A "Lépcsőház blog" és "(lépcső)Házon kívül" blog mellékleteként elindult az Eszperente - mellesleg blog is.

 Az eszperente nyelvezete egy különleges világ. A feltalálóba, illetve az eredetbe már bele se mennék, hiszen újat nem tudnék mondani. (Mások tollát meg nem szeretném a kalapom mellé tűzni.) Sokan és sokféleképpen „megénekelték” már, természetesen mindenki a saját szempontjai szerint. Én is ezt teszem. Na, senki ne ijedjen meg, nem fogok dalra fakadni! Mindössze arról van szó, hogy összeszedem az ezzel kapcsolatos gondolataimat. Pontosabban fogalmazva, kezdetben összegyűjtöm azokat az általam megfogalmazott, és különféle felületeken „publikált” írásaimat, nehogy a feledés homályába merüljenek. Ezek között vannak SMS-ben elküldött, és a rádióban elhangzott zöngemények, illetve írásos pályázaton is megjelent „művek”. Később megpróbálom rögzíteni az aktuális helyzetben beugró szófordulatokat, esetleg történeteket. Ebben lesznek (mint ahogy a múltban is voltak) rövid szócikkek, magyarázatok, illetve terjedelmes(ebb) irományok is. Nem feledendő, ez egy könnyed kikapcsolódás! Jó szórakozást magamnak (is), meg mindenkinek!

Tudom, tudom, ha az ember fia magyarázkodással kezd egy írás”művet”, az mindig sántít egy kicsit. Mégis mit lehet mondani, ha nem vagyok érintett egyik oldalról sem? Legalább ennyit: nem vagyok érintett egyik oldalról sem! Kérdés, elég e ez ahhoz, hogy ne egy csalódott ember benyomását keltsem? (Csak, hogy megelőzzem az olyan típusú véleményeket, hogy: Na, mi van, erről is lemaradtál köcsög?) Hogy jövök akkor mégis a képbe? Egyszerűen „csak” beszélgetek emberekkel. Szoktam volt mondani: én általában a hallgatóságot képviselem az ilyen (és egyéb hasonló) emberi történetekben. Én azt gondolom, nem akkora gáz, hogy (még) megbíznak bennem az emberek. Lehetek e akkor hiteles? Konkrét tapasztalatok híján formálhatok e véleményt? Ezt meg döntse el mindenki, akár érintett, akár csak hallott már hasonló eset(ek)ről.

Aki kíváncsi a "köz" véleményére, bátran kattintson a következő linkre: http://csajokespasik.blog.hu/2010/11/03/szex_helyett_csak_egy_sziat_kapott Írásomat ugyanis elküldtem egy országosan is ismert blognak. Lesz "némi" meglepetés! Bár olyan szempontból nem kell nagyon meglepődni, hogy milyen különbség van az ember barátaitól, ismerőseitől, illetve az ismeretlenektől kapott kritikákat illetően.

Mielőtt belevágnék a történetbe, a kérdések megválaszolásának boncolgatását kezdem a végéről. Ki számít ez ügyben hitelesnek? Akinek két hasonló esetben, személyes érintettsége volt? Akinek 12, netán 112? Ne gondolja senki, hogy ez pusztán matematika. A kettő és a tizenkettő (nevezzük kisszámú) esetnek, bár gondolom már ez is véleményes… A 112-t már mondhatjuk tapasztalatnak, vagy szép „magyar” szóval reprezentatív mintavételnek, pedig ez már józan paraszti ésszel nézve is más dimenzió. (Én kérek elnézést, akinek ez utóbbi a „normális”.) Arról nem is beszélve, hogy mások meg a telefon után nyúlnak, hogy a fenti számot meglátva az általános segélyhívót tárcsázzák!

Szerencse vezetett erre ezer esztendeje ezreket? Nem! Egy fejedelem terelte e hegyekkel keretezett terepre ezeket. Ezen emberek megteremtettek e helyen egy nemzetet. Ettek, nevettek, gyermekeket neveltek, pereltek, rengeteget szenvedtek. Nem vedeltek? De, de! S ezzel lesz teljes e rege. Percek, hetek, ezredek s ezredesek mentek el, de emberek nem feledtek. Szeszt kellett vedeljenek, mert szenvedtek eleget.

Ezennel bejelentem, szeptemberben megjelent egy rendelet, mely helyzetet teremt. Ezzel lehet szeszes levet engednetek, de ezzel nem kereskedhettek. Szerkezeteket nem lehet szerkesztenetek, de ezzel szemben vehettek tesztelt, fejlesztett elemeket.

Mely elemek mehetnek bele? Egres, nemes szeder, persze ezek nem jellegzetesek. Kereshettek nemesebbet, -- esetleg cseresznye -- s kellemesebbet. Persze lehet keverve, de ezt nem szeretem. Neked legkedvesebbet vedd, szedd, esetleg verd le! Szeleteld fel, tedd bele cseberbe-vederbe! Fedjed le, kevergesd, s erjeszd meg! Ezen elegy neve legyen cefre. Tedd bele megvett szerkezetedbe! Meleg gerjedjen benne, szeszed ebben tekeregve nemesedjen. Leve eleje nem mehet beledbe, ezt egye fene. De veleje neked lett teremtve. Engedj tele egy keskeny kelyhet, s fejedet felemelve ereszd le! De ne feledd! Kerekes szerkezettel nem mehetsz Debrecenbe, mert szesszel telt fejeddel nem vezethetsz.

Egy ember ezt elfelejtette. Szerv lemeszelte, s bele kellett leheljen egy szerkezetbe. Ej de kellemetlen. Nem telt bele egy perc sem, ezredes feljelentette. Emberem mehetett egy fedett nedves helyre, ketrecbe reteszelve. Este kellemetlen telt, mert ezen helyen rendetlen emberek szertelenkedtek. Reggelre kelve mehetett el, persze rendesen elkeseredve.

Ne legyen elfeledve e mese, neten kellett megjelenjen. Nyerek vele, esetleg nem, esetemben egyre megy. Tente, tente kedves emberek!

Ha nem is klasszikus kapálásról volt szó, az eszközök mindenesetre rendelkezésre álltak. Mielőtt valaki lázas olvasásba kezdene, igyon egy kupicával, talán szüksége lehet rá. Mindenesetre én így tettem írás közben.

A politikát általában igyekszem kerülni az írásaimban, persze tiltakozni nem lehet a hatásai ellen. Ebben a világban élünk, következményei akaratunk ellenére is meglátszanak rajtunk. Főleg, ha iszunk. (Igyunk még egyet!) Viszont aligha lehetne tiltakozni az ellen, hogy egészen „véletlenül” kerül terítékre egy ilyen téma azokban a napokban, amikor életbe lép a pálinkafőzést (bizonyos szinten) felszabadító törvény. Aki egyet ért az előző megállapítással (és még ki tudja mondani, hogy liberalizáció), igyon még egyet. Vegye úgy, hogy dobott egy hatost a kockával. De csalni nem ér! A cinkelt kocka, illetve olyan mértani test, alkalmazása, amelynek mind a hat lapján hat pötty van az egyenértékű egy elvonókúra-beutalóval. Aki meg pettyet olvasott pötty helyett, az ne igyon többet mert katicabogarat látott.

Az egész hétvégi mozizás egy hirtelen felmerült ötletből adódott. Gyakorlatilag egy gyors telefonváltásból jött, autózva két, magyarországi nagyváros között. Végül is, ha az ember fia/lánya eldöntötte, hogy multiplexbe megy, teljesen mindegy, hogy az melyik „metropolisz” melyik plázájába van beágyazva. A gondot inkább a filmválasztás okozta, nem is bíztuk a telefonos ötletelésre. Szembesülve a kínálattal azért már egy kicsit egyszerűbb dolgunk volt. Gyorsan hozzáteszem, sajnos. A meglehetősen hosszú listát átböngészve elég gyorsan likvidáltuk az esélyteleneket. A leginkább döntő érv az volt, hogy valami módon feledtetni kellene az elmúlt hétvége mozis „élményeit”.

Emlékszik még valaki arra, mikor írt utoljára levelet? Nem e-mailt, hagyományosat! Gondosan kiválasztott levélpapírra, átitatva valamilyen parfümmel, kidekorálva rúzzsal, szerelmes, gyakran erotikus tartalommal fűszerezve. Időnként könnycseppel le-, vagy inkább megpecsételve. Aztán a várakozás izgalmai. Megkapta e a „kedves”, megértette e, és az egyik leginkább bizonytalan kérdés: válaszol e? Ugye, hogy lassan a feledés homályába merülnek ezek a gondolatok, mozzanatok. Mai „modern” – de nyugodtan fogalmazzunk úgy, rohanó – világunkban előfordul, hogy a fontosnak tartott leveleknek sem választunk megfelelő hátteret. Rúzzsal és szempillafestékkel nem dekoráljuk a monitort, mert csak magunkkal tolunk ki. Illatfelhőket sem küldünk a képernyőnkre, mert még elhomályosodik, foltos lesz. Arról nem is beszélve, hogy a könnycseppek kifejezetten ártanak a billentyűzetnek. Akkor ezekkel a XX-XXI. századi újításokkal vége is a romantikának?

Azon gondolom, senki sem lepődik meg, hogy egy párkapcsolatokkal (is) foglalkozó felületen egy ilyen tartalommal találkozik először. És ugyebár a cím is sokat sejtető! Na, akkor jöhet is az első megjegyzés. Azt mondják, (a hozzáértők IS) hogy a címadás egy külön tudomány, vagy legalábbis felér azzal. Úgy gondolom, már itt figyelmen kívül hagyták ezt az íratlan szabályt. De ne aggódjatok, nem ez az egyetlen dolog a film kapcsán, ami miatt megvakartam néhányszor a buksimat.

Az előzetesekből ennyit lehetett tudni: „Amikor egy kisvárosi nő találkozik egy rejtélyes férfival azt gondolja, talán ő az álmai pasija. Azonban hamarosan gyanítani kezdi, hogy valami nem stimmel.” (Forrás: Pesti Est) Magyarul beszélő akció vígjáték. A főszerepben: Tom Cruise, Cameron Diaz.

Jaaaaaaa! És amerikai! Ezt csak azért tartottam fontosnak kihangsúlyozni, mert ez egy olyan ország, ahol egy filmsztár – Sandra Bullock – egyazon esztendőben megkaphatta az Aranymálna (a legrosszabb filmért járó) díjat és az Oscart! Sőt át is vette mindkettőt!!! (Vigyázat valódi sztárról beszélünk! Nem egy „Megasztáron” szocializálódott közönségnek, korábban jobb sorsra érdemes, de celebbé érett emberek által (el/meg)ítélt „paprikajancsik” (és „juliskák”) népes seregéről!)

Színház az egész világ – mondták ezt „őseink”, amíg be nem köszöntött   életü(n)kbe a kétdimenziós (csoda)világ, a MOZI. Azóta azt mondjuk, mozi az egész világ. Gondolom sokaknak fel is tűnt az első ellentmondás. Akinek (még) nem, annak súgok egy kicsit. De hogy ne legyek olyan „tanárbácsis” (vagy egy kicsit mégis) felteszek egy rávezető kérdést. Mi a fenét ettek az emberek azon, hogy az eddig áhítattal csodált – nem utolsó sorban – 3 dimenziós (színpadi) világot belezsúfolták egy képsíkba? Na, na, van, akinek máris tovább pörögtek egy kicsit az agytekervényei? Igen, igen, több mint 100 évvel a mozi születése után most azon dolgoznak a szakemberek, hogy a mozi világát ne csak időben, hanem térben is megpróbálják kitágítani. Manapság egyre több 3D filmet láthatunk, egyelőre inkább csak az animációs kategóriában.

Bizonyára sokan láttátok már valamiféle visszaemlékezésnek, dokumentumfilmnek köszönhetően, amikor a Lumière testvérek vonata befutott az állomásra. Erre az emberek sikongatva ugrottak fel a helyükről, nehogy elüsse őketJ! Ha most valamiféle közéleti blogot írnék, akkor így fogalmaznék: a sok „hülye”. De itt ilyet nem lehet, így hagy fogalmazzak úgy, a lököttek… A vasútállomáson sem ugrálunk fel a helyünkről, ha jön a vonat, ha csak nem épp azért, hogy közelebb kerüljünk hozzá, hiszen azért mentünk ki, mert fel akarunk szállni. A néhány fős kisebbségtől most tekintsünk el, akik meg egyébként is elé akarnak ugrani… van nekik elég bajuk.

Moziba járni mindenki szeret, vagy legalábbis nagyon sokan. Szerencsére a legtöbben meg is tehetik, hogy elmennek. Ezért gondoltam arra, hogy megosztom a közvéleménnyel a saját mozis élményeimet. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem (egészen) a saját oldalaimon. Olyan felületre kalauzolom el az idelátogatókat, ahová többféle ember többféle céllal keveredhet. Mondjuk összekötve a kellemest a hasznossal, vagy akár a hasznosat összekötve a kellemessel. Aki kíváncsi a rejtély feloldására, olvassa el legalább a bevezető írást, elejétől a végéig. Na, nem kell gyanakodni semmiféle reklám ízű történetre. Aki egy kicsit is ismer, tudja, hogy engem nem lehet megvenni. Megvezetni persze igen, és erre már volt példa az életemben, de most szó sincs ilyesmiről. A további ideológiai ráhatás helyett ajánlom, fogjatok bele a mozi „olvasásába” a következő posztban!

Avagy, megint a 6-os bűvöletében…

Az éjjel felijedtem. Ritkán álmodom, de akkor eget verő hülyeségeket. Azt láttam magam előtt, hogy nézem a meccset, és a hollandok vezetnek 1:0-ra. A képváltásokkal nem voltam teljesen tisztában (hiába elég későn, pontosabban korán volt), de egyszer csak én is a csapat tagjaként játszottam, és a végén 2:1-re nyertünk. Te jó ég – futott át az agyamon! Ekkora baj van? Már nekem is be kell állnom? Persze eddigre már felébredtem, és meg kellett állapítanom, hogy még annál is nagyobb a baj, mint amit eddig sejtettünk. Elég sok idő eltelt már a meccs lefújása óta, de ezzel kapcsolatban sok-sok furcsa emlék, és néhány tiszta gondolat futott át a fejemen.

(A félreértések elkerülése végett: nem egyenlő a húsvéti tojással.)

Mivel az alábbi eset alig egy hete történt, magam is kíváncsi vagyok, mennyire szépíti meg az idő a történteket. Pontosabban azokat már nem, de nem tudom, hogy az akkor igencsak felforrósodott hangulatot mennyire tudom még érzékeltetni.

Na várjatok csak…

Az első iromány (ezen a fórumon) egy valós történet. Természetesen én fogalmaztam meg a saját stílusomban (ezen nem is kell különösebben meglepődni). Egyetlen szépséghibája, hogy nem ebbe a fórumba íródott eredetileg. Ez egyébként a szövegből is kiderül, hogy nem ez volt a célterület. Az eredeti címzettet nem idézem meg, hiszen nem szándékom a lejáratása, bár a szakavatott internet olvasók lehet így is rájönnek. Mindegy. Lényeg, hogy a blog gazdája nem tartotta közlésre alkalmasnak, –  valószínűleg – ezért nem jelentette meg.

Mint ahogyan a blog neve is mutatja, ez a Lépcsőház blog (www.lepcsohaz.blog.hu) társfelülete. Azért jött létre, hogy szerző (jómagam) ne legyen beszorítva sem a négy fal, sem egy konkrét blog (téma) korlátai közé. Ide tehát minden belefér, ami onnan kimaradt. Persze létrehozhatnék több célirányos, – mondhatni szak-blogot – de akkor (ismerve magamat) egy idő után én se igazodnék ki rajtuk. A lényeg, hogy az egyéni stílus (mely időnként „kissé” ironikus) marad, csak a világ tágul ki, ami a szellemi szabadságban is meg mutatkozik.