága alá, azért elég sokan elevickélnek ezen a farvízen. Itt egyelőre működik a túlélési ösztön, hiszen ez az írás is megjelenhetett.

Számomra is egyfajta bizonyíték, hogy a blogfelület gazdáinak sem volt közömbös a sok okfejtésem, hiszen elég sokszor kerültek a címlapra az írásaim. Sőt ezek között is kiemelt szerepet kaptak a bloggerekről vagy a blogolásról szóló cikkek.

Sokan kezdtek pánikolni néhány hónapja, mi lesz a bejegyzéseikkel, hogyan, merre menjenek tovább. (Pontosabban a hely merre megy tovább, mert akkor még nem tudták, hogy a „megTELEXesedés” fogalma mit jelent.) Váltsanak helyet, elmenjenek a „privát szférába” vagy kivárjanak. Már csak azért is, mert olyan nagyon sok, országosan ismert, illetve ingyenes felület azért nem áll rendelkezésre. Az üggyel még a „konkurencia” is foglalkozott a saját címlapján.

Egyértelműen látszik, hogy a fejekből kiáramló gondolatoknak érdemes szabad utat adni. Amíg zárt kapuk között mozgolódnak, addig általában nincs velük gond. Bár kétségtelen, hogy az emberek tetteit akkor is meghatározzák, ha nyilvánosan nem jelennek meg. De ha az agytekervények végei megmozdítják a kezeket, és azokon az ujjak a billentyűzeten kezdenek el kopogni, akkor előbb utóbb a dolgok a nyilvánosság elé kerülnek. Ugyanis „modern” világunk nagykövetei, az elektronikus üzenethordozók és közvetítők valamelyik képviselője úgy hozzánőtt a gazdájához, hogy lassan az egyetlen eszköz a „cseklistán” amit ellenőrzünk az otthoni indulás előtt. Ezt is joggal nevezhetnénk betegségnek, pedig „csak” a hétköznapunk része.

Még csak nem is kell mindennek feltétlenül folyamatosan harsogni. Magának az alkotónak sem. Valahogy úgy is lehet, mint amikor ebéd közben megjegyezte az egyik kollégám: De csendben vagy! Bejegyzést írok a blogomra,– mondtam – ráadásul fejben. Látszott, hogy egy pillanatra megállt a mosogatószivacs a kezében, de mielőtt megszólalt volna ismét, meggondolta magát. Tudta, hogy úgyis megírom…

Hogy jön ide a második hullám? Tulajdonképpen még ki sem simultak a vonalak az első után, itt az újabb, sokkal váratlanabb esemény. A blog.hu-ra boruló árnyék sokakat indított el abba az irányba, hogy a cafeblog-ra költözzenek. Erre néhány napja beütött a krach.

A Cafeblog 2021 januártól tárhelyszolgáltatóvá változik. Blogposztot írni nem lehet rajta. Kérünk, olvasd el az új Felhasználási Feltételeket!

Ez az üzenet viszont egész konkrétnak tűnik, még ha sokan kételkedve is fogadják. De mi lehetett itt a pánik oka? Mármint az üzemeltetők részéről. Ráadásul egy olyan oldalon, amit talán még nem fertőzött meg a politika. Talán éppen ez a baj? Sokan kifejezetten „csak” női oldalnak gondolták/gondolják. Ez talán nem is egészen alaptalan, hiszen mégis csak egy (elvileg) női oldal a gazdája. De biztos sokan olvassák a férfiak közül is, még ha nem is merik bevallani. Nekem is van kedvencem, még ha ha nem is illik ezen a felületen egy másik világot hírbe hozni. De azért nem rejtem mélyen a meséit a tarisznyámba. Így bármikor előhúzhatom.

Szóval – politika híján – mi is a félelem tárgya? Talán egy gasztroblogger hatágú csillagot formál a karácsonyi asztalra szánt süteményből? Ennek hátterét valaki félremagyarázná? Vagy egy „divatdiktátor” fotó-oldalán félrecsúszik egy melltartópánt? Esetleg egy utazási oldalon felsejlik a Vörös tér hagymakupoláinak látképe? Aligha. Ha jól tudom naponta ezres nagyságrendű írás születik a hasonló felületeken. Nincs az az ember, aki ezt mindet átlátná. De mivel nagyon sokféle ember él ebben a pici országban, így az érdeklődési körök is sokszínűek. Mindenki megtalálja a maga közegét, ha néha nehéz is eligazodni ebben a rengetegben. Hagyjuk meg nekik a döntést, hogy mit olvasnak el. Arról nem is beszélve, hogy az íróknak is szükségük van levezetésre. Egyfajta fejszelepre.

Van, akinek ez is elég. Nem kell mindenkinek feltétlenül az utcára vonulni! Nem tud mindenki adakozni. Maradjon meg ez is egyfajta eszköznek, ami akár mások gondolatainak serkentésére is szolgálhat!

Kép: Montázs az érintett felületek logóiból egy kis Google segítséggel

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával