Coming out a (szivárványos) ló másik oldaláról
Mindig is voltak melegek, meg lesznek is. Mindig is együtt „kellett” velük élni, legfeljebb más volt a megítélésük. De tegyünk különbséget a melegség, és a meleg propaganda között!
A világ „kitárulásával”, az internet elterjedésével a szólásszabadság „kissé” túlértelmezett (vagy túlméretezett, mindenki döntse el…) elengedésével bárki eldöntheti, hogy mennyire sikeres ennek a „csoportnak” a megítélése, elfogadása a kommunikációs csatornák hatására. Főleg, hogy mindennek van egy másik oldala.
Magyar vagyok, fehér bőrű, férfi, heteroszexuális, párkapcsolatban élő, „hivatalos” vallást nem gyakorló, de nem is ateista. A „zasszony” hasonló „jó” tulajdonságokkal rendelkezik, azzal az aprónak nem igazán mondható különbséggel, hogy ő meg „gyárilag” nő. Ezek az ismérvek két embernek fontosak. Neki, meg nekem. Oké, a gyerekek is elismerően csettintenek a tények kapcsán. Végül is a kialakulásukat elég jelentősen befolyásolták ezek a tényezők. Legalábbis egy részük. Bár, hogy melyik „jellemző” határozta meg ez utóbbiakat, azt manapság nem túl nagy divat felemlegetni. Ami persze nem feltétlenül baj, hiszen nem volt különösebben cél ennek az oldalnak a kidomborítása.
Miért tartottam ezt ily módon fontosnak felvezetni? Ez egy példa. (Még ha minden példa rossz is, mint ahogy szoktam volt mondani.) Azért, mert manapság így jeleníti meg a másságát az (természetesen fordítva, hiszen a „meleg oldal” van most terítéken) aki a saját neméhez vonzódik. Legyen az akár sportoló, politikus, művész vagy más köz-, illetve közéleti szereplő. Ráadásul ezt igyekszik minél nagyobb sajtónyilvánosság előtt megtenni.
Miért most jöttem elő ezzel a témával? Egyszerűen most szakadt el a cérna! Ha valakiben gyűlnek az indulatok, nem lehet tudni, mi lehet az az utolsó csepp a pohárban, amikor azt mondja, hogy elég! (Most lehetett volna az is, hogy az utolsó fahasáb a kandallóban, ha már a melegségről beszélünk. De Isten ments, hogy itt meg valaki a rezsicsökkentést vonzza be….) A közelmúltban volt róla szó, hogy az egyik angol focicsapat kapitánya, nem akart pályára lépni a szivárványos karszalaggal. Azt mondom, teljesen igaza van! Nem a melegség melletti „megnyilvánulás” megtagadásában, az egy más kategória. Hanem annak helyét és idejét illetően. A szimpátia tüntetésnek is meg vannak a módjai. A pályán az ilyen jellegű „kötelezettségek” nem kívánatosak. Itt futni kell, védekezni, illetve, hogy hű legyek a címhez a „ló másik oldalán” támadni kell! (Nem a melegeket vagy az ellenük tüntetőket!) Hanem az ellenfelet! Ezért mentek oda, ezért kapják a – nem kevés – fizetésüket. Arról nem is beszélve, hogy a közönség is ezért megy oda, akik a fizetésükből vett jegyért szórakozni járnak oda. Ami jelen esetben a labda különféle irányba való rugdosásának megtekintését jelenti. Van ott éppen elég mellékszál, ami még a látókörbe kerül. Nem feltétlenül kell mással „forrósítani” a hangulatot.
Nem akartam nagyon „elkalandozni”, Hofit is csak azért írom bele, nehogy azt gondolja valaki, hogy nem ismerem a „viccet”. (Na, itt meg elgondolkodtam, melyik szót tegyem idézőjelbe.) Egyik jelenetének lényegi részében régebben üldözték, utána eltűrték a homoszexualitást. Azt meg valóban nem várta meg, hogy kötelezővé is tegyék. Ma meg már nem jó azzal „szórakozni”, hogy addig éljen valaki… nehogy túl kevés idő jusson neki.
Egyébként is jut szinte minden hétre valami, ami a foci „feszültség-levezető” hatásáról szól. Bár tudjuk, ezek is inkább indulatokat gerjesztenek, mint békítenek.
- Ha már olyan sokszínű a ló, hagy legyen komplementere. CR7-esről is sokfélét skandáltak pl. Budapesten is. Ami persze még akkor is elítélendő, ha a szurkolói „vakságban” legálisnak tűnhet. (Kaptunk is érte a „focihatóságtól” hideget, meleget büntetést.)
- A sokak által szeretett Hertánál, ahol számunkra azért voltak „azok” a hírek, mert magyarok voltak a főszereplői. Gulácsi megnyilvánulása, aztán a kapusedző menesztése…
A sport nyilvánosságát természetesen más „célokra” is próbálják felhasználni. Ez egy bizonyos szintig jó, csak lassan éppen a lényeg kezd elveszni. Mármint, ami ebben a közegben a legfontosabb. Maga a sport. Azt értem, hogy ez kapcsolat a különféle népek és nemzetek között. De egyben küzdelem, verseny, megmérettetés. Nyilván szabályozott keretek között. De ezek „mellékterméke” a szurkolói hangulat lassan inkább olaj a tűzre. Ráadásul olyan katalizátor, ami a fogalom jelentéséből adódóan segíti ugyan a folyamatot, de ő maga nem használódik el. Jelen esetben a hangulat szélsőséges elemei más területen is kamatoztatják a „tudásukat” ami nem feltétlenül kívánatos.
De van más téma is, ami a foci hátán „lovagol”. A spanyol bajnokság meccsein a klubok neve mellett ott virít az ukrán zászló is. Értem én a szimpatizálást, meg az együttérzést, a megértést. De egy ilyen jellegű konfliktusban biztosan nem a sport lesz a békebíró.
Látszólag sok volt a kitérő, de lehet, hogy nem is véletlenül. Igen, a melegség nem főszereplője az életünknek, nem is kell, hogy azzá váljon! Nem kell őket sem szeretni, sem elítélni! Mint ahogy a magam fajtát se! Mindenki élje az életét „normálisan”, mindaddig, amíg az a törvényileg szabályozott mederben folyik. Ha meg nem, akkor ne a „testhőmérséklete” a bőrszíne, a vallása, az anyagi helyzete, a beosztása vagy az éppen az autómárkája határozza meg a büntetést, illetve annak „esetleges” elmaradását.
Csak azért is egy kis „színes a végére, ami akár igaz is lehetne: Megveszi egy meleg pár a kezdőrúgás jogát a meccs előtt. Ha közönség teli torokból kiabálja, hogy „m…s b…ik”, akkor bezárják a stadiont egy hónapra. De ha „csak” megfordul, háttal állva a kezdőkörnek nézik a teliholdat, akkor lelkes „természetimádók!”
Kép: Pixabay
üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával
