Ennyit a BL-ről az idénre – részünkről
Jah, hogy még el sem kezdődött? Nem, a nagyok majd később jönnek.
Igen, fotelszurkoló vagyok. Nem „kifejezetten” Fradi-szimpatizáns. Ezt csak azért tartottam fontosnak megjegyezni, hogy mindenki rám vesse az első követ. És jól dühöngje ki magát, mire a zöld sasokra kerülne sor. Mert a Fradi az szent és sérthetetlen.
Igen, és is tudom a leckét: ha nemzetközi meccset játszik egy magyar csapat, akkor annak kell szurkolni. (Jaj, bocs, idézőjelbe kell tenni: „magyar” csapat.) Legalábbis a lefújásig. Csak hát egy ilyen meccs láttán az ember elkezd visszafelé menni az időben. Szóval meddig? Az utolsó negyedóráig, a félidőig, az első 20 percig… Bevallom, még a túlórából is visszavettem, hogy hazaérjek a kezdésre. Nem sikerült, sőt már csak egy db 0 volt az eredményjelzőn, és az pont a „mieink” oldalán. De úgy láttam, annyira nem ment a dolog, hogy a másodig gólt már meg is tapsoltam.
Auf Wiedersehen! A ferencvárosi szurkolók már a meccs közben kimondták, de a vezérkar is gyorsan utolérte őket. („Jó” mondjuk, olyan ritkán van, hogy a szünetben menesztenek egy edzőt.) Bár lehet, csak nekem van olyan érzésem, hogy (jóval) korábban kellett volna. Vagy az volt a baj, nem tudták kimondani: До свида́ния! Akármilyen nyelven is hangzik, szerintem már régóta nem kívánta senki a viszontlátást. De ezt most megoldották tizenegynéhányan a pályán. Mert végül is csak ők rúgták a labdát… Még ha rúgták volna… pontosabban rúgták, csak nem éppen a megfelelő módon és irányba.
Pedig hány évig gyakoroltuk anno. (A nyelvről beszélek Te!) Most meg pont az a helyzet van, hogy nem tudjuk eldönteni, hogy ez jó nekünk vagy nem. Látszólag orosz, egyébként oszét. de ebbe kár belemenni, csak úgy tények kedvéért jegyzem meg. Черчесты Саламы фырт Станислав. Így még nem sokszor láthattuk leírva a nevét. Kíváncsi lennék, hogy most a menesztésével lesz e valamiféle politikai vetülete a dolognak. Mert ugye nem kell nagyon ragozni a politika és a foci kapcsolatát. És akkor a pénzügyi vonalat nem is említettem. De honnan is tudhatnék én erről.
Most ugye mindenki a BL selejtezőről beszél, pedig korábban is voltak jelek. A bajnoki idény harmadik harmadát gyakorlatilag kukázta a Fradi. De erre meg volt a „magyarázat”: készülnek a BL-re, majd ott megmutatják. Hááát, ha meg is élik a tavaszt, (egy másik sorozatban) az is csak ezért lehet, mert az évszakok is kezdenek eltűnni. Ahhoz meg, hogy ennek a szép tavasznak 17 pillanata legyen, inkább vissza kell nézni az egykori szovjet sorozatot, mint hogy a fociról beszéljünk. (Семнадцать мгновений весны – ha már így benne vagyok a wikipédiás puskázásban.)
Át is adnám a szót a „szakértőknek”, hiszen ők „megmondták”. Egy túrót mondták! Még a feröeri meccs után is azt mantrázták, hogy a műfű, meg a kicsi pálya, meg hát az ellenfél… A francba, tényleg azok is ott voltak. Milyen sokan, 11-en! Hogy, majd itthon, a saját pályán, a saját közönségnek majd megmutatják. Jól megmutatták. De ez a „szeretett edző” is kijelentette már, hogy nem értünk mi a focihoz. Ez igaz is! De azért nem mi játszunk! Ők persze – elvileg – igen, és ezért jól meg is fizetik őket. Csak háááát az a fránya gyakorlat. Meg, azok a szakértők, akik megmondták, hogy a Kecskemét lesz az első biztos kieső… Az a KTE, aki kétszer verte meg a Fradit egy döntetlen mellett az előző idényben. Amelynek jogán kiharcolták, hogy mindketten indulhatnak a konferencia ligában. Ki ezért, ki meg azért…
Egyelőre jöjjön a bünti, mehetnek padot festeni! Jelenleg – a közvélemény szerint – közelebb állnak a többszínűséghez. Na, inkább tekintsünk előre. A következő meccsre hátha hazaér a „HajdúBé”. Mert lehet az is baj volt, hogy nem ő közvetítette.
Kép: Pixabay – feldolgozás
üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával