Kis kellemetlenség, vagy nagy baj. Nyilván minden problémát lehet súlyozni.

Olyan jó idő van, gondoltam írok valami szépet, lírait az ősszel kapcsolatban. Csak már ennyi idősen én is egy „kicsit” bogaras vagyok. Most éppen kitágult a látómezőm. Vagy éppen beszűkült?

„Itt van az ősz, itt van ujra…” Bár én kevésbé vagyok rajongója, mint Petőfi Sándor. Lehet, hogy ezért van az, hogy csak a neveink fele azonos. Talán ez az egyik oka, amiért ez az időszak a „nagyonnemszeretem” kategóriájába tartozik. A másik az lehet, ami ebben az írásban is felsejlik. Kinéztem az ablakon gyönyörű őszi tájat láttam. A napsütés átszűrődött a felhőkön, amelyek mintegy laza sapkaként ültek az egyre kopaszodó fák fejére. Visszagondoltam arra az időre, amikor kisiskolás korunkban rugdostuk az avart, gyűjtögettük a színes faleveleket, ragasztgattuk különféle albumokba.

Bármennyire is hihetetlen, de nem szoktam minden szépben vagy vidámnak látszó dologban valamiféle hibát keresni. De ahogy jobban megnéztem a képet, apró foltokat vettem észre. Mi lehet ez? – kérdezgettem magamtól. Koszos az ablak, foltos a szemüvegem, vagy ez is valami furcsa fintor a természettől? Le is vettem a „látásjavítót”, de akkor is láttam a foltokat, csak homályosan. Közelebb lépve a nyílászáróhoz, már egyértelmű volt, hogy egy ősi ellenség, a vándorpoloskák hada indított újabb támadást az „emberiség” ellen.

Kevés undorítóbb állat van ebben a „kategóriában”, ami megkeseríti sokunk életét. Ráadásul a „keserűség” mellett még büdös is. Szemtelen, betolakodó, álcázó – utóbbi a „tecchalotti” hajlamát idézi. Akkor hát, nosza rajta keressünk valami ellenszert! Igen ám, de ezek a jószágok sokkal ellenállóbbak, mint gondolnánk. A klasszikus rovarirtók nem igazán használnak. Azt ugye nem is kell mondanom, hogy nem elsősorban a „bentlakással” van a gond, hiszen 1-2 db-ot még csak megold az ember, – ha másként nem – fizikai módszerek alkalmazásával. (Bár, aki kifejezetten undorodik tőlük, aligha vigasztalja, hogy éjszakánként akár csak egy is koppan a padlón.) A kintieket viszont nem lehet házi módszerekkel kiirtani, a számuk azonban egyre inkább nő. Már a természet sincs velünk, hiszen nincs olyan hosszantartó tél, fagy, ami megsemmisítő csapást mérne az „átkozottakra”.

Mi lehet a megoldás…? Nyilván valamiféle ipari mennyiségű vegyszer előállítása. Igen ám, de ezekkel kapcsolatban nagyon sok félelem terjed már most is. Rengetek szert betiltottak már, amelyeket korábban alkalmaztak más, hasonló rovarok ellen. De akkor most megállt a tudomány? Az nagyon helyes, hogy védjük a környezetet, az embert… Itt álljunk is meg! Az embert? Hogyan és mitől is védjük? Jelenleg nagyságrendileg egy tucat háború folyik a Földön. Legalábbis olyan jelentős ütközet, amelyeket nyilvántart a világsajtó. Írhattam volna azt is, hogy fontos. De ugye egy ember élete is az… Így akár lehetne kutatni a különféle törzsi villongásokat, bandaháborúkat úgyszintén. Ezekre persze van pénz! Olyan kutatásokra, amely megvédené az embereket pl. a soklábúaktól arra nincs. „Viccesen” azt szoktuk mondani arra, amire nincs megoldás, hogy: „embereket küldünk az űrbe”. Ugye, hogy ez most nem is olyan megmosolyogtató? Ugyanis az oda út, még csak-csak megoldott. De most úgy néz ki, hogy egyre többen vannak azok, akik úgy látszik nem „retúrjegyet” vettek!

Hová lesz így az emberiség? Mi lesz velünk? Annyiszor leírtam már, hogy nem a Földet kell védeni. Köszi, ő meg volt ezelőtt is évszázadokon, ezredeken, milliókon át… Meg is lesz, emberek nélkül meg főleg... De ha maguknak, egymásnak akarunk „boldogságot” akkor azért tenni kell, még ha ez is nehezebb feladat. A pusztításhoz, romboláshoz, csak akkor kell ész, ha az a cél, hogy miként lehet nagyobbat, gyorsabban…

Kép: Saját

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával