A hír szent, a vélemény szabad(on szárnyaló)

(lépcső)Házon kívül

(lépcső)Házon kívül


A jövő „múzeuma” Dubaiban

2024. november 13. - Jumbóka

Mindenki tervezi a jövőt, kisebb vagy nagyobb lépésekkel. Van, aki a sajátját, van, aki egy közösségét, és vannak, akik még ebben is megtalálják az összhangot. Azért ellentmondásos arról beszélni az emírségekben, hogy valami nagy, mert ott tényleg óriási épületekről, sivatagokról, hatalmas…

Tovább

Nyomok a sivatagi homokban

Néhány fotóval időnként többet lehet mondani, mint a félresikerült mondatokkal. Így talán a természet szavát is könnyebben „meghalljuk”. Az előző részben már kifejtettem az embereknek a sivatagra gyakorolt hatását. Most azt nézzük meg, milyen, ha a természet „visszaszól”. Persze most is onnan…

Tovább

Autók, nők és tevék a sivatagban

Amikor egy ismerősömnek elárultam a következő epizód címét, elmosolyodott. Pasik játékai mi? Először leintettem, aztán elgondolkodtam… Bakker, „ennek” lehet, hogy igaza van… Nem itthon vagyunk, (pontosabban voltunk) így minden egyes gondolatkört abba a környezetbe kell helyezni, ahol éppen…

Tovább

Tornatermi edzés brüsszeli bürokratáknak

Megszállta Brüsszel Budapestet! – olvashattuk volna a különféle sajtótermékek címoldalán, ha valóban figyelemfelkeltő címet szerettek volna írni. De, csak a sablonok maradtak. „Ilyen még nem történt Magyarországon”, és hasonló – bármilyen bulvárlapba illő – szalagcímekkel jelentek meg cikkek…

Tovább

A szavak ereje a sivatagban

Vannak a világon elzárt közösségek. Ezek nem biztos, hogy jellemezhetők a létszám vagy a területnagyság alapján. Az igaz, hogy mint minden csoportosítás, ez is meglehetősen elfogult is lehet. Az Egyesült Arab Emírségek egy nagyon különleges „társaság”. Nem egészen természetes módon jött létre, de…

Tovább

Kettő az egyben, Abu Dhabi felé félúton

Felszabadultan is lehet bosszankodni „nyaraláskor”. Megéri, mert egész jó ki lehet jönni belőle. Elég gyakran halljuk, hogy egy-egy repülő késik, csomagok, esetleg utasok maradnak itt-ott. A hírekben így van, de egészen másképp „kell” megélni a valóságban. Az elkövetkező néhány bejegyzésben lesz…

Tovább

Gyorsítás 130-ról 140-re

Végre egy jó döntés! – foglalkoznak a közlekedéssel. „Jó”, mondjuk a legtöbben nem így gondolták, de legalább történik valami. Kicsit lassan haladunk az Európához való felzárkózással. Megoldás lehet a sebességváltás, illetve a nagyobb gázadás. Ha már a vasúton egyelőre nem igazán megy, térjünk…

Tovább

Emberek ellen van, poloskák ellen nincs! – fegyver

Kis kellemetlenség, vagy nagy baj. Nyilván minden problémát lehet súlyozni. Olyan jó idő van, gondoltam írok valami szépet, lírait az ősszel kapcsolatban. Csak már ennyi idősen én is egy „kicsit” bogaras vagyok. Most éppen kitágult a látómezőm. Vagy éppen beszűkült? „Itt van az ősz, itt van ujra…”…

Tovább

„Szabó Pista, Szabó Pista!” – nélkül

Biztos vagyok benne, hogy a KTE szurkolók a következő meccs előtt megemlékeznek majd arról az edzőről, aki visszatette a térképre a lila-fehér alakulatot. Sokan még mindig azt gondolják, hogy a foci „csak” egy játék. Ez így is van, azzal az „apró” kiegészítéssel, hogy a meccs nem csak pályán…

Tovább

Jobbos vagy balos

Politikai megközelítésben teljesen átlagos, amikor oldalakról beszélünk. Sőt a szimpátia is köthető ehhez a megkülönböztetéshez. De hogy az irányok mire lehetnek még jók, arra igen nagy a választék. Az internet (szélesebb) elterjedése előtti időszakból elég nehéz archívumokat találni. Próbáltam egy…

Tovább

Szopizz vagy nyalizz!

Azt hittük, hogy egyszer már kinőttünk ebből a „puszcsi, lavcsi, uncsi” formátumú kommunikációból. De mindennek van egy, vagy akár több feltámadása is. Ha az isteni sugallat valami felső körből érkezik, akkor aztán nincs megállás. Először arra gondoltam, hogy írok valami „levezetőt” egy régebben…

Tovább

Hajléktalan palackok

Valami elkezdődött. Még az is lehet, jó (lesz). De a magyar egy „leleményes nemzet”. Kétségtelen, hogy kavicsot dobtak az állóvízbe az új PET-palack visszaváltási rendszerrel, De ott „szólt a legnagyobbat”, ahol azt „tervezték”? Az biztos, hogy indulatok több helyen is keletkeztek. Az…

Tovább

Kövér – a szégyenteljes „méltóság”

Nem nehéz ma elvetni a sulykot, hiszen bármilyen normán túl gyorsan átlép az ember. Még akkor is, ha ő „valaki”, vagy még annál is többet gondol magáról. Hatalmi pozícióban is könnyen át lehet esni a paci másik oldalára, csak az a baj, hogy onnan nem lehet nagyot esni. Legalábbis egyelőre… Az,…

Tovább

Az élet döntött helyette…

Ennek a meglehetősen kritikus felületnek a stílusjegyeit ismerve gondolom nehéz elhinni, hogy e sorok íróinak is lehetnek emberi gondolatai. Pedig itt is csak egy halandó ül a billentyűzet mögött. Ez a blog, – így természetesen én is – ritkán foglalkozik tragikus életeseménnyel. Legalábbis…

Tovább

Orbán dupla

Minden heti „Orbánunkat” add meg nekünk ma! Tessék, itt volt mindjárt kettő is! Továbbra is vallom, hogy nevekkel nem viccelődünk! Még komolyan sem... Na, most sem a nevekkel van a baj. Nem, kedves olvasó, nem Te ittál a héten többet a kelleténél. A kettős látás ezúttal nem a Te elborult állapotod…

Tovább

10 millió gátőr országa

Elsősorban le kalappal mindazok előtt, akik tevékeny részesei a jelenlegi árvízhelyzetben való helytállásnak! Természetesen azoknak is köszönet, akik a háttérmunkákat elvégzik, hiszen nélkülük sem működne az egész, de… Mai „modern” világunkban már meg sem lepődünk, ha egyesek a veszélyhelyzetek…

Tovább

Családi @®© 2024.

Az alkotói közösség is egy igazi nagy család. Hiszen közülük sokan már nem először vesznek részt a rendezvényen. Persze nem mindenki. Sőt időnként feltűnik egy távoli „rokon”, ha nem is „köbükunokai” fokon. Az esemény létjogosultságához aligha férhet kétség. Egyre inkább… Azon már inkább lehetne…

Tovább

Felelés az év elején: 5-ös!

A magyar válogatottnak becsengettek. Ötször. Kicsit lekésték a tanévkezdést, le is osztályozták őket gyorsan. Már a hétvége is elmúlt, de még jövök én, aki 555.555.-ként beszólok a magyar focinak. Hiába no, lemaradtam egy kicsit a formaidőzítéssel. Viszont ezzel nem voltam egyedül. Voltak rajtam…

Tovább

Iskolakezdés propagandával

A csengő hangja egy fizikai vízválasztó a nyári vakáció után. Ennél már csak az ideológiai csatározások, amelyek hangosabbak. Nálunk már menetrendszerű, (ha már a MÁV-nak sem megy) hogy az iskolakezdés idén sem megy zökkenőmentesen. Hiszen még el sem kezdődött a suli, már többet beszéltünk a…

Tovább

A hét „Momentum”-a: A liberális szellem vasútja

Az elmúlt 1-2 hét kétségtelenül a MÁV-ról, a vasútról szólt. Mind a fizikai valóságról, mind a történtekről, mind a hozzá kapcsolt ideológiákról. Sok évvel ezelőtt – még az induláskor – regisztráltam a Momentum hírlevelére. Igen, innen a cím, még mielőtt valaki a pillanatnyi elmeháborodottságomra…

Tovább

Madách, a (telefon-)ember tragédiája

Megint találtak egy burkolatot, ami elfedi az oktatási rendszer hiányosságait. A fedő neve – ami akár fedőneve is lehetne: Mobil-takaró. Ismét volt egy tanár, aki elcsúszott. Ráadásul egy igazgató. Igaz, ő nem a vasalódeszkán, hanem a mobilon. A következményei meg hát… Persze ez a…

Tovább

A Szabadság-szobor megkeresztelése

Ha valakinek nem lenne ideje elmenni a templomba vasárnap. Esetleg előtte, ne adj’ Isten utána. Magasra tették a mércét „eleink”. A Gellért hegy tetejére. Mégis oly közelre, hogy Budapest nagyon sok pontjáról látható. Klasszikus értelemben mindenki számára ugyanazt jelenti. Még akkor is, ha nem…

Tovább

Gumióvszer, a felfújt lufi!

Nincs „szerencséjük” az egyetemi gólyatáborok szervezőinek. Korábban történtek már szexuális jellegű erőszakos bűncselekmények, túlzott erotikus jellegű „játékból” adódó botrányok. Most meg itt van ez a szex közbeni, így azzal szoros kapcsolatban álló „eszköz” mellőzésére való törekvés. Igen a BME…

Tovább

Halló, itt az iskola!

Nagyon lassan már vége van a nyárnak. Ha még nem is járnak hűvös szelek, a cinege madárnál is sokkal nagyobb bánata van az iskoláknak. Ráadásul nem is ilyen lírai a probléma. Mi is a pokolba kívántuk a sulit anno a 70-es, 80-as években. Mint ahogy azt is, aki augusztus közepén felhozta a témát.…

Tovább

Midtjylland – Mutyiland, sok – kevés

Nagyon ne keseredj el, ha nem találod a címben a „kedvenced” nevét. Nem a szándékos lehúzás volt a cél… megy az magától is. Akit nem érintett meg az olimpiai szurkolás, nem tudott együtt élni az összmagyar drukkolással, most „hazaérhetett”. Végre vérmérsékletének és szimpátiájának megfelelően…

Tovább
süti beállítások módosítása