Nem véletlen, hogy ritkán írok a „valóságshow”-król. Egyrészt nem nézem őket, másrészt, ha véletlen „belefutok” olyannyira felháborodom, hogy jobb, ha nem koptatom emiatt a billentyűket. De mindig van egy olyan pont, amikor az alkalom éppen megszüli a tolvajt, vagy éppen a házasságot.
Mindig is mondtam, hogy a blogírás egyfajta munkahelyi ártalom. Most szembe jött a bizonyíték – szó szerint – bár én sem egészen így gondoltam.
Ugyebár „csodálkozva” nézzük, hogy a különféle médiumok hogyan igyekeznek elénk tárni a házasság szent „intézményét”. Versenyre kelnek „értünk”, hogy miképpen csináljanak ebből is „cirkuszt”.
Csak azért használom pont ezt a kifejezést, mert gyakran hangzott el otthon gyerekkorunkban, amikor a városunkba érkezett a „sátras intézmény”. Menjünk cirkuszba! – vetettük fel az ötletet a tesómmal. Majd csinálok én otthon elég cirkuszt! – jött a válasz a felmenőktől.
De, ha már a munkát emlegettem, szerintem mindenkinek vannak dolgozós „élményei”. Akik figyelemmel kísérik a „munkásságomat” több fronton is, azok láthatták, hogy a héten egy fontos eseményről is beszámoltam a melóval kapcsolatban. Na, azért ez sem volt egy „klasszikusan” hivatalos tudósítás, de mégis csak dolgozni mentem az egykori BNV területére. (A fiataloknak legyen ez a rövidítés egy találós kérdés…) Annyi segítség mindenképpen jár a megértéshez, (anélkül, hogy fizetetlen reklámot csinálnék) hogy ez egy „parasztvásár” volt, a szónak inkább a nemesebb értelmében. Ééééééés ha már itt az igazi gazdák jöttek össze egyfajta terepszemlére, miért ne lehetne összekötni a látvány egy másfajta „megmérettetéssel”. (Gondolhatták azok, akiknek jobb dolguk sincs ennél.) A gazdák pedig házasodni is akarnak, miért ne lehetne ez is egy „kitűnő alkalom” a találkozásra.
Nyilván nem ennyire direkt az összefüggés, de valószínűleg az sem véletlen, hogy az „idevágó” TV-műsor is kapott egy kiállítói helyet. Mit ad Isten, pont a mi standunk előtt leltek egy kuckót. No, arra azért kicsit, hogy éppen itt „párosodjanak”, de arra azért volt lehetőség, hogy „felmérjem” a forgalmat.
Nem igazán tudom, hogy mi lehetett a cél. Közönségtalálkozó, párterápia, vagy egyszerűen csak a műsor „népszerűsítése”. Nem tisztem, és nem is illő az embereket a külsejük alapján megítélni, de hogy a sokadalom jelentős részének nem sok köze volt a mezőgazdasági kiállítás valódi tartalmi részéhez az tuti. Abban se vagyok biztos, hogy mi vonzotta oda a „látogatókat” elsősorban. Az kétségtelen, hogy nagyon gusztusos, igazi háztáji falatkákat készítettek a házi-„gazdák”. Az is lehet, hogy a TV-műsor logója csalogatta őket. (Mondjuk bennünket is elleptek az emberek, amikor csokikat, vagy kisebb reklámtárgyakat helyeztünk ki a vasakra.)
Kétségtelen, hogy ez a „szántóföldi” párkereső adás még az egyik legszolidabb műfaja annak, amikor a „házasságszédelgésből” műsort próbálnak csinálni. De hagy mondjam ki szó szerint: amikor egy több „fronton” is a keresztény kultúrát hirdető országban ily módon kell „pároztatni” az embereket, az mindenképpen bajt jelent. Ha már ez emberek egymásra találnak, akkor a lakodalom az valóban egy népünnepély. (Legalábbis jó esetben.) De hogy az idáig vezető útból csináljanak ennyire direkt irányú show műsorokat, az számomra több mint kérdőjeles. Egy olyan világban, amikor minden „támogatás” ellenére nem emelkedik mérhető módon a házasságkötések száma (SŐŐŐŐT!!!) Még ezzel is (vagy még ennél is cinikusabb műsorokkal) egy „tőrdöfést” kelljen bevinni a valódi érzelmekbe, vagy hiteles párkapcsolatokba, hááááát nem tudom…
Az igaz, hogy az ily módon „összehozott” pároknál már csak az durran nagyobbat, amikor elválnak. Ééééés ezzel még nagyobb nézettséget lehet generálni! Persze az embereknél ez bejön, mert lehet mutogatni, meg beszélni róla. Aztán, amikor valaki saját maga is belefut egy ilyen lelki, fizikai, érzelmi törésbe, akkor hogyan számol el vele? Elsősorban magában, mert ilyenkor ugye már nem annyira „népszerű” a „nézőközönséggel” való kapcsolat.
Ezek után tényleg csak úgy csendesen kérdezem: kik is ilyenkor a parasztok? Biztos, hogy megfelelő az értékrendünk? Persze tudom, mindig csak a másik… De mikor jövünk mi magunk? Körülöttünk minden rendben? Vagy csak akkor érezzük jól magunkat, ha másokon „mulathatunk”?
Nem jó ez így, nagyon nem! Sőt, akik ebből „műsort” csinálnak – szó szerint – még keresnek is rajtunk, nem is keveset. Lehet, mondani, hogy ez nekünk „ingyen van”, de tudjuk, ez csak egy sajt az egérfogóban! De a világ nem ettől lesz jobb, hogyha csak mások tesznek valamit.
Kép: Saját
üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával
