Tanító néninek jelentem… megjelentem!
Abból is látszik, – mármint a jelentkezésem – hogy én sem fogom szó nélkül hagyni, ami napjainkban történik velük.
Egész életünk során mindannyian kapcsolatban vagyunk a pedagógusokkal. Ha nem is közvetlenül, de gyermekeinken, unokáinkon keresztül mindenképpen. Amíg kicsik a gyerekek, akkor azért fontosak, ha nagyobbak, akkor meg azért nem hagy bennünket hidegen a történet. (… és akkor nem a tél árnyoldalairól beszélek a hőmérséklettel kapcsolatban.) Főleg, hogy alig indult el a tanév, máris van miről beszélni.
Hadd kezdjem a „kormányzati” intézkedéssel, amelyeket a „renitensekkel” szemben hoztak. Utolsó figyelmeztetés, fegyelmi, elbocsátás. Erre „szeretnék” ugyanis reagálni. Nem konkrétan a büntetésre gondolok, hiszen ennek jogosságát (jogi hátterét) sokáig vizsgálni fogják.
Ami engem bosszant, az a létszám. Most kivételesen nem az osztályé – amit jelenteni szoktak – hanem a pedagógusoké. Ez ugyanis csökken, még pedig folyamatosan. Sőt, ha így haladunk, még inkább fog. De a „darabszámnak” még nagyobb jelentősége van egy másik megközelítésben. Sokan vannak, de még mindig nem elegen. Nem az oktatásban, hiszen azt épp az előző mondatban írtam le. Hanem a megmozdulások tekintetében. Nagyon kevesen vannak ugyanis azok, akik valóban a konkrét munka megtagadásával (sztrájk, polgári engedetlenség) hívták fel a figyelmet az egyre inkább tarthatatlan helyzetre. A többiek is „támogatták”, „velük voltak”, de ez sajnos nem elég.
Miért mondom, hogy kevés? Azért, mert a számok önmagukban nem mérvadók. Ha leírjuk, hogy 5, 10, 100, ezek csak számok. Sőt számolhatók. De ez azt jelenti, nem mindenki! Miért fontos ez? Mert 5, 10, 100 embert lehet szankcionálni. De mindenkit nem! Természetesen nem szeretnék egyfajta kanapé-forradalmár szerepében tetszelegni. Főleg nem valamiféle mozgalommal előállni. Ehhez nem vagyok én „senki”. Sőt, azt sem szeretném, ha emiatt meghosszabbítanák a tanévet. Nem kell itt hosszútávon gondolkodni. De akkor legyen 1 nap, amikor egyetlen pedagógus se vegye fel a munkát! Igen, most azt az időszakot éljük, amikor a szülők nem fogják megkérdezni, hogy hol van az ellátási (vigyázási, felügyeleti, de mindegy hogy nevezzük) kötelezettség! Hiszen együtt állnak ki a gyermekeikkel, ugyanis az egészen az „utódaik” jövője múlik, ami ráadásul egyenlő az ország jövőjével is.
Sokszor ér az a vád, hogy nem írom le konkrétan az álláspontomat, csupán felvetéseket indítok el. Az utóbbinak is lehetnek okai, de most egy válasz a kétkedőknek. Én igenis elismerem a tanárok munkájának azon részét is, ami nem közvetlenül az órán végeznek. Felkészülés, dolgozatjavítás, értékelések, stb. Mint ahogy annak párhuzama sem egyszerű, hogy „év közben” nem mehetnek szabira, cserébe 2,5 hónap a nyári szünet. Hiszen utóbbi „sem egészen így van!”
Egy napon ugyanis nem múlik semmi! Igaz, hogy egy héten sem, de ez már más lapra tartozik. Nekem senki ne mondja, hogy az egy hetes szünet áthelyezés megoldja az energiaválság okozta sokkot az iskolákban. Miközben a gáz/fa/olaj stb. ára nagyságrendileg változik. Na, de térjünk csak vissza az eredeti témához, hiszen a tavalyi téli szünetben is a pedagógusokról beszéltünk.
Félreértés ne essék, én is sejtem az okot. Sokan félnek. Sokaknak van félnivalójuk. Nem közvetlenül a „hatalomtól” tartanak, hanem az esetleges sikertelenség esetén a kilátástalanságtól. Akiknek nincs más lehetőségük, nincs más jövedelmük. Nem tudnak hová, merre lépni. De ha csak egy-két kivétel van, azt valóban könnyű megtalálni.
Szándékosan nem használtam az „összefogás” szót. Sajnos ezt a fogalmat elcsépelték egy hamis eszmére. Egy olyan ideológiára, amiben csak az volt a közös, hogy mi ellen. Sajnos ez önmagában kevés. Ha az embereket nem tudják meggyőzni a „hogyan tovább”-ról, akkor az csak egy üres lufi. De most van egy cél, ami mindenkinek érdeke. Az oktatás, a tudás jövője miatt, ami mindenkinek érdeke.
Én is láttam a héten azt a táblázatot, amelyben felsorolták a különféle diplomához kötött területeken dolgozók fizetését. Az orvosok a tetején, a tanítói képesítéssel rendelkezők pedig a végén. Valóban nagy a szakadék, ráadásul aránytalanul nagy! De az általános összehasonlítás sem lehet mérvadó, még akkor sem, ha gyűjtőnéven a papír neve diploma. De kell egy határ, egy alsó mindenképpen. Mert ugye mindennek van egy határa! Addig viszont valahogy el kell jutni, sőt el kell kezdeni valakinek nem csak „középiskolás fokon taní-tani!”
Képek: pixabay
üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával
