A szavak ereje a sivatagban
Vannak a világon elzárt közösségek. Ezek nem biztos, hogy jellemezhetők a létszám vagy a területnagyság alapján. Az igaz, hogy mint minden csoportosítás, ez is meglehetősen elfogult is lehet.
Az Egyesült Arab Emírségek egy nagyon különleges „társaság”. Nem egészen természetes módon jött létre, de nem is akaratlanul. Valószínűleg a működőképessége sem a véletlen műve.
Teljesen természetellenesnek azért ne minősítsük az alapokat, hiszen az anyaföld mégis csak jelentős mennyiségű nyersolajat „gyűjtött” össze erre a területre. Viszont amikor 1971-ben hét emír „összeállt”, létrejött egy nagyon speciális közösség. Ellentmondásosnak is nevezhető, hiszen bizonyos szempontból nagyon is zárt világ. De ez a működésük alapja. Amire aztán lehet építeni egyfajta nyitottságot, a gazdaság fejlődése szempontjából egyáltalán nem mellékes. Kicsit „megkésve” ugyan de most már a turisták is megtapasztalhatják a fejlődést. Főleg most és az elkövetkezendő időkben, hiszen erre a területre is óriási összegeket fordítanak.
Az előző bejegyzésben már szó esett a világ legmagasabb épületéről. De nem csak ez, sok más építmény is hatalmas. (De aki egy alacsony szállodában kap helyet, az se érezze úgy, hogy egy óvóhelyről kandikál kifelé.) Ezekkel az óriási beruházásokkal mégsem a nagyzásmániát akarják jelképezni. De, hogy ebben jelentős erődemonstráció is van az tuti. Az ugye nyilvánvaló, hogy egy nagyon erős és szigorú vallási kultúrával rendelkező országról beszélünk. Így érthető, hogy ennek jelképei nagyon előkelő helyen állnak, ami a „nagy” dolgokat illeti. Pl. Zájed sejk mecsetje a 8. a világon a maga „kategóriájában.”
De ami a „hatalmasságok” szempontjából a legnagyobb hatással volt rám, az a Qasr Al Watan, az elnöki palota. Na jó, valószínűleg nem miattam építették ekkorára, nálam nagyobb emberek is járnak ide. Biztos, hogy volt egy olyan szándékuk, hogy azoknak, akik nagyon nagy arccal érkeznek ide, már a látványtól egy kicsit oda is fagyjon a mosolyuk. (Minél nagyobb az „arcberendezés” annál jobban!) Nyugi, ettől nem éreztem rosszul magam az aranyozott WC-ben.
Azt hiszem, nem kell messzire menni, még az országhatárt sem kell elhagyni ahhoz, hogy tudjuk, kire gondolok… Belépve a palota kupolatermébe, ott mindenki eltörpül alatta. Ezzel még a tárgyalások megkezdése előtt meg is mutatják, hogy mekkora hatalom áll a háttérben, megalapozva a tárgyalások menetét, ha nem is a végső kicsengését. (De, azt is!) Ezzel szemben itthon ebből az marad meg, hogy épít az ember magának egy nagy „hesziendát”, ráadásul közpénzből, mert mások is ezt csinálják. Háááát nem egészen… (Az ide illő képet mindenkinek a fantáziájára bízom.)
A sok-sok különleges kiállító- és tárgyalóterem mellet van itt egy nagyon érdekes szimbólum. Mondhatnám helyiségnek is, hiszen akkora, hogy több személy is elfér benne. Mégsem nevezhetjük „szobának”, mert nem zárt, hanem „áttetsző”. Olyan mint egy hatalmas „Fabergé-tojás”. A címe, A szavak ereje, az üzenete pedig: „A gazdagság nem az olaj és a pénz.” Az lenne a dolog lényege, amire ezeket használják. Itt megint jó lenne valami párhuzamot találni a hazai viszonyokkal, de félek, nem fog sikerülni…
(Természetesen magyarul nincs ráírva, csak az „okostelefon” varázsolta oda.)
Lényeg, hogy a szó ne csak pusztába (vagy, hogy stílusos legyek, a sivatagba) kiáltott legyen, el kell jutni a másik fülébe. Ekkor beszélhetünk valódi összefogásról. Ahogy a 7 emír tette 1971-ben. Ennek az együttműködésnek már lehetnek jelképei.
Képek: SAJÁT
üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával
