Gumióvszer, a felfújt lufi!

Nincs „szerencséjük” az egyetemi gólyatáborok szervezőinek. Korábban történtek már szexuális jellegű erőszakos bűncselekmények, túlzott erotikus jellegű „játékból” adódó botrányok. Most meg itt van ez a szex közbeni, így azzal szoros kapcsolatban álló „eszköz” mellőzésére való törekvés.

Igen a BME egyik gólyatáborában határozott utasítás van arra, hogy tilos bevinni kondomot. Valószínűleg a szabadidő kellemes eltöltése érdekében rengeteg programot szerveznek majd. Társasjátékok, barkochbák, sorversenyek, kvízek, sport, és megannyi más hasznos elfoglaltság. Hurrá!

Fiatalság, bolondság! – hogy egy örök klasszikussal kezdjem, és annyira nem is vagyunk messze a mai magyar valóságtól. De remélem nem is nagyon kerülünk távol amiatt, hogy az évtizedek munkájával a köztudatba égetett gumióvszer használatát mellőzni kelljen. Azért azon érdemes lenne elgondolkodni, hogy az elmeorvosi vizsgálatot kinél kellene először elvégezni. Azoknál, akik ezt az ötletet a kivitelezésig végigvitték, vagy ott, ahol az a gondolat fogalmazódhatott meg, hogy „én a táborban nem dugok”. Legalábbis óvszerrel nem.

 

ovszer3.jpg

Gondoljon csak bele minden józan gondolkodású ember. Mit is tehetne egy ereje, jókedve, és nem utolsó sorban hormonjai telítettségének teljében levő fiatal, aki hozzá hasonló „egyedek” százaival közösen kerül olyan helyzetbe, hogy a felsoroltakat kamatoztatva jól érezze magát? Még akkor is, ha nem fogadjuk el a „mindenki-mindenkivel” elvet. De a jó értelemben vett kiválasztás után azért adjuk meg az esélyt annak, akinek van kivel, hol, mikor és nem utolsó sorban… mivel!

Had toldjak ide még egy-két gondolatot. (Azért kerítek most ennek felvezetésére ekkora „FENEKET”, mert más összefüggésben talán még nagyobb visszhangot kapna. De ebben a szituációban megint csak természetes lehet.) Van ez a mostanában előszeretettel hangsúlyozott szivárványszínű társaság… Ráadásul ennek férfi tagjai még egy kicsit hátrányosabb helyzetben is vannak. Hiszen természeti adottságaiknál fogva kevesebb nyílással rendelkeznek, mit a biológiailag nőnek „számító” hasonszőrűek. Hááát annak a korlátozott számú „lyuknak” a „használata” még inkább előtérbe helyezi a koton használatát.

Hiába no, „Mit lehet mondani? B@szni nem lehet mondani!”, – idézve a szép emlékű Veres Pali bácsit. (Az egykori „IM” – ifjúsági magazin – szexuális felvilágosító rovatának szakértője. – a szerk.) Márpedig ha egy csoportba gyűjtünk olyanokat, akiknek már megadatott az a szabadság, amit a szexualitás gyakorlati alkalmazása (is) jelent, aligha fogják csupán elméletben kamatoztatni az ebben a témában összegyűjtött tapasztalataikat.

Mi az, aminek talán a legnagyobb hatása kellene hogy legyen? Az óvszer használata mellett már tényleg nagyon sokan kampányoltak. Ismert és kevésbé ismert szakemberek és civilek. Bár ebben a témában a „civil” úgy gondolom, kissé álszent kifejezés. Talán az első olyan eszköz, – ezzel összefüggésben téma – ami megindította a nyitást afelé, hogy a szexről nyilvánosan lehessen és kelljen beszélni. Nyilván nem arról van szó, hogy a hálószoba titkait mindenki hozza nyilvánosságra, dehogy!!! De aki eljut végre abba a helyzetbe, hogy van akivel megossza a legintimebb pillanatait, az biztonsággal tehesse! Akár egészségügyi, akár „csak” higiéniai, akár a terhességet elkerülni való szándék az alkalmazás oka. (Ilyenkor „divatos” hozzátenni, hogy akár ezek kombinációja is előállhat, de ezt most nem akarom elvicceskedni.)

A szervezők egyetlen érvet „sorakoztattak” fel: a szexuális kontaktus elkerülése egy fokkal eredményesebb”, mint a gumi óvszer használata. Ritkán írok ilyet, de ez nettó baromság. Azt nem mondom, hogy nem fordult még elő olyan eset a világtörténelemben, hogy pusztán az óvszer hiánya miatt maradt el egy aktus. De ha két olyan ember találkozik, akiknek az egymás iránti vonzalmuk teljes beteljesüléséhez már „csak” a szex hiányzik, akkor inkább az legyen a cél, hogy ez biztonságosan bekövetkezzen. Ahelyett, hogy azt kellene keresni, hogy hogyan lehetne ezt a gondolatot vagy érzést elhessegetni, amiért már „megdolgoztak”.

Lehet, hogy felültek a szervezők egy „demagógia vonatra”? Az ország lakossága vészes mértékben csökken. Az utóbbi tizenegynéhány éve még inkább érezhetően. Ezt pedig egy burkolt „indirekt” kampánnyal lehetne ellensúlyozni? Most én mondom azt, hogy vessük el ezt a vonalat. Nagyon nem szeretném, ha ebből is politikai vita kerekedne. Bár az internet népét ismerve… bármiről, bármikor… De legalább szóltam…

Egy biztos: a BME táborban a koton „feketepiaci” ára az egekbe fog szökellni. Ki gondolta volna, hogy egyszer eljutunk idáig?

Kép: Pixabay montázs

Üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával.