Ha elmúlik karácsony – szól a Neoton Família egyik legszebb dala – sok minden megváltozik. Pedig az ilyen slágerek egyik legfontosabb mondanivalója, hogy az élet többi napján se feledkezzünk meg az ott felhalmozódott ki- (és ki nem) mondott érzelmekről. Talán még szerencsés is, hogy akkor nincs papír-ceruza az ember keze ügyében. Egyrészt, hogy ne legyen könnyel áztatva a dokumentum, másrészt meg tényleg azzal foglalkozzon, ami ott és akkor a karácsonyfa árnyékában történik.

Kevés olyan ünnep van a naptárban, ami ennyire közös lenne mindenki számára. Olyan szempontból mindenképpen, hogy a karácsony időpontját általánosságban ismerjük. (Vagy legalábbis már a következő évi naptár megjelenésekor elsőnek azt nézzük meg, hogy milyen napra esik…) De, hogy ki és milyen módon éli meg, arról legfeljebb a külső jegyekből következtethetünk. Egyesek „belvilága” ugyanis gyakran titokban marad.

Eljő’ lassan a 2019-es év karácsonya is, legalábbis megéltük advent negyedik vasárnapját. Mai „modern” korunk vívmányaként a nagyobb köztereken már nem gyertyagyújtással, hanem kapcsoló kattintással jelzik az ünnep előtti utolsó hétvégét. A „panelprolik” is élnek az ipari forradalom nagy vívmányával, és a villanytűzhelyen bekapcsolják a 4. főzőlapot is. Aztán odagondolják a karácsony „fő kellékeit”. A halászlét, a töltött káposztát, a kocsonyát meg még valami pörköltet. (A sütőben meg a pulykát és/vagy a bejglit.) Közben meg negyedóránként kukkolnak kifelé a lépcsőházba, hogy mi ez a folyamatos kopogás. De ez még nem a szentlélek eljövetele, csak a villanyóra folyamatos kattogása hallatszik a faliszekrényből. Hát a szeretet, az áldás, a békesség és a megbocsátás az smafu mellékes? – kérdezhetnénk. ÁÁÁÁ az már nem modern… Majd elmegyünk az éjféli misére (vagy megnézzük a TV-ben, – mert most tele vagyok, nincs kedvem, hideg vagy éppen meleg van) – ezzel letudva az egész éves ájtatoskodás.)

Ha valaki ismeri ezt a kereszteződést, akkor most csodát láthat. A Google-autónak egy olyan szerencsés pillanatot sikerült megörökíteni, amikor alig van forgalom. Igen, Kecskeméten járunk az Izsáki út és a Sport utca találkozásánál. A figyelmeseknek – és a naponta erre járóknak – az is feltűnhet, hogy ez nem egy mai kép. Nem bizony, még 2018. júniusában készült. Azóta valami megváltozott. Nem, nem. Nem újították fel az utat. De aki erre gondolt, jó helyen kapizsgált. Csak egy „kicsit” átalakították. Ja, hogy nem előnyére változott a helyzet, azon már meg sem lepődünk.

Tudom-tudom, a télapót a rénszarvassal kell összefüggésbe hozni, nem egy Juventus jelmezbe öltözött „jószággal”. De most szálljunk le a földre és koncentráljuk a csíkos (és síkos) útfelületre!

Találkoztam a télapóval! Így önmagában nincs ebben semmi különös a Mikulás „járvány” idején. Ő azonban a zebrán „közlekedett”, és a szemére csúszott sapkája alól nem volt éppen ideális a kilátás. Bizony féktávolságon belül lépett – a kijelölt gyalogátkelőhelyen – a szerencsére már egyébként is lassító autó elé. Az öreget a – gondviselés és a szentlélek mellett – az autó téli gumija, és a szomszéd sáv üressége mentette meg attól, hogy a zsákja tartalmát ne szórja szét az aszfalton.

Nem könnyű egy ilyen töketlen helyzetben valami másra gondolni, hiszen elsőre mindenkinek a klasszikus Woody Allen film jut az eszébe fejébe: „Fogd a pénzt és fuss!” Itt hangzik el ugyanis a kultikus mondat: „Csak semmi cicó, nálam van a slukker!”

Kedves nézőink! Igen, itt van, ezt is megéltük! Végre „A” STADION! Nem-nem, ebben nincs semmi irónia – legalábbis eddig. Megépült az az intézmény, amire mindenki vágyott. Minden, ami előtte épült történt, csak egyfajta előjáték – vagy sportnyelven szólva bemelegítés – volt.

Mindenki szeret álmodozni. De ha a napközbeni gondolatok összekeverednek az éjszakai álmokkal, abból elég nagy kavarodás keletkezhet. Még inkább igaz ez akkor, ha túl sok a valóságalap, csak éppen a realitásokkal nem vagyunk tisztában.

Az internetes felületek látszólag korlátlan tárhelyet adnak a „szószátyároknak”. Akiket ugyanis nem hallgatnak meg, inkább leírják a mondókájukat. Igen ám, de van egy nagyon fontos kontroll: maga az olvasó. Mert, hogy ő sem képes mindent végig bogarászni. Ezért (is) szeretem a 100 szavas feladatokat, ezek még a barátaim számára is emészthetők. Sőt, még felolvasó estet is tarthatok nekik. Igaz, a körülményeket ekkor is meg kell teremteni, na de ez legyen a legkevesebb. Ilyenkor olyan dolgokat is előtérbe tudok helyezni, amit a hátam közepére sem kívánok. Az év legrondább évszaka, és az egyik legnemesebb nedű közötti kapcsolatot többféleképpen is meg lehet teremteni. Akár a múltat idézve eszperente környezetben, akár szigorú szabályok közé szorítva a megfelelő terjedelemben.

Hosszú hétvége volt, több szempontból is lehetett örülni – nyilván a kegyeletteljes megemlékezések után. Aki otthon is él/hal a cégért, most plusz egy napot „forralta” a drótot a "hivatal" és lakás között. Aki meg kihűlt az esti temetőlátogatások közepette, az a bor hőmérsékletét emelhette csaknem forráspontig. Az esti közös nevező a világháló, mégiscsak itt értesülnek a legtöbben arról, hogy melyik politikus milyen „okosságot” mondott, vagy éppen mit főzött a szomszédja. (Már ha nem jött át az illata a nyitott kiskapun.) Így már meg is találtuk a nagy ellentmondást. Ami „természetesen” szinte bicskanyitogató vitákig is vezethet. Nevezetesen, hogy ki, mit és hogyan oszt meg a „face”-n. (Fészen: a szerk.)

Az állatos hírek mindig kedvesek, aranyosak. Olyan kis könnyedek, nem véletlenül illesztik mindig a híradók végére, amolyan feszültség levezetőnek. Bár az utóbbi időben, mintha egy kicsit átértékelődött volna minden. A híradók, a kedvesség, meg az állatok is.

Ez az írás egy kicsit megkésett… nem sokat, pár hetet. Az ötlet a magyar-szlovák EB selejtező előtt jött. Aztán elmaradt a gépelés, mert hátha… De nem történt csoda, így ha kissé átdolgozva is a szöveget, mégis csak a képernyőn kötött ki. Ugyanis „várjuk” a magyar-azerit.

Számtalan vicces és még több kevésbé nevetségre okot adó videó született már arról, hogy „kedvenc” háziállataink miféle rosszalkodásokat produkálnak, ha a gazdi nem látja. A (modernkori) technikai forradalmat megelőzően ezek a „csalafintaságok” a jótékony homály fedésébe kerültek. Aztán a milliónyi hasznos/haszontalan kütyüknek egyre több értelmet találtunk. Ezek okozták néhány imádott jószág kegyvesztetté válását is. Most mégsem egy újabb leleplező videó következik, hiszen a „tettes” kilétét nem lehetett megkérdőjelezni.

Büdös van Székesfehérváron. Nagyon büdös. Szó szerint és konkrétan orron át érezhetően. Nekik így indul a reggelük, és egyre sűrűbben, különösen az utóbbi fél évben. Az persze nem baj, ha az ember megkönnyebbülve kezdi a napot, de ez a lakás egy kis helyiségében, csendes magányban az igazi. Ha az „illatfelhő” egy nagy tágas környezetben, zajos körülmények között érkezik, egészen más gondolatokat szül, mint a reggeli tolófájások utáni életérzés. Sőt, ebbe még a foci is adhat egy nagy csavart, – most nem a bélcsavarodásra gondolok – és ez további kérdéseket vethet fel.

Soha nem jöhetett volna jobbkor a magyar bajnokság rajtja, mint a kissé hűvösebbre váltó időjárásba burkolt első augusztusi hétvégén. Kupacsapataink menetrendszerű bukása után végre hazaértünk. Az ismételten – és bizonyítottan – elherdált milliárdokra azonnal megtalálhattuk az igazolást. (Mármint, hogy mégse egészen így van ez.) Vezérünk „B” csapata ugyanis a fővárosban tett látogatása során legyőzte azt az Újpestet, amely éppen egy félidővel késte le az NB1 rajtját.

Egy apának a legnagyobb büszkesége a gyermeke. Nyilván jól esik vele tündökölni, de bármennyire is szeretné, nem lehet mindig kitenni a kirakatba. Pedig egy egész éjszaka munkája van benne – ami valójában csak néhány perc, de ekkor már ki emlékszik erre. Legfeljebb anya, ő még biztosan, főleg ha még arra is volt lehetősége, hogy az időt mérje. De lépjünk ezen túl, hiszen ahogy érkeznek az újabb „jövevények”, az apai érzés mindig megújul, erősödik. A harmadik után viszont kitörhet végre a férfiből a feltűnési viszketegség, és ezt igazán megmutathatja a kirakatban! Jöhet ugyanis az „igazi” szerelemgyerek. Négy kereke van, 7 ülése, és 5 ajtaja, amit – nem illik ugyan, de még – be is lehet csapni!

Tudom, tudom, vége van már az iskolának, megvolt a bizonyítványosztás, ballagás, kinek mi jelenti a tanév végét. A nyaralásba (meg a térdig érő Balatonba) fejest ugorva kinek jutna eszébe ez az intézmény. Pedig jövőre is lesz, – pontosabban már ősztől – a „problémát” meg nem lehet csak úgy elhessegetni. Meg lehet ezt élni munkahelyi „baleset”-ként, meg valami társadalmilag sokfelé elágaztatható ügyként is, csak egy picit kell tovább gondolni a történetet, mint ahogy első hallásra fel sem igazán tűnő jelenséget.

A címszóként, pontosabban kifejezésként ebben az összefüggésben nem tartalmazzák a lexikonok, de még a modernkori internetes felületek is csak utalásokat tesznek rájuk. Vannak már írások, amelyek tartalmazzák a létezésüket, de a hivatalos, vagy annak tűnő magyarázatok mindig egy kicsit túl vannak misztifikálva bonyolítva. De ne felejtsük, nekik is el kell(ene) menni szavazni.

Ritka az a pillanat, amikor egy írás melléklete készül el hamarabb, mint maga a fő-folyam. De az eredeti értekezés olyan hosszúra sikeredett, hogy ez csak egyfajta mellékvágány lett. De mint történet, önmagában is megállja a helyét.

A csillagászok örömünnepet ülnek, amikor névadó égitestjeik valamiféle együtt állásba rendeződnek. Olyankor mindig egyfajta tudományos ritkaság történik, amire már jó előre felkészülnek. A most következő hétvégére nekünk is több jelentős esemény jut, mégis minden az EP-választások körül forog. Mi pedig felkészülünk, mondhatni nagy várakozással tölt el bennünket. Olyasmi időszak ez, mint a karácsony előtti, aminek még szép neve is van: advent.

Idén is eljött a „nyúlünnep”, amúgy rendesen, tehát sosem akkor, mint az előző évben. Sőt, lassan már olyan hosszúra nyúlik mint a „tapsi” füle. De ne feledjük, ennek a jószágnak is van egy másik alkatrésze, ami pont az ellenkező végén található. Mivel a magyar politika is erősen keresztény alapokon „működik”, (legalább is ezt próbálnák belénk sulykolni) éppen itt az ideje hogy ilyenkor is fellángoljanak az indulatok. Szerencsére ma már hūlye tüntetéseken sem kell részt venni, hogy mindezeknek hangot is adjunk. Sőt gyermekeink fejébe is idejekorán illik  beverni a sok okosságot. Itt is a remek alkalom, hogy mindezt irodalmi köntösbe öltöztessük húsvéti versike formájában.

Sokan felkapják a fejüket, ha ilyesfajta párbeszédeket hallanak, mások meg lehorgasztják. De miért is? Talán szégyellik, hogy ilyesmit egyéltalán elolvasnak. Mások már azon is elborzadnak, hogy ezek a gondolatok megfordulnak egyesek fejében. Pedig – amint a mellékelt példák mutatják – elő is bújnak. Talán még egyet is értenek a „másik” oldallal, csak nem merik bevallani. Azt ugyanis leszögezhetjük, hogy nem mindig a többségnek van igaza.

Papírnagyhatalom vagyunk. Alapanyagunk ugyan ehhez sincs, mint a hogy sok minden máshoz, de majd mi megmutatjuk. Mi több, alkalmazzuk is. Ha másképpen nem, még mindig az „anyja neve, három példányban” szlogenből élünk… Sok, papír sok ügyintézés, hosszú folyamat, mert így látszik a fontosság. Sőt annyira jól állunk belőle, hogy még maga a miniszterelnök is rendszeresen levelez velünk. Természetesen papíralapon, postai kézbesítéssel, ahogy azt nagyanyáink korából megszoktuk. Így legalább elmondhatjuk, hogy kézzel fogható a kapcsolatunk a „nagyemberrel”.

Kifordított világban élünk. Hogy kit/mit hova soroljunk, azt már Geszti Péter óta tudjuk, hogy a minősítéssel óvatosan kell bánni. Hiszen hogy „ki a bolond és ki a ’normális’, a különbség néha minimális”! Sőt abban is egy egyre inkább biztosak lehetünk, hogy nem feltétlenül az a „jó” oldal, amelyen többség áll. Mi sem jobb bizonyíték erre, hogy a házasságok köttetésének és felbontásának aránya „tök mindegy” hogy 5-10%-al alatta vagy felette van az 50%-nak, az így is úgyis sz@r mutató. És nyilvánvalóan nem a mutatóval van a baj. Hiába repkednek többtízmilliós ígéretek, (pl. ennek lehetséges megoldására) kb. akkora hatása lehet ennek is, mint ahogy a mannát várjuk az égből. (De ne legyen igazam.)

A mai reggel is úgy indult, mint a többi átlagos hétvége. Lustálkodás, nyújtózkodás, macskamosdás, reggeli és kávé. (Tudom, most sokan utálnak rosszallásukat fejezik ki, mert nem sírom tele az internetet, hogy milyen sz@r nekem.) A feketét én gyorsan betolom, de tudom, vannak akik szürcsölgetik, hosszasan ízlelgetik, mondhatni élvezik. Nem vagyunk egyformák.