2022 nyár – a medúza nem játék!

Minden országnak megvan a maga veszélyforrása. Mindemellett megdőlhet egy megbélyegzés is.

Nem, ez nem a medvés szójáték „átfordítása” vagy házasítása, mindkét „állat” önmagában is veszélyes. Arról nem is beszélve, hogy viszonylag kevés esélyük van a találkozásra. De mindenek előtt a másik félmondattal kell kezdenem a történetet. Ennek ugyanis nagy hatása van az elsőre.

A bevezető részben már tisztáztam, hogy idei úti célunk a Francia Riviéra volt, ahova kisebb-nagyobb kanyarokkal meg is érkeztünk. (Ezekről az irányváltásokról még lesz szó a későbbi részekben.) Viszont sikerült megszabadulni egy, – a franciákról alkotott – előítélettől. Hogy erre a saját esetemből kellet rájönni, talán nem is annyira fájó. Mármint a felismerés. Mert a fájás az valódi volt. Általánosan hallott jelenség volt ugyanis, hogy ezek a „csigaevők” nem szeretik a külföldieket. Továbbá nem beszélnek idegen nyelvet, és azt eleve elítélik, ha valaki nem franciául szól hozzájuk. Nos, ki kell jelentenem, hogy ez nem csak az üzleti életben, hanem a privát szférában is a múlt! Hogy jöttem rá erre?

meduzacsipes.jpg

Mit csinál az alföldi „parasztgyerek” ha odaér a tengerhez? Természetesen irány a víz, végül is azért megy oda. Ott a nagy „lavor” nehogy már csak nézzem. Még akkor is, ha a tengervíz nem igazán a barátom, mert nagyon sós. (Tudom, ne nyalogassam, hanem ússzak!) Még annak tudatában is, hogy ha medúzát látok, akkor nem szabad vele „barátkozni”. Én nem is láttam, de nem azért mert vak vagyok, vagy nem vettem fel a szemüveget, hanem mert ott sem volt. Igen ám, de pár nappal azelőtt, hogy megérkeztünk, már ott lehetett. Célul tűztem ki ugyanis, hogy majd én beúszom a bójákig. Ez meg is történt. Majd, győzelemittasan ráfeküdtem a kötélre, ami az említett eszközöket egymáshoz kapcsolta. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, indultam a part felé. Útközben már éreztem, hogy nagyon szúr a hátam. Igyekeztem is kifelé, gondoltam majd ott megnézem mi a „hibaforrás”. Sajnos nem láttam, mert a hátamon volt. „Szerencsére” a belső könyökhajlatomon is jött az érzés, így el tudtam képzelni, mi van hátul.

Az igazi mázli persze az volt, hogy a közelben láttunk egy gyógyszertárat. Mint aki már hallott embert angolul beszélni, úgy mutattam meg a patikusnak a „tesztfelületet” a karomon. Hogy mit értett belőle azt nem tudom, de a látvány már elég volt neki, hogy előszedje a „csodaszereket”. „Csak” 20,- EUR volt! Mire idáig eljutottunk, előkerült az angolul valóban tudó barátunk is. Így a használati utasításokat és a kezelési módszert viszonylag gyorsan sikerült is elsajátítani. A szakember pontosan, udvariasan, és nem utolsó sorban irónia nélkül magyarázta a tudnivalókat. Az is kiderült, hogy az ilyen meleg tengereken a medúzák maradványai napok múltán is megmaradnak a vízben lévő tárgyakon.

Innentől kezdve még jobban figyeltem az emberek kommunikációját. Bizton állíthatom, hogy az egyhetes tartózkodásunk alatt mindenütt csak jókedvű, udvarias személyzettel találkoztunk. Üzletekben, éttermekben kirándulóhelyeken egyaránt.

Hogy ez miért volt ennyire maradandó élmény? Rá egy hétre itthon ismét elkezdett viszketni a hátam. Most vagy a "csodaszerek" hiányoztak, vagy a tenger. Köszönjük Franciaország! Vagy, hogy stílusos legyek: Merci France!

… ééééés akkor jöjjön a nyaralás leginkább ellentmondásosabb története…

Kép: Saját

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával