A legtöbben szeretnének gyereket. De, ha lehet, éppen akkor és úgy, amikor ők akarják.

Itt van a tavasz, itt van újra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Na, nem kell megijedni, nem bolondultam meg – teljesen. „Csak” nekem is volt egy olyan gondolatom, hogy benevezek valamiféle pályázatra a sok közül, amelyet a jubileumi Petőfi-év kapcsán kiírtak. „Mindenki nyugodjon le a pi….ba” – ahogy a klasszikus „facebook mém” mondaná, nem történik meg a verselés, csak a tőlem megszokott módon örülök más örömének, a gyermekáldásnak.

Ilyenkor lehet csak mondani, hogy sikeres volt a tavalyi nyaralás. Legalábbis azok számára, akiknek az idei tavasz hozta meg az utódlás érzésének varázsát. Különösen akkor, ha ez tervezett volt, és a testi örömök következményei meghozták a várva várt hatást.

A kívülállóknak persze az együttérzés, az örömünnep után némi keserűség is elönti a szívét, ha belegondolnak abba, hogy mikor, ha nem most, és miért „erre” a világra? Pont egy ilyen politikai, gazdasági helyzetben, vagy tovább menve ilyen háborús környezetben. A legegyszerűbb – akár kézlegyintéssel is elintézhető magyarázat: gyerekek mindig is, minden helyzetben születtek. Hiszen az embernek csak egy élete van. (Most vonatkoztassunk el, az esetleges „más” világnézeti megközelítésektől.) Így akkor „kell” az utódlásról gondoskodnia, amikor arra lehetősége van. Ha pedig már megszületett az apróság, mindent meg kell tenni, hogy a számára legjobbat biztosítsák.

„Sajnos” az egyik leggyakrabban emlegetett megközelítése a gondoskodásnak az anyagi környezet. Rögtön meg is találják ehhez a politikai kapcsolatot. Márpedig azt, hogy az adott kormány hogyan viszonyul a „támogatásokhoz”. Innentől kedve pedig a gyerek egyfajta befektetéssé válik. Kérdés, hogy akkor elítélhetjük e azokat, akik kifejezetten így is kezelik az utódlás kérdését. Csúnya szó a megélhetési gyermekvállalás, de napjainkhoz ez is hozzátartozik.

Nem kell itt szépíteni a dolgot, fogy a magyarság. (Jó, illetve dehogy jó, a kivándorlással is, de most nem erről beszélünk.) Számtalan gazdasági intézkedés született már arra való kísérletképpen, hogy valahogy mégis megjöjjön az emberek kedve a „gyerekcsináláshoz”. De a számok valahogy mégsem mutatnak gyökeres változást. Sőt, az utóbbi idők egyik leginkább rettegett időszakán vagyunk túl – legalábbis reméljük – de a COVID-bezártság sem módosította nagyon a statisztikát. Most tényleg hajlamosak vagyunk elismerően bólintani azok döntésére, akik gazdasági okokra hivatkozva mondanak le a gyermekvállalásról? Kiemelve azokat, akiknek már van egy. Hiszen ők már átélték az örömöt. (Most a megszületésre gondolok, nem a „gyártásra”.)

Látható tehát, hogy a „probléma” nem abban van, hogy a gyerek hogyan fogant. Vagy inkább pozitívan látva, hogyan is „keletkezik” majd… mert ugye reméljük a legjobbakat. Lássuk meg a szeplőben is a szépet, ahogy a divatipar, meg a szépségápolás reklámjai már többször meglovagolták a témát! Segítsük, támogassuk a „vállalkozókat”, de azért óvatosan az ideológiával! Remélem, hogy sok helyen működhet az a gesztus, amikor kis munkahelyi kollektívák összedobnak egy kis „aprót”, hogy ezzel fejezzék ki a jókívánságukat a kollégáik felé. „Rossznyelvek” csak úgy hívják: „pelenkapénz”. De rossz az, aki rosszra gondol.

Így talán nem véletlen, és nem is nagyon elítélendő egy olyan – szélsőségesnek tűnő – jókívánság, hogy: „Ezzel aztán kitörölhetitek!”

Kép: pixabay

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával