Az önállóság nagy erény. Az önmegvalósítás, önkéntelenül is ez irányba tereli az embert. Már egy jó ideje ezt is lehet tárgyiasítani.
Annyi mindent leírtak már az élelmiszer-kereskedelmi láncokról. Persze, hogy bennünket is érint. Enni mindenkinek kell, így aligha bírjuk ki, hogy bizonyos időközönként benézzünk oda, hogy mi rejlik a nagy fényreklámok, és az ismert céglogók mögött. Jó, jó, van akinek megoldják, hogy ne kelljen személyes jelenlétével megtisztelni az adott intézményt. De valahogy neki is elárulják, hogy aznap éppen mi lett drágább vagy olcsóbb. Mondjuk, az utóbbiakról ritkábban esik szó.
Előbb utóbb minden betérőnek el kell jutni a kasszasorig, bármennyi is legyen az annyi. Mert enni kell, így fizetni is. Igen ám, de hogyan, kinél, milyen módon? Nem is lennénk magyarok, ha nem csinálnánk ebből is olyan mértékű vitát, ami már-már a jó ízlés határát súrolja. Pedig – a felszínen legalábbis – ez aztán tényleg szimpátia kérdése. Kinek tetszik, kinek nem. Jobb kellemesebb, komfortosabb, modernebb. Vagy… bonyolultabb, nem felhasználóbarát, körülményes, vagy éppen csak nem köszön.
De kérem, hiszen éppen azért van alternatíva, hogy lehessen választani. Vagy az egyik sorba állsz vagy a másikba. Mert bármelyiket választod is, olyan nincs, hogy csak Te legyél a boltban.
Egyesek szerint teljesen automatizálni kellene, ne legyen egyáltalán személyzet a környéken sem. Ez minden bizonnyal működne is, ha nem Magyarországon lennénk, vagy nem emberként vásárolnánk. (Na jó egyesek tényleg nem…) Mert ugyebár nagyon sokszor ott bujkál a kisördög, hogy mi lenne ha… Azt pedig tudjuk, hogy ha van HA, akkor az már nem lehetőség, hanem kihívás…
Van olyan is, pl. mint a „nyugdíjas hiszti”. Hogy ő már öreg, nem ért ehhez a „modern” világhoz. Jah, aztán hazamegy, és úgy leoltja a fél világot a neten, hogy még a WI-FI is elszégyelli magát az adattovábbítás közben.
Aztán ott van az önérzetes, aki azt mondja: igenis, engem szolgáljanak ki! Én vagyok a vevő! Végiggüriztem az egész napot, nehogy már még én dolgozzak a személyzet helyett is!
A boltosok azt mondják, munkaerőhiány van. Ez is egyfajta költségcsökkentés. Csakis a vásárlók érdekében, hogy ne kelljen árat emelni. (Persze az utóbbi érveléssel nehezen lehet egyetérteni.) Gondolom az mindenki előtt világos, hogy van az az árszint, ahová nem fogunk már visszatérni. Mindannyian tudjuk, hogy nem lesz már 3,60 a kenyér, mint anno a „kommunizmusban”, ahova a „Lenini út” vezetett. Sőt 360,- sem, amiben néhány éve még reménykedtünk. Az áremeléssel azért „kissé” túllőttek a célon, de csak azért, hogy lehessen miből „visszatáncolni”. De egy kicsit azért adjunk igazat a kereskedőknek. Ők sem teljesen hülyék! A „hatósági” árnak nevezett „színházat” nekik is kompenzálni kellett valamivel. A megszüntetés, majd meghozza a „várt” hatást. Persze, hogy mindenki az „jósolja”, hogy majd megemelik az ominózus cikkek árát. A többit meg majd picit, de csak egy „iciri-picirit” csökkentik. De azért az önkiszolgáló sorra is delegálni kell 1-2 kollégát.
Én kifejezetten szeretem az önkiszolgálót. Főleg ha még saját kézi árleolvasót is adnak. (Pl. a szegedi, vagy a budaörsi Tesco-kban van ilyen lehetőség.) Ezzel még inkább lehet egyszerűsíteni a vásárlást. Még úgy is vállalható, hogy gyakran jelez a gép, engem „választott ki” szúrópróba szerű ellenőrzésre. Igaz, mindig kiderül, hogy ezért, mert valahogy 1-2 doboz sör is belekúszott a kosárba. Jó, hogy én már a hajszínemmel tudom igazolni, hogy elmúltam 18 éves. (Háromszor…) Legalább megvalósul a kommunikáció a „pénztárossal” is.
Van még egy elmélet, mely szerint a bolt majd „belebukik”, ha nem a nekünk tetsző alternatívákat tárja elénk. Ne higgyük! Te elmégy a másik boltba, mert szerinted ott jobb. Igen, de a „másik” vevő, meg majd onnan jön ide, mert szerinte meg ez a menő. A boltos meg tojik rá, hogy ki vesz meg a tojását. Kilóra, vagy ha úgy tetszik darabra tök mindegy. Olyan ez, mint hogy egyik ember az egyik telefonszolgáltatónál vagy banknál van, a másik meg a másiknál. Sőt mindenki teli torokból szidja a másikat. Az embert is, aki ellentétes nézeteket vall, meg a „társaságot” is, aki mindezekhez adja az alapokat.
Emberek, könyörgöm, emiatt is meg kell enni egymást? Dehogy, hiszen kenyeret kell venni és azt falatozni. Nem utolsó sorban ki kell fizetni. Neked ilyen módon, nekem meg másképp esik jól. (Illetve egy fenét jóleső ez az érzés, de a végeredmény szempontjából egál…)
Kép: Pixabay
üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával
