Néhány fotóval időnként többet lehet mondani, mint a félresikerült mondatokkal. Így talán a természet szavát is könnyebben „meghalljuk”.

Az előző részben már kifejtettem az embereknek a sivatagra gyakorolt hatását. Most azt nézzük meg, milyen, ha a természet „visszaszól”.

Persze most is onnan indulunk, hogy „gyarló” az ember, mindenütt szeretné otthagyni valami lenyomatát annak, hogy ott járt. A mai „modern” világban ez azért nem annyira bonyolult, hiszen akaratlanul is mindig hátrahagyunk egy-két dolgot. Ha pedig valami szándékosság van benne, ahhoz nem kell magyarázat. (Dehogy emlegetném én fel, hogy valaki a kakis pelenkát hagyja ott mint „nyomelemet”.) Maradjunk a „klasszikusoknál”, mint a papírzsepi vagy a PET-palack. Mondjuk, hogy ezek úgy „ottfelejtődnek”. A természet ezeket is megoldja, legfeljebb olyan időtávon, amit már sem mi, sem az unokáink, lehet, hogy az egész emberiség nem fog megélni.

Ezért találtam ki még tavaly, hogy jelzésértékű az is, ha csak egy fotó erejéig „állítunk emléket” magunknak, pl. egy lábnyommal. Ez egyébként maximálisan erősíti azt az elvet, amit magam is vallok: Egy nyaraláskor nem kell különösebb nagy bevásárlást tartani, nem kell ajándékokkal elhalmozni a „kalandvágyból itthon maradottakat”. A telefon memóriáját sem kell túlterhelni végtelen mennyiségű – balul sikerült – fotóval. Csinálj 1-2 különleges képet ami sok mindenre emlékeztet, hitelesíti, hogy ott voltál. Ha olyan jó emlékeid voltak, akkor úgyis minden beugrik akár egyetlen kép alapján is. A természet e nélkül is emlékezni fog rád. Egy maradandó alkotás után meg nem kívánja, hogy visszatérj! Így most a tappancsom utána mancsom nyomát „felejtettem” csak a nagy „homokozóban”. Anno az óceánnak elég volt néhány hulláma, hogy visszaállítsa a természet rendjét. Most a mindig szeles sivatagban a telefon képernyőjének feloldása is majdnem hosszú idő volt ahhoz, hogy egy ilyen kép elkészülhessen.

De, hogy ez igazi különlegességgel is szolgáljak, itt egy másik fotó! Csak lassan görgessetek, hogy legyen idő elgondolkozni, hogy mit is van a fenti képen. Na persze önmagában nem lenne akkora szenzáció, hiszen ilyet minden nap látni a sivatagban. Csak erről nem igazán szoktak „megemlékezni". Mindenki a tájat fotózza, az arabokat, dombokat, meg a korábbi bejegyzésben felsoroltakat. Közben azt nem veszik észre, ami a lábuk előtt hever. Pedig ez pontosan az, aminek látszik. Még pedig „tevekaki”. Nyilvánvalóan a természet ezt is (f)elhasználja, így a „farm”-okon kívül nem sokáig látható.

Szóval… „jó srác” ez a sivatag. Nem kell, hogy mesterséges intézkedésekkel tartsák távol a turistákat. A természet teremt olyan körülményeket, ami nem „fehér ember”– nek való, így ne akarjon nagyon odamenni. Ha mégis, akkor azért hosszú távú tartózkodásra ne rendezkedjen be.

Képek: Saját

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával