A hír szent, a vélemény szabad(on szárnyaló)

(lépcső)Házon kívül

(lépcső)Házon kívül


Az úttörő ahol tud, segít

2023. szeptember 30. - Jumbóka

A segítségnyújtás „intézménye” alapvető emberi dolog… kellene, hogy legyen. Függetlenül attól, hogy milyen környezetbe helyezzük. Minden kornak megvannak a maga sajátos ideológiái. Ahogy léteznek olyan tevékenységek is, amelyek átívelnek bármilyen idősávot, hiszen kortalanok. Utóbbiakat aztán fel…

Tovább

Szoboszlai, a zanzibári taxisofőr

Kis szuahéli nyelvtanóra kezdőknek

Sajnos vannak, akiknek már most sok, hogy van egy világhírű futballistánk. Nekik üzenném: Hahó, van egy világhírű futballistánk! Erről álmodoztunk évtizedek óta, ezt vártuk a magyar foci felemelkedésétől. Erre készültünk gyerekkorunk óta, ezt emlegettük, mióta világ a világ. Már úgy értem, hogy az…

Tovább

Zanzibár a „fekete ember” földje

Nagyon sokféle szempontból színes világban élünk. Mondom ezt akkor is, amikor a sokszínűséget többféleképpen lehet értelmezni. Ebből fakadóan teszik is ezt elég gyakran, leginkább szélsőségesen. (Itt most nem a költőkre gondolok.) Pl. a padok esetén egy festőművész a színhőmérsékletre, míg egy…

Tovább

Repülni szeptember 11-én

Aki ritkán repül, – netán először – az izgul, elgondolkodik, polemizál, de végül alig várja, hogy elemelkedjen a földtől. Kevés olyan dátum van az ember életében, amely különösebb történelem tanulmányok nélkül is beleég az agyába. Nem csak egyikünkébe, hanem a világon szinte mindenkiébe. Szeptember…

Tovább

(H)ARC 2023 – velünk vagy ellenünk

Ha ősz, akkor ARC plakátkiállítás. Ne higgyétek, hogy a kissé melegebb szél nem varázsol pírt az orcákra. Már csak az a kérdés kiére? Mire készülsz? – tette fel kérdést a „szerkesztőség”. Az ellenzék számára nem volt különösebben nehéz felvetés. Az ellenzőknek pedig még inkább könnyű dolguk volt:…

Tovább

Gyere haza fiatal! – nyaralni…

Lassan vége a nyárnak, de még mindig van néhány olyan „szerencsés” kiválasztott, aki csak most tudja meglátogatni a szülői házat. Kevés olyan kifejezés van, ami oly’ frappánsan összefoglalja a hazánkban élő 8,5 millió magyar sorsát, mint a „kalandvágyból itthon maradottak”. Persze vannak erre még…

Tovább

Áram-őstermelő

Van új a nap alatt. Ami valójában nem meglepő, csak megszületett a felismerés, hogy mit is lehet kezdeni vele. Igen, a fentiekből következően a sokak által megjövendölt nap adó is megérkezett. Vagy, hogy stílusos legyek, napvilágot látott. Természetesen nem nyíltam, csak úgy előbújva az…

Tovább

Hidak a celebvilág és a bűn között

Újabb bizonyítékot láthatunk arra, hogy mi lehet hatással a „tudatos” gyorshajtókra: SEMMI! Sokan elgondolkoztak már arról, hogy mivel lehetne hatni azokra, akik szándékosan lépik át a sebességhatárokat. Szakértők, hatóságok, újságírók, bloggerek. Magam is foglalkoztam már közlekedési ügyekkel a…

Tovább

Zéró tolerancia a kormánynál

Borvirágok esetén nincs helye a szóvirágoknak. Mégis bármilyen olvasatot képesek vagyunk félreértelmezni. Egyes felületes címolvasóknak a feledhetetlen Torgyán József örök klasszikusa ugorhat be elsőre: A kormány (vagy annak egy-egy „fontos” tagja) mondjon le! Jaj, Józsi bácsi, ha tudná… Sajnos…

Tovább

Rendőr light, azaz halőr

Bulvárosan hangzik, de nincs okunk megkérdőjelezni, „felelős” döntéshozók intézkedéseit. Mi „csak” a folyamatot látjuk. Az ember folyamatosan szélsőségeket képzel maga köré. Igen, vagy nem. Fehér vagy fekete. Szerencsére a világ korántsem így működik. Az más kérdés, hogy a végeredmény mindig…

Tovább

Ha foci, akkor légiós, ha civil, akkor vendégmunkás

Most, hogy így beindult a fociidény, nehéz is lenne elszakadni a témától. Azért kacsintsunk ki egy kicsit a perifériára. Ami természetesen valami másnak a közepe. Furcsa fogalomtársításba csöppentem. Lehet, hogy nem vagyok egyedül, de ebben az összefüggésben még nem találkoztam a felvetéssel.…

Tovább

Fradika, Aszton Kanál, és más hazai focis gondolatok

Az, hogy a magyar csapatok számára elég kurta a nyári fociszünet, nagyjából meg is határozza, hol tartunk. Tulajdonképpen sehol. Mire a nagy európai csapatok bekapcsolódnak a vérkeringésbe, jól kipihenik magukat. Így a „kicsik" legalább elmondhatják, hogy addigra elfáradtak, így joggal esnek majd…

Tovább

1-es, 5-ös, és jó sok nulla

Ezek akár osztályzatok is lehetnének. Kinek-kinek a teljesítménye alapján egy focimeccsen. Sőt, a nulla is lehet értékmérő, ha csak egy van belőle. De ha „egyéb” számjegyeket illesztünk eléje, mindjárt másképp mutat. Na, akkor tessenek összeolvasni a felsoroltakat! Remélem, az utolsókat rúgom…

Tovább

Ennyit a BL-ről az idénre – részünkről

Jah, hogy még el sem kezdődött? Nem, a nagyok majd később jönnek. Igen, fotelszurkoló vagyok. Nem „kifejezetten” Fradi-szimpatizáns. Ezt csak azért tartottam fontosnak megjegyezni, hogy mindenki rám vesse az első követ. És jól dühöngje ki magát, mire a zöld sasokra kerülne sor. Mert a Fradi az…

Tovább

„Hat, hasad a pad”

Még hogy uborkaszezon… Ugyan! – ebben a banánérlelő melegben? Az utóbbi napokban még az is megtalálhatta a betevő falatját a színes hírekben, aki csak meglehetősen szürkének és unalmasnak látja a világot. Tudom-tudom, egy fejezet véget ért a ferencvárosi pad történetében. Szinte már napi mondókává…

Tovább

Bajban vannak a kutyák

Ha valakinek problémái vannak, segítséget kér. Még akkor is, ha „büntiben” van. Írhattam volna azt is, hogy sz@rban, csak akkor azt is hihetnék, hogy valami bajom van a Kétfarkú Kutyapárttal, pedig általában jó kapcsolatot ápolunk. Sőt van nekem is plátói „szerelmem” is a fajtájukból, de most…

Tovább

Vasárnapi boltzár a Bermuda háromszögben

Időnként felmerül a kérdés, most ismét aktuális. Két déli szomszédunknál is bevezették a hétvégi vásárlási lehetőségek korlátozását, ha részlegesen is. Szerbiában és Horvátországban. Az időszerűséget azonban egészen más is indokolhatja, mint a szenzációhajhászás. Néhány éve nálunk ugyan keményebben…

Tovább

Sebességkorlátozás helyett szemléletváltást!

„Hálás” téma, a közlekedés, de csak a „látványos események” gyakorisága miatt. A jelenség sajnos tragikus, és ez szó szerint értendő. A halálos balesetek mindig előtérbe hozzák az önkéntes szakértőket, akiknek a száma a fotel-bírókkal (esetleg partjelzőkkel) vetekszik. Főleg úgy, hogy a…

Tovább

All in – SZÉP kártyával

Bár Korda Gyuri bácsi megtanította, hogyan kell ezt a félmondatot világgá kiáltani, a jelen helyzetben legyünk egy kicsit visszafogottabbak. Mégis csak más lapokkal játszunk. Kártyás nép a magyar. Megtanultuk a plasztik verzió használatát is. De azért itt sem mindegy, hogy ki „tetszeleg” az osztó…

Tovább

Árfigyelő, és más látnivalók

Orbánunk és kormányunk feltalálta a spanyolviaszt! – mondanám, ha közhelyes akarnék lenni. De foghatnám „jópofira” is a dolgot, az iróniáról nem is beszélve. De nem vagyok én olyan, főleg az utóbbi kapcsán! A sok másodlagos dolog helyett hagy durrantsak inkább a közepébe. Hát ki a jó Isten hozta…

Tovább

„Örkénypista” a XXI. században

Kedves barátaim a múltból, a jelenben és az Úrban. Megváltoztak az internetes tartalomfogyasztási szokások. Amit 60 másodperc alatt nem lehet feldolgozni, az „nem is érdekes”. Nem véletlenül olyan népszerű az egyik erre szakosodott csatorna. De nem is olyan régen élt egy magyar ember – milyen más…

Tovább

Csintalankodás

Sándor, Sándor, mit csináltál már megint! Természetesen saját magammal példálózva, hiszen mások nevével nem viccelődünk. Ezt a megszólítást persze csak akkor alkalmazzák az ismerőseim, amikor valamiért orrolnak rám. De ugyan mit követtem el? Éééén? –  csak TV-t néztem, és nem is tagadom, nekem van……

Tovább

ó!, ió!, ció! … – Mobilizáció!

Csak a „véletlen” szülte, hogy a tanév vége összecseng a valóság egy aktuális szeletével. Az persze nem véletlen, sőt már évek óta hagyomány, hogy a diákok a jó bizonyítványért okos telefont kapnak ajándékba. Ez így rendben is van, (vagy mégsem?) de a nyaralás után ezt az eszközt be kell illeszteni…

Tovább

Ajándékozni a pedagógusoknak – menő!

A tanév vége általában a tanárokról szól. Pedagógusnap, évzáró, érettségi, javítóvizsgák, osztályozó-értekezlet. Na, ez a „évad” egy kicsit másképp alakult. Az egész év róluk szólt, igaz, egy kicsit más összefüggésben. A történet persze nem most kezdődött, már az előző szemeszter végén beindult a…

Tovább

1975-től napjainkig egyetlen ugrással – fehér tigrisen

A lépésszámláló természetesen kiakadna, ha ekkora távolságot tennénk meg ilyen rövid idő alatt. De az „elméleti” utazások már csak ilyenek. Igaz, a képzelet időnként valósággá válik. (Remélem) mindenkinek a gyerekkorából rémlik egy-egy nagy meseíró. Benedek Elek, Janikovszky Éva, vagy hogy egy…

Tovább
süti beállítások módosítása