Van az ember életében az a pillanat, amikor már készíthet számvetést a Föld nevű bolygón eltöltött tapasztalatai alapján. Utóbbit nem is kell feltétlenül években számszerűsíteni. Egyszerűen csak úgy érzed, most már érdemes visszatekinteni. Az lett belőled, aki lenni szerettél volna?

Lehet kedvelni, vagy nem szeretni Geszti Pétert, de kevesen vannak, akiknek egy ilyen bevezető után nem ugranak be klasszikussá vált szavai:

„Az akarok lenni, ami akkor voltam, mikor az akartam lenni, ami most vagyok”!

Természetesen nem kell azonosulni a gondolatsorral, inkább felhívom a figyelmet egy sokkal gyakorlatiasabb „problémára”. A felnőttek a kisgyerekkel való találkozásaik során gyakran teszik fel a kérdést: mi leszel, ha nagy leszel?

Végre elérkezettnek látom a pillanatot, hogy leírhassam: ez mekkora marhaság. Ugyanis ebbéli véleményem nem változott meg a hosszú évtizedek során sem! Természetes, hogy a „kissrácot” sokféle hatás érheti, amelyek kapcsán szívesen azonosulna tűzoltóval, katonával vagy vadakat terelő juhásszal. Ezeket ugyan lehet kezelni egyfajta szimpátiával, de azért ne vonjunk már le mélyreható következtetéseket. Ha nem tudunk elbeszélgetni velük a koruknak megfelelő komolysággal, akkor hagyjuk őket a hajas babával vagy a plüssmacival játszani.

A gyerek ugyanis nem „hülye”, csak még kicsi. Viszont fejlődőképes, és a – legtöbbjük – tud is és akar is tanulni. Igen, a felnőtt is tud(na) bizonyos korig, (mondjuk 65+) de a legtöbbjük már nem akar, mert ő „okos”, és majd megmondja a tutit – a gyereknek. Pedig még kérdezni sem tud egy „értelmeset”, csak pl. ilyet: ki a szerelmed? Az óvodában… Na itt van vége(m).

Milyen cél vezérelje a mai pályaválasztó ifjúságot? Hogyan válasszanak iskolát, vagy legalább irányt? A világ ugyanis annyira felgyorsult, hogy az az szakma, amit elkezdenek tanulni, 3-4-5 év múlva ha nem is szűnik meg, de legalábbis teljesen átalakul. Talán egyetlen csoport van, igaz az nagyon sokrétű. Az alapszakmák, vagy helyesebben a szakmák alapjai. Mindent lehet elektronizálni és digitalizálni. Csak egyet nem szabad elfelejteni. Minden folyamat elejét meg kell fogni. Igen, szó szerint kézzel. Az pedig, hogy lesz e belőled EMBER, önállóan – iskolában – nem tanítható és nem tanulható. Erre csak hosszú idő alatt, sulin és azon kívül lehet felkészülni.

Na ezzel az „eszmefuttatással” még nem válaszoltam meg a saját magamnak megfogalmazott kérdést, de az értékelésnek mindenképp része kell legyen ezen folyamatok ismerete. Én ugyanis „szerencsére” viszonylag kevés munkahelyen dolgoztam. Mivel még – remélem – van hátra szűken 1-2 évtized, a "melóhelyek" számát nem is szívesen szaporítanám. Viszont a megismert – és megélt – cégeket volt lehetőségem elég széles körben tanulmányozni. Így mindig volt lehetőségem elhelyezni magam a „mátrix”-ban.

Az életemnek van egy hobby része is, ezzel válik teljessé az egész. Ez is "majdnem" olyan, mint egy rap-szöveg, csak mivel nem valami híres embernek a tollából jött ki, hanem az enyémből, így még nem futott be világkarriert.

Most is azt csinálom, amit szeretek,
Írok, bár én is tudom, hogy nem eleget!

De! – nem ebből élek. Sőt ez elég távol áll a „szakmaiságtól”, a műszaki területtől. Ahol ugyebár nem sok helye van a „mellébeszélésnek”. Az viszont igaz, ha nem tudnék azonosulni azzal, amit a „civil” életben csinálok, akkor nem tudnám hittel, szívvel és lélekkel tenni. Tehát én a „helyemen” vagyok! Az túlzás, hogy így terveztem volna. Voltak választási lehetőségek, és ez jött ki belőlük!

üdv: Jumbóka és a #Fejszelep, a #BloggerKépző ajánlásával 

Kép: dreamstime