A hír szent, a vélemény szabad(on szárnyaló)

(lépcső)Házon kívül

(lépcső)Házon kívül


Gól, gól, gól, góóóól! – de, de, de, de…

2022. június 18. - Jumbóka

Négy gólt rúgtunk az angoloknak, négyet aludtunk rá. Remélem, már tudatosult bennünk, hogy ez nem álom volt. Ennyi idő alatt felébredhettünk a mámorból, mert hogy az volt, az nem is kétséges. Így lassan itt az ideje, hogy ezt az állapotot, – meg természetesen az idáig vezető utat is – józanul…

Tovább

Nemzetek ligája és vacsorája

Ismét meccsnap! Ma este a „Népstadionban” fogadjuk a német labdarúgó-válogatottat. Ki-ki vérmérséklete és lehetősége szerint készül. Ismét tele lesz a Puskás, és ez mennyivel jobban hangzik, mint amikor a hócipőnkről vagy valamely testrészünkről kell „feltöltöttségi” mutatót ábrázolni. Megpróbálom…

Tovább

Végre! – vége az izgalmaknak

A mostani bevezető olyan hosszú lesz, mint a TV-ben a beharangozó-műsor. Azt hiszem, bátran kijelenthetjük, hogy annak sincs sok értelme. Az itteni „intro”-nak, meg…, na tessenek eldönteni. Még mielőtt bármi „érdemi”-t is írnék a meccsről, hagy idézzek vissza néhány sort egy korábbi írásomból.…

Tovább

Pali, ez gombócból is sok!

Hat nap telt el azóta, hogy a Bundesliga egyik legtöbbet emlegetett „kiscsapata” – legalábbis Magyarországon – beleszaladt egy hatosba. Dárdai Pál legnagyobb edzői „pofonja” azóta is „népszerű” téma kint is és itthon is. A klasszikus mondás egy-egy „gölödinje” még így is nehéz falat, ha közel egy…

Tovább

Csatornakeringő újraértelmezve

Jaj, bocs, sajnálom, sorry, entschuldigung, vagy mit mondjak még! Talán még egy mea culpa idefér a végére, ha nem is teljesen azt jelenti, de tény, hogy nem vagyok egy jövőbe látó. Hogy is vetemedhetnék arra, hogy felelősségre vonjak olyas valakit, aki végül is jót tett velem? De nem láthattam, na!…

Tovább

Huhogás a kettős mérce ellen (is)

Sok minden miatt lesz emlékezetes a magyar-angol 0-4. Sajnos legkevésbé a klasszikus labdarúgás a fő ok. Az eredmény olvasható. A közönség nagyobbik és kisebbik részének viselkedése látható, illetve hallható – volt. A végén pedig a „csattanó”, a politikusok reakciója. Pontosabban itt még nincs is…

Tovább

Sportcsatornák – velünk vagy ellenünk

Itt az idénykezdet minden nemzet futball-bajnokságában. Új célok, új remények, remélhetőleg jó meccsek. Már amennyit látunk belőlük. Minden bizonnyal sokan vagyunk, akiknek a magyar foci nehezen éri el az ingerküszöbét, (legalábbis klubszinten) ezért szívesen kacsintgatunk a külföldi pontvadászatok…

Tovább

Viktor lő – kapufa!

Nem lehet kérdés, hogy mindenkinek, minden lehetséges eszközzel küzdeni kell a járvány megfékezése ellen. (Persze a józan ész határain belül.) Éppen ezért benne van a pakliban, hogy időnként nem mindig úgy sülnek el a dolgok, ahogy… Mindenki nagy várakozással tekint általában a hétvégék elé.…

Tovább

A szivárvány is kapufa

Már megint foci. Ezt minden kirakatba ki lehet tenni, ezzel mindent el lehet adni. Még akkor is, ha ennek most vajmi kevés köze van magához a bőrgolyóhoz A kapus személye sokféle szempontból egyedi egy csapatnál. Hiszen – általában – egyszerre csak egy van belőle egy csapatban a pályán. Ennél…

Tovább

Dárdai hazatért

A türelem bravúrt terem! – mondogatják most Berlinben. Hiszen a legfontosabb csere talán most látszik beérni a Hertha kispadján. „A” vissza-csere. Dárdai Pál csapata magabiztos játékkal 3-0-ra legyőzte a Bayer 04 Leverkusent. Még mielőtt a "hurrá-optimizmus" feltétel nélküli örömködésbe csapna át,…

Tovább

Évértékelő novemberben…

Óhatatlan az időnkénti számvetés. Ha nem is mindig nyíltan vagy látványosan, de mégiscsak „normális”, hogy magunkba nézzünk. A mások értékelése úgyis mindig könnyebb. Próbáljuk meg időnként kívülről látni magunkat! Nem korai ez egy kicsit? Igaz, nem feltétlenül baj az, ha egy kihívás provokatív. Ez…

Tovább

Szoboszlai álljon a sarokba!

Fociról írni olyan szempontból mindenképpen érdemes, hogy ezzel kapcsolatban a legtöbb embernek van valamiféle véleménye. Ha más nem az, hogy nem érdekli. De ha egy név sokszor elhangzik, még olyanoknak is belemászik a fülébe, akiknek szelektív a hallása. Azért persze kár lenne a billentyűzetet…

Tovább

Átértelmezett „Gulyás” – kommunizmus

A klasszikus – 1960-tól az 1989-es év végéig terjedő – időszakhoz képest nem sokat változott a világ. Bizonyos szempontból legalábbis… Igaz, akkor elég volt annyi is, hogy nagyon ne helyezkedjen senki szembe az aktuális hatalommal. Maradjon csendben, végezze a dolgát – még ha az látszattevékenység…

Tovább

Magyar "szurkoló" vagy magyar foci – egyre megy

Ez az írás egy kicsit megkésett… nem sokat, pár hetet. Az ötlet a magyar-szlovák EB selejtező előtt jött. Aztán elmaradt a gépelés, mert hátha… De nem történt csoda, így ha kissé átdolgozva is a szöveget, mégis csak a képernyőn kötött ki. Ugyanis „várjuk” a magyar-azerit.

Tovább

Fehérvár feketében úszva

Büdös van Székesfehérváron. Nagyon büdös. Szó szerint és konkrétan orron át érezhetően. Nekik így indul a reggelük, és egyre sűrűbben, különösen az utóbbi fél évben. Az persze nem baj, ha az ember megkönnyebbülve kezdi a napot, de ez a lakás egy kis helyiségében, csendes magányban az igazi. Ha az…

Tovább

Idén sem ússzuk meg – NB1 - 2019/20

  Soha nem jöhetett volna jobbkor a magyar bajnokság rajtja, mint a kissé hűvösebbre váltó időjárásba burkolt első augusztusi hétvégén. Kupacsapataink menetrendszerű bukása után végre hazaértünk. Az ismételten – és bizonyítottan – elherdált milliárdokra azonnal megtalálhattuk az igazolást.…

Tovább

(KÖZ)helycsere 6. rész: 10.000.000 partjelző országa

Ebben a fene-nagy focilázban (na jó, maradjunk a hőemelkedésnél) ugyan kiben ne fogalmazódott volna meg, hogy Magyarország a 10.000.000 játékvezető országa. No, meg persze a tízmillió miniszterelnök, szövetségi kapitány, kitűnő sofőr, és megannyi más mesterség szakavatott képviselőjének otthona.…

Tovább

Tisztelt (videó)bíróság!

Sokféle értelemben hallottuk már, hogy valamit megszerezni sokkal könnyebb, mint megtartani azt. Persze hogy az egyik példa itt is rosszabb a másiknál, de a megfelelő mélységig leásva mindig valami elgondolkodtatóba ütközünk. (Így van ez a jogosítvánnyal, a slágerlista első helyével vagy a…

Tovább

Apátok…-át!

Rossz az, aki rosszra gondol, hogy egy elcsépelt közhellyel kezdjem. Sőt, hogy egyiket a másikba öltsem, megint egy hangzatos „valaminek” a napja a mostani vasárnap. Az apáké. Miért lenne ez baj? Nem baj, dehogy! Pusztán pontosan annyi jelentőséggel bír, mint bármi másnak a napja. Arra ugyanis, hogy…

Tovább

A remény 97 perce

Nem egyszer adtam már hangot különféle fórumokon annak, hogy mekkora tisztelője vagyok Dárdai Pálnak. Még akkor is vallom ezt, amikor valamelyik kutyaütő csapatából akar(t) harcképes (még akár nemzetinek is titulált) 11-et varázsolni. Azt hiszem, vagyunk ezzel így néhányan. Még akkor is képesek…

Tovább

Vége a bajnokságnak! – feltámadt a „köz”-TV?

A TV-ben gyakorlatilag már csak sportot (meg néha stand up-ot – nem keverendő) nézek, mégis ritkán írok a fociról. Akkor sem igazán pozitív a megközelítés, de erről szerintem nem én tehetek. Jó, kijutottunk az EB-re, ennek mindenki örüljön! (Hurrá-hurrá!!!) Szerencsére ennek semmi köze a magyar…

Tovább

Rió, Rió, Hungárióóóóóóóóó!

Volt már egy írásom egy "másik", Rió-ra való hangolódás jegyében, bár egy kicsit más összefüggésben. Igaz, csak egy „karikatúrának” szántam, de levették a „Magyarország szeretlek” facebook oldaláról. Hogy a ’karika’ nem jött be vagy a ’túra’, sosem fogjuk megtudni. Pedig az a cikk a fociról szólt,…

Tovább
süti beállítások módosítása