Újabb bizonyíték arra, hogy a körülöttünk levő tárgyak mekkora hatással vannak ránk. Különösen, ha megtöltjük őket tartalommal. Hogy fizikailag vagy csak képzeletben, ez már mellékes. Illetve egy fenét: pont ez a lényegük! Fordított világban élünk, még akkor is, ha nem feltétlenül az éppen aktuális…
A klasszikus szófordulat szerint az idő mindig megszépíti a múltat. De tudunk e most úgy gondolni a jövőre, hogy egy év múlva visszaemlékezve, hitelesen számoljunk be a mai eseményekről? Látszólag egyszerű a dolog, hiszen az elmúlt eseményekről hiteles dokumentumok vannak, csak a rögzített tényeket…
Mindannyian szeretünk fürdeni. Vagy mégse annyira? Nézőpont kérdése. Sőt, a közeg sem teljesen mindegy. Vízben, közéletben, politikában. Azt hiszem, a népszerűség oltárán sokan feláldoznák magukat. Mindenki igyekszik felhívni magára a figyelmet, pont azért, hogy az (el)ismertség fényárjában fürödve…
2018. decemberében enyhe volt a tél Brüsszelben. Egy lelkes baráti társaság (3 fiú, 3 lány) vidáman indult el egy adventi sörözésre a belga fővárosba. Nem azért, hogy megállítsuk, hiszen megvárt bennünket magától is. Vásárral, télapóval. Nem gondoltam volna, hogy most fogom szóba hoznia a két évvel…