Látszólag egyszerű kérdések, érdeklődőek, „igazi” párbeszéd indítók. De valóban olyan téma, amivel bárkit, bármikor letámadhatunk? Aligha. Van az a tárgykör, amellyel bármilyen közel is állunk valakihez, igencsak nagy zűrzavart lehet kelteni.

Update!

Ezt nem tudom megmagyarázni, de tényleg tudat alatti… csak így leírva furcsán alliterál: Most van „a tudatosan gyermektelenek” világnapja is. Honnan tudom? Háááát megírta az „zinternett”: Szabadnem

Néhány héttel ezelőtt – egy a közösségi médiában megjeleníthető tartalmakról szóló beszélgetés kapcsán – nagyon érdekes vonalra terelődött a beszélgetés. (Mintegy „mellékvágányként”.)

- Nincs gyereked?
- Nincs.
- Mikor lesz?
- Közöd?

Ugye, hogy gyakran vagyunk részesei hasonló párbeszédeknek. Remélhetőleg csak, mint hallgatóság. De tényleg! Kinek mi köze hozzá? A családalapítás legalapvetőbb feltételének kialakulása Isten igazából csak a két érintett félre – „jobb” esetben az anyukára és az apukára – tartozik. Legalábbis a tervezési fázisban. Oké, vannak olyanok is, akik saját magukban látják a végeredményt, és egyedül is „megoldják”. De ez is magánügy.

A rövid párbeszéd első két sora tulajdonképpen egy megismerkedés során a tényszerűséget fedi le. Ez így „rendben” is van. Na, de a folytatás tulajdonképpen a másik fél lelki világának oly mértékű feltérképezésére irányulhat, amihez nem feltétlenül kell, hogy bárkinek is hozzáférése legyen. Első blikkre persze olyan jópofának is tűnhet a dolog, de a gyakoriság, és főleg a gyakorlat már sokszor igazolta, hogy a „probléma” távolról sem olyan vicces.

A kérdés ellenzőinek az egyik gondolatként, – ami a mozgatórugó – az járhat a fejében, hogy nem látható az a körülmény, ami akár egészségügyi okokra is visszavezethető. Nyilván ha a megkérdezettnél ilyen eset áll fenn, több mint valószínű, hogy nem akarja megosztani. Nem hogy egy elsődleges ismerkedési fázisban, hanem még később sem. Talán csak a legszűkebb bizalmasaival, de lehet, hogy még azokkal sem. Nem sokkal másabb a helyzet, ha valamiféle lelki dolog húzódik meg a háttérben. Igaz, nem lehet kilóra mérni, de lehet, hogy ez is van olyan „intim”, mint a fizikai hátráltatás. Talán a „legegyszerűbb” helyzet, ha két ember egyszerűen „csak” együtt van, és még el sem jutottak odáig, hogy ez szóba kerüljön.

Bármennyire is furcsa, a bennfentesek számára ez a helyzet egyáltalán nem vicces, még ha látszólag ügyesen is terelnek az érintettek. Legfeljebb ők az empatikusabbak azok felé, akiknek ez lenne a „dolguk”. Nem véletlen, hogy nem „lőnek” vissza. Főleg úgy nem, hogy: Anyád! Mert ugye felmenője mindenkinek van, volt. De az utódlás ügyét… hagyjuk meg a "megszólítottaknak"! 

Kép: a pixabay segítségével készült, „kis” kiegészítéssel

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával