A hír szent, a vélemény szabad(on szárnyaló)

(lépcső)Házon kívül

(lépcső)Házon kívül

Alexandra megaláztatása

2025. június 14. - Jumbóka

Egy héten belül már a második ember bukik meg (előttem) az „influenzájával”! – ahogy egy tanult követőm mondaná. Komolyan „kezdem” sajnálni az egyik legaktívabb, vagy legalábbis a „leginkább a kirakatban levő” harcost a médiaszereplései miatt. Azért csak „kezdem”, mert lehet, hogy ő ezt így…

Tovább

Emberközeli Kelet

Újabb tragédia-„sorozatra” ébredt a világ. Egyezerre zúdulnak ránk a „természeti”, és a „mesterségesen” generált vészhelyzetek. Még mindig nem vagyunk képesek felfogni, hogy a világ legtöbb „problémáját” nem a természet okozza. Pontosabban mégis. Az emberi természet. Nem, én sem vagyok olyan…

Tovább

Két DÁP között a valóság teknőjében

Digitális állampolgárságom első két „komoly” története következik. Amikor elindult a „Digitális Állampolgárság Program”, kapott hideget, meleget. Meg persze azóta is. De úgy gondoltam, hogy ha egyszer én is „DÁP”-os leszek, személyes élményeim is adódnak. Most jöjjön az első ilyen „csokor”. Ha…

Tovább

Ember „ízű” pünkösdi történet

Mert ugye mindig a nyitva tartás van kiírva, de valójában bezárásról beszélünk. Még mindig sokan vicceskednek azon, hogy ha 1-2 napig nem lesz „bóóóóót”, akkor megáll az élet. Szombaton még „vóóóóóóót”, így nekünk is kijutott a vásárlásból. Őszintén örülök, hogy nem halt még ki az emberiség, bár…

Tovább

Bödének is korpásodik…

Sajnos vagy hál’ Istennek véget ért az NB1-es szezon. A „szakmázás” is kb. olyan színvonalú, mint a magyar foci. De van miről beszélni, Vagy erről, vagy másról. Ha egyéniségeket keresünk az idényben, nagyon mélyreható elemzéseket kell végezni. Igen, a béka popsija alá is be kell nézni. De egy…

Tovább

Az érettség 40. fokozata

Ezúttal csak egyetlen bekezdés szól a „köz”- életnek. Az utolsó! A többi úgy tűnhet, – a résztvevőkön kívülieknek – csak „maszlag”. Vagy nem… Az év elején megosztottam mindenkivel egy tervet. Bár nem voltam az esemény szervezője, csak lelkes követője. Igen, idén lesz a 40 éves érettségi…

Tovább

Harcos nyuggerek első fizetése

Lassan összeáll a kép. Pont most alakult a HK, pont most jelentették be a nyugdíjasok „támogatására” való törekvés legújabb fejezetét. Amikor márciusban megszületett az idei első „igazi” visszhangot kiváltó tervezet a nyugdíjasok támogatására, már annak is nagy hatása volt. De az embert mindig érik…

Tovább

Autósszelfi a „kisfiammal”

A „gyorsfotónak” van egyfajta varázsa. Rögtön kész, tényszerű, nem kell megmagyarázni. Igyekszem is… „nem túl” hosszan. Kérdeztem a szomszédomat: Lőhetünk e egy „szelfit”? Háááát nem volt őszinte a mosolya! Sok furcsaság megesett már ezen a felületen. Pl. egy kutya is „írt” itt bejegyzést. Most…

Tovább

A „kis” Andi nadrágja

Fordulj világ! Tele a …! Na, meg sok minden. De, hogy manapság egy nadrág legyen a gazdagság fokmérője, aligha gondolta volna pár évvel ezelőtt bárki is. A szakadt nadrág? Az persze más. Hiszen a szegény gyerekek már Móra Ferenc korában is abban jártak. Ha mással nem, azzal biztosan „meg lehetett…

Tovább

(H)arcosok nyereményjátéka

Játszani mindenki szeret, de reméljük még távoli az éhezők viadala. Olvasni? Mai modern világunkban? Értő olvasás? Megfontoltan, lassan? Ugyan már, amikor a néhány másodperces Reels-videóba is bele akarunk pörgetni… Most arra biztatnék mindenkit, hogy ezen sorokat is gyorsan fussa át. Ki tudja…

Tovább

Anti(és a)futball

Mindig nagy visszhangja van annak, amikor a mérkőzés végén, hirtelen felindulásból nyilatkozik valaki, és mond valami „cifrát”. Persze az sem mellékes, hogy később ki, és miképpen reagál ezekre, netán újabb veretes gondolatok szabadulnak (f)el. Az idei kupadöntő után is elhangzottak az „örökké…

Tovább

Szuverenitás sok(pont)0

Általánosságban mindig mindenki beleavatkozik mindenki dolgába, legfeljebb időnként látványosabb szakaszba érkezik 1-1 folyamat. Biztosak lehetünk benne, hogy a választások közeledtével egyre intenzívebben esnek egymásnak a felek, hiszen „megígérték”. Nem lehetetlenítik el, nem akadályozzák…

Tovább

VOKS, amikor a sör a folyékony krumpli

Újabb jele van annak, hogy bajban van a kormány. Szerintem valamit összekevertek annak tálalásakor, hogy mire is jó a mostani „közvélemény-kutatás”. Képzeljétek, gondolkodásra késztetik az embereket! Neeeeem, nem az ukrán kérdéssel kapcsolatban. Ott gondoltak a „kétbites” szavazókra. Vagy igen,…

Tovább

A KTE búcsúja az NB1-től

Másodszor távozik az élvonalból a kecskeméti csapat. Tessenek eldönteni, hogy a 2015-ös vagy a mostani a dicstelenebb „lelépés”. Igyekszem nem (nagyon) úgy csinálni, mint valamiféle jól sikerült táncdalfesztivál zsűrije, ahol mindig „nehéz helyzetben” vannak. Persze, hogy dilemma: az emberből a…

Tovább

A munka „ünnepe”

Na, én meg annyira belefeledkeztem a munkába, majdnem elfelejtettem „megünnepelni”. Éljen május, elseje, éljen a párt! Oké, de melyik? „Mikor melyik” – mondja a „klasszikus”. Na, jó ne feledjük, hogy ez mindig az „állampárt” kiváltsága volt, hogy így dicsőítsük. Így volt ez a szociknál, meg most…

Tovább

Pápá Pápa

A világ egy része most elcsendesedik. Mások viszont éppen ezt kihasználva igyekszenek a hangjukat hallatni. Azt, hogy milyen értelemben, tessenek eldönteni. Mint a vallásgyakorlástól „tisztes távolságot” tartó embert, nagyon is földi gondolatokat juttatott „eszembe” Krisztus földi helytartójának…

Tovább

Zebrelefánt

Folyamatos képzavarban szenvedünk. Sőt néha nem ismerjük fel időben, hogy valahonnan tudatosan tesznek is érte, hogy ez ne változzon. Ha azt hitted, hogy letűnt a csíkos állatok kora, tévedtél. Sőt, már a legkisebbek is elkezdhetik… Hacsak meg nem állnak a „törzsfejlődésben”. A „manóba”! Már…

Tovább

Prágai tavasz, tankok nélkül

Ugye-ugye, hogy az első két szó után automatikusan a harmadik ugrik be? Persze csak egy bizonyos kor után. Igen, ez is egy jel, hogy kilépj a mókuskerékből. Időnként mindenkinél elszakad a cérna, és ilyenkor rosszul van. Nem feltétlenül orvosi értelemben. Na, ekkor jön az, hogy „csehül érzi magát”.…

Tovább

Nyúl, tojás, fiú, lány

Gyermekeim a „nyúlban” Itt az ideje, hogy kilépjetek a szürkeségből a fényre! Mielőtt átadnánk magunkat az ájtatoskodásnak és a szenteknek, felhívnám a figyelmet egy dologra. Mi még itt vagyunk a Földön, (meg remélem a földön is,) tehát az itteni életünkkel is van még dolgunk. Jó lenne ezeket (is)…

Tovább

Kutyapride

A szürkület az őszi esték jellemzője, még akkor is, ha ezt évszaktól függetlenül egy napon belül is emlegetjük. De ennek visszafelé is működni kell. Ébresztő, lépjünk ki a fényre! Létezik olyan, hogy az esélytelenek nyugalmával… igen, nem csak a sportban. Legyintettek is sokan, amikor a Kétfarkú…

Tovább

Nagyító alatt: Lányok, fiúk

Érdemes áldozni a kultúrára. Néha csak egy pillanatot, néha két órát. Mindezek feldolgozására utána még: amennyit csak lehet. A francot ebbe a blogírásba! – de tényleg. Soha annyi „lájk”-ot nem kapott még egyetlen írásom sem, mint a Lovas Rozival közös fotónk. (Pedig „csak” egy pillanat volt, én…

Tovább

Kíváncsi Fáncsi a „nagyok” között

Elment, nem tartóztatták (le). Se fel, sőt egyetlen hibája az volt, hogy rossz helyre állt! Igen, a helyes megfejtés, az izraeli miniszterelnök. Most azoknak fogok csalódást okozni, (főleg az „egyik” oldalon) akik azt várják, hogy „kormányoldali” kutyázásba kezdjek, ők meg majd jól megvédik…

Tovább

A tavasz elfeledett pillanatai – reggeli közben

Végre bele lehet harapni a zöldhagymába, és közben olyan gondolatok jönnek elő, hogy magam is meglepődök. Néha elég csak rápillantani a reggeliző asztalra, máris előjön egy kis múltidézés. Ami természetesen a mai történésekkel kapcsolatban is felvet néhány dolgot. Ezért (is) érdemes az idősebbeket…

Tovább

A bólogató kutyák, ha kibeszélnek

Ilyen magas szinten, ilyen „káderek” bevonásával (illetve kivonásával) még soha nem ment az egymásra mutogatás a FIDESZ berkeiben. Mondjuk az is igaz, hogy ennyire még sosem szőtte át a félelem az „állampárt” háza táját. Ismét egy lehetőség arra, hogy elmondhassam, én még az előző évszázad, sőt…

Tovább

Zebrás levélpapír

Digitális világunkba feledkezve, hajlamosak vagyunk „elnézőek” lenni, hogy milyen is papírra írni. Milyen papírra is? A totemállatok mindig is meghatározói voltak egy kultúrának. A magyaroknak is voltak, vannak ikonikus „jószágai” mint pl. a turulmadár. Na, persze ennek mítoszát is sikerült már…

Tovább
süti beállítások módosítása