2024-es EB magyarokkal és… fejfogással
Végre világgá kürtölhetem… a világ legnagyobb közhelyét: – a focit gólra játsszák!
Na, nem mintha eddig ezt nem tudtátok volna, de olyan jó ezt mondani, amikor a magyar válogatottat is ez lőtte ki a 2024-es EB-re. Kétségtelen, a nemzeti 11-nek három „meccslabdája” volt, ebből a másodikat kihasználtuk! „Csak” annyi volt a feltétel, hogy – minimum – annyit rúgjunk, mint a bolgárok. Hallelúja, mindenki boldog. Aki viszont nem „vevő” a más jellegű őszinte kinyilatkoztatásokra, az görgessen lefelé az utolsó bekezdésre.
Volt már olyan bejegyzés, amikor én magam küldtem el az olvasót… az első bekezdés után az utolsóra. Na, ez is ilyen! Nem véletlenül. Ugyanis a felhőtlen örömködés utáni kijózanodás általában közelebb áll a valósághoz. Amikor ugyanis a másnapos bódultság után felébred az érintett, elég gyakran teszi fel a kérdést. Ugye nem vette fel senki videóra az előző napi történéseket? Pedig ez gyakran megesik. A Magyar Labdarúgó Válogatott Bulgária elleni meccsét már nem lesz könnyű kitörölni az emlékezetből, meg a háttértárakból. Arról nem is beszélve, hogy nehéz lesz szembe mennem egy egész ország véleményével, de ezért leírom.
Jól indult ez, nem is volt semmi baj, hiszen néhány perc után vezettünk. De aztán jött a fekete leves. Kaptunk kettőt. A végére egy „kicsit” kifehéredett. Na jó, nagyon, mert egyenes ágon kijutottunk a 2024-es EB-re. De ok lehet e ez arra, hogy felejtsünk el mindent, mi előtte történt. Persze-persze, megint egy klasszikus. Az „emlékkönyvekbe csak annyi kerül be”, amit a mérkőzés jegyzőkönyve tartalmazott: 2:2. De azért, aki látta a meccset, sok minden átfutott a fején a 90 (+7) perc alatt. Most a zárójel nagyon fontos, mert akkor jött a megváltás. De addig? Az általam egyébként kedvelt kommentátor (Hajdú B.) is már éppen csak nem temette a csapatot. Szó szerint a sírás határán lett volna, ha nem jöttek volna a mentő-mondatok. Függetlenül attól, hogy időnként már az 1-1 után is elkezdődött a „mentegetőzés”, a 2:1 után valóban siralmas volt a… hagy ne mondjam… Muszáj volt emlegetni az előzetes körülményeket? (Pálya, lesz meccs, nem lesz… stb.) „Lehet, hogy az élet azt akarja, hogy hazai pályán jussunk ki. vagy ha az se sikerülne, akkor pótselejtező.” Aztán mégiscsak áttört a gát, és az öngól „megmentett” bennünket.
Mindenki hibázhat. Szokott is, akár bevallja, akár nem. De a szándékos hülyeséget az élet más területein sem szeretem. Ha valaki úgy kap pirosat (két sárgát) ahogy Kerkez, az kifejezetten elítélendő. Mindkétszer az ellenfél 16-ásnál gyűjti be, az már kifejezetten butaság. Egy „VAR”-korszakban elkövetett műesés már tényleg kimeríti az esztelenség kategóriáját. Igen, a kapott 11-es pedig az volt. („Nálam ez nem 11-es, függetlenül attól, hogy a védekező csapat a magyar” – hangzott a dobozból) Az a bokamozdulat nem volt véletlen. A bíró is látta, még csak „VAR”-ozni sem kellet, legalábbis nem nyilvánosan.
Mindenre van taktika. Az anti-futball ellen is, a lelkes ellenfél ellen is. Csak meg kell találni, és át kell adni. Nem bántva persze Rossit, hiszen, ha valakit, akkor őt én is nagyon tisztelem, és elismerem. (Emlegettem is éppen eleget.) Ő legalább volt olyan tökös, hogy a litván meccs után – a közmédia és a „szakértők” mantrázása ellenére – elmondta, hogy rosszul és lélektelenül játszottunk, ilyen többet nem fordulhat elő. Van olyan, hogy nem megy egy csapatnak… De egy ilyen ellenféllel szemben... Akiket persze nem lehet lebecsülni, de ugye ez is csak egy közhely. Nem is kell, csak le kell hengerelni.
Csak egy polémia. Ha fordított a forgatókönyv, és a sorozat elején játszunk ennyire – mondjuk ki „sz@rul” – még lehet, hogy én is másképp látom az egészet. De hagyjuk a feltételezéseket, lássuk csak a tényeket! Ha annyira jók vagyunk, mint amennyire mondjuk, akkor – ez nekem – nem fér bele.
Rövid megjegyzés, természetesen ez is „közhelyes”. De ettől függetlenül nem tudom elfogadni. Ha nyerünk, akkor minden szép és jó, ha kikapunk, (vagy egy „jótékony” X) akkor meg: „ilyen a futball”. (A kerek labdáról nem is beszélve.)
Mindentől függetlenül én is pozitívan állok az utolsó felvonás elé. Főleg, hogy tudjuk tényleg ez lesz az utolsó. (Oké, csak a továbbjutás dőlt el, de lehet még helyezkedni.) Most is igyekszem, hogy lássam a meccset, és szurkolni fogok. Akkor is hajrá magyarok! (Ééééés befogom a fülem, – a számat és a kezemet már nem biztos, hogy csendre intem – ha OV bármilyen módon is a sajátjának szeretné tudni a sikert.)
Kép: Pixabay montázs
Üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával.
