A hír szent, a vélemény szabad(on szárnyaló)

(lépcső)Házon kívül


Túró (Rudi) a fületekbe!

A salátatörvényeket általában nem, de egyes kiemelt figyelmet érdemlő jogszabályokat mindig elnevez a köznyelv valamiről. Igaz, ez még csak tervezet, így lehet, hogy a „névpályázat” még várat magára. Ez a „desszert” nyilván nem ütötte meg az ingerküszöböt – nagyon helyesen. Próbálták ugyan egyes…

Tovább olvasom

„Mindenmentes” november

Minden rendes hónapnap vannak sajátosságai, nehéz is lenne emiatt bármelyiket is külön kiemelni. A november azonban olyan, amely elsősorban a megvonások miatt híres (vagy inkább hírhedt). Sokan polemizálnak azon, hogy mi jöhet a light-cola, az alkoholmenetes sör és a guminő után. Hááááát tessék!  A…

Tovább olvasom

Pókinvázió

„Háló”-zat építés tökből, avagy megesznek bennünket a beáramló hagyományok. Egyre többen „békélnek” meg a külföldről beszivárgó „szokásokkal”. (Halloween, Valentin nap, hálaadás.) Hiszen a világ színesedésével, a népek „vándorlásával” az egyes ünnepek is átlépik a határokat. Ezeket lehet tudomásul…

Tovább olvasom

Ahol még az ingyen sörből is visszaosztanak

Az első reakció, persze hogy mindenki számára valamiféle promóciót sejtet. Főleg úgy, hogy az idegen szavakat kergető „író” is megfeledkezett magáról… Pedig… az egyetlen olyan „gyülekezet” amelynek nincs szüksége reklámra, hiszen mindenki ismeri őket. Csak ezzel nem annyira „illik” dicsekedni.…

Tovább olvasom

Az ügyfélnek „mindig” igaza van

„Szerencsére” csak a biztosítékot „verte” ki az eset sokak szemében. De remélem sok minden másra is rávilágított! Az igazságkeresés mindig is az emberek szívügye volt, persze leginkább úgy, hogy mint minden szentnek, a keze inkább maga felé hajlott. Ez még önmagában azért nem ok arra, hogy a nemi…

Tovább olvasom

Ma sem értem Orbán Viktor kiruccanását

A veszprémi „tavaszba” a Miniszterelnökkel együtt besunnyogott a forradalmi hangulat. Sajnos lemaradtam a „vezérünk” beszédének élőben hallgatásáról, mert éppen úton voltam. Azért igyekeztem pótolni a hiányosságokat a különféle portálokról. Volt persze olyan link, amelynek megnyitásakor egy kicsit…

Tovább olvasom

Október 23. a szamócavirágos forradalom

Mindenkinek megvan a saját „ellenállása”. Még az időjárásnak is. Van aki dacból, van aki lustaságból, de direkt nem azt csinálja, amit mások. Az is lehet, hogy egyszerűen csak „jobb” dolga akadt, pl. a családdal. A mi erkélyünk egyébként is egy kiváltságos helyszín, hiszen a világ nagy…

Tovább olvasom

69-es nyugger leszek, ha leszek…

Mindenki tudja, mire gondolok. Pontosabban, először talán az ugrik be, ami saját magának kellemes lehet, és csak utána jöhet a képbe a „kiszivárogtatott” nyugdíj korhatár tervezete. Akik már közelebb vannak a bűvös számhoz, (mármint életkorban) azért remélem, emlékeznek még az első 18 plusszos…

Tovább olvasom

Akciós bóóótot vögyenek!

Amikóóó az embörök a zakciókat figyelik, mások mögvöszik az egész bóóótot a fejük fölül. Én szöröncsés embör vagyok. Akármerre mögyök itt az Alföldön, mindig otthon vagyok. Itt az eccerű embörök között is tuggyák, hogy kétlaki életöt élök. Ëggyik városba dóóógozok, a másikba mög lakok. Így bárhova…

Tovább olvasom

Nyaralás utáni „másnaposság”

A kiemelt címszót nem kell különösebben megmagyarázni. Legalábbis a legtöbb embernek, sajnos, vagy éppen hála az égnek. Minthogy az első számú jelentésnek általában rossz érzetű következményei vannak, „bátran” használhatjuk olyan események utóhatásainak leírására, amelyekhez nem feltétlenül…

Tovább olvasom

Etikus politikus

Az etika egy olyan fogalom, amely szinte sugározza a becsületességet, a szabályszerűséget, mégis olyan ridegen, távolságtartóan hangzik. Annyi „spoilerezés” engedtessék meg, hogy lesz „hivatalos” fogalommagyarázat, igaz nem a címbéli szóösszetételben. Magát az „etikus” jelzőt használjuk emberekre,…

Tovább olvasom

Ökölógiai tappancs

Szép szóösszetétel, csak a kisember számára még mindig elég misztikusan hangzik: az ökológiai lábnyom fogalma. Jobban járunk, ha kicsiben gondolkodunk. Milyen „bélyegeket” hagyunk mi magunk után, ha valami emlékezetes útra indulunk? Milyen jeleket „kell odatenni?” Nem elég az emlékeinket maguknak…

Tovább olvasom

Az úttörő ahol tud, segít

A segítségnyújtás „intézménye” alapvető emberi dolog… kellene, hogy legyen. Függetlenül attól, hogy milyen környezetbe helyezzük. Minden kornak megvannak a maga sajátos ideológiái. Ahogy léteznek olyan tevékenységek is, amelyek átívelnek bármilyen idősávot, hiszen kortalanok. Utóbbiakat aztán fel…

Tovább olvasom

Szoboszlai, a zanzibári taxisofőr

Kis szuahéli nyelvtanóra kezdőknek

Sajnos vannak, akiknek már most sok, hogy van egy világhírű futballistánk. Nekik üzenném: Hahó, van egy világhírű futballistánk! Erről álmodoztunk évtizedek óta, ezt vártuk a magyar foci felemelkedésétől. Erre készültünk gyerekkorunk óta, ezt emlegettük, mióta világ a világ. Már úgy értem, hogy az…

Tovább olvasom

Zanzibár a „fekete ember” földje

Nagyon sokféle szempontból színes világban élünk. Mondom ezt akkor is, amikor a sokszínűséget többféleképpen lehet értelmezni. Ebből fakadóan teszik is ezt elég gyakran, leginkább szélsőségesen. (Itt most nem a költőkre gondolok.) Pl. a padok esetén egy festőművész a színhőmérsékletre, míg egy…

Tovább olvasom

Repülni szeptember 11-én

Aki ritkán repül, – netán először – az izgul, elgondolkodik, polemizál, de végül alig várja, hogy elemelkedjen a földtől. Kevés olyan dátum van az ember életében, amely különösebb történelem tanulmányok nélkül is beleég az agyába. Nem csak egyikünkébe, hanem a világon szinte mindenkiébe. Szeptember…

Tovább olvasom

(H)ARC 2023 – velünk vagy ellenünk

Ha ősz, akkor ARC plakátkiállítás. Ne higgyétek, hogy a kissé melegebb szél nem varázsol pírt az orcákra. Már csak az a kérdés kiére? Mire készülsz? – tette fel kérdést a „szerkesztőség”. Az ellenzék számára nem volt különösebben nehéz felvetés. Az ellenzőknek pedig még inkább könnyű dolguk volt:…

Tovább olvasom

Gyere haza fiatal! – nyaralni…

Lassan vége a nyárnak, de még mindig van néhány olyan „szerencsés” kiválasztott, aki csak most tudja meglátogatni a szülői házat. Kevés olyan kifejezés van, ami oly’ frappánsan összefoglalja a hazánkban élő 8,5 millió magyar sorsát, mint a „kalandvágyból itthon maradottak”. Persze vannak erre még…

Tovább olvasom

Áram-őstermelő

Van új a nap alatt. Ami valójában nem meglepő, csak megszületett a felismerés, hogy mit is lehet kezdeni vele. Igen, a fentiekből következően a sokak által megjövendölt nap adó is megérkezett. Vagy, hogy stílusos legyek, napvilágot látott. Természetesen nem nyíltam, csak úgy előbújva az…

Tovább olvasom

Hidak a celebvilág és a bűn között

Újabb bizonyítékot láthatunk arra, hogy mi lehet hatással a „tudatos” gyorshajtókra: SEMMI! Sokan elgondolkoztak már arról, hogy mivel lehetne hatni azokra, akik szándékosan lépik át a sebességhatárokat. Szakértők, hatóságok, újságírók, bloggerek. Magam is foglalkoztam már közlekedési ügyekkel a…

Tovább olvasom

Zéró tolerancia a kormánynál

Borvirágok esetén nincs helye a szóvirágoknak. Mégis bármilyen olvasatot képesek vagyunk félreértelmezni. Egyes felületes címolvasóknak a feledhetetlen Torgyán József örök klasszikusa ugorhat be elsőre: A kormány (vagy annak egy-egy „fontos” tagja) mondjon le! Jaj, Józsi bácsi, ha tudná… Sajnos…

Tovább olvasom

Rendőr light, azaz halőr

Bulvárosan hangzik, de nincs okunk megkérdőjelezni, „felelős” döntéshozók intézkedéseit. Mi „csak” a folyamatot látjuk. Az ember folyamatosan szélsőségeket képzel maga köré. Igen, vagy nem. Fehér vagy fekete. Szerencsére a világ korántsem így működik. Az más kérdés, hogy a végeredmény mindig…

Tovább olvasom

Ha foci, akkor légiós, ha civil, akkor vendégmunkás

Most, hogy így beindult a fociidény, nehéz is lenne elszakadni a témától. Azért kacsintsunk ki egy kicsit a perifériára. Ami természetesen valami másnak a közepe. Furcsa fogalomtársításba csöppentem. Lehet, hogy nem vagyok egyedül, de ebben az összefüggésben még nem találkoztam a felvetéssel.…

Tovább olvasom

Fradika, Aszton Kanál, és más hazai focis gondolatok

Az, hogy a magyar csapatok számára elég kurta a nyári fociszünet, nagyjából meg is határozza, hol tartunk. Tulajdonképpen sehol. Mire a nagy európai csapatok bekapcsolódnak a vérkeringésbe, jól kipihenik magukat. Így a „kicsik" legalább elmondhatják, hogy addigra elfáradtak, így joggal esnek majd…

Tovább olvasom

1-es, 5-ös, és jó sok nulla

Ezek akár osztályzatok is lehetnének. Kinek-kinek a teljesítménye alapján egy focimeccsen. Sőt, a nulla is lehet értékmérő, ha csak egy van belőle. De ha „egyéb” számjegyeket illesztünk eléje, mindjárt másképp mutat. Na, akkor tessenek összeolvasni a felsoroltakat! Remélem, az utolsókat rúgom…

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása