Egy ilyen filmre hajlamosak vagyunk előítéletekkel beülni. Bár a drámai történetek mindennaposak, – akár a mozit, akár a hétköznapokat szemléljük – mégsem akarjuk annak látni. Persze hogy mindenki jobban szereti a könnyedséget, a vidámságot, de az élet mégsem egy habos torta, hogy csak úgy beletenyereljünk. (Hanem egy nagy szar, és mi vagyunk a verebek, akik csipegetnek belőle! – na jó, ezt csak az örök pesszimisták teszik hozzá.) A másik előítéleti dolog az, ami maga a balett miatt tör(het) elő belőlünk. Pedig ezzel sincs különösebb baj, ez (is) egy ismert, és méltán elismert művészet, amelynek a rajongótábora ugyan nem közelíti meg a fociét, de a kettő nem is egy kategória. (És akkor még nem is tettem hozzá, hogy Monicomp liga.) Mindenki megnyugtatására szolgáljon, ez nem egy balett film „csak” balett táncosokról szól.
A hír szent, a vélemény szabad(on szárnyaló)
(lépcső)Házon kívül
Az élet édes íze
Felment a cukrom! Egyik napról a másikra. Na, nem a vércukorszintemmel van baj. Azt abból is láthatom, hogy – mint rendszeres véradó – évente ötször ellenőrzik. A meglepetés a „madaras” áruházban ért a hétvégi bevásárláskor. Az itthoni háztartás nem követeli meg, hogy minden héten kerüljön cukor a kosárba, de az feltűnt, hogy a legutóbbi alkalommal 180 Ft körül volt kilója. Most meg 300 felett van.
Szavaló”verseny”
Jó régen volt már, de még emlékszem, hogy engem is beneveztek anno egy iskolai szavalóversenyre. Annak ellenére emlékszem, hogy nem tudtam elmenni, mert megbetegedtem. Bevallom, – így utólag könnyen tehetem – még örültem is neki. Nyilvánvalóan nem a betegségnek, hanem, hogy nem kellett szerepelni. Persze ez az utóbbi időben „egy kicsit” megváltozott, mármint ami a feltűnési viszketegséget illeti. Igaz, nem a szépirodalmi, illetve a klasszikus értelembe vett kulturális téren élem ki az ilyen irányú hajlamaimat, de ez (a mostani témát illetően talán) nem is fontos.
Nagycsaládos farsang 2011
Már (majdnem) eltemettük a telet február 20.-án
Nagy örömmel tértem vissza a Kecskeméti Spartacus asztalitenisz csarnokába. Bár nagyon szeretek ping-pongozni, most egy másfajta bulira voltam „hivatalos”. Igaz a statisztikai adatok alapján – a számok pedig nem hazudnak – mindössze egyetlen főre voltam a nagycsaládosok táborától, mégis lelkesen készültem egy sokak által várt eseményre. A Kecskeméti Nagycsaládosok Egyesületének felkérésére ugyanis egyfajta hoppmesterként vehettem részt a farsangi mulatságon.
.jpg)
Mozi: Szerelem és más drogok
Mindenféle népi és hivatalos kezdeményezések születnek a káros szenvedélyek mellőzésére való felhívás kapcsán. Mit szólnának hozzá, ha az emberek homlokára – a cigarettásdobozok mintájára – fel lenne tetoválva, hogy a „szerelem egy olyan drog, ami súlyosan károsítja az ön, és környezete egészségét”? Na, jó, ez így persze túlzás, de abba a részbe hogy – rövidebb-hosszabb időre – függőséget okoz, nehéz lenne belekötni. Sőt, egy ilyen felirat további lehetőséget adna a kísértésre, hiszen – mint tudjuk – az ilyen, tiltásnak szánt "okosságok" csak fokozzák a kíváncsiságot, hogy kipróbáljunk valamit, vagy jelen esetben valakit. Még szerencse, hogy az emberi érzelmekkel nem lehet ilyen játékokat játszani. Félreértés ne essék, játszani nagyon jó, sőt kell is, de az más kategória.
Mielőtt beülnénk erre a filmre – stílusosan – vetkőzzünk le! Persze ne a ruháinktól szabaduljunk meg, – a pulcsi és a kabát kivételével – hanem attól a beidegződéstől, hogy most egy csaknem két órás amerikai limonádétörténetet kapunk, „happy and”-el a végén.
Kiemel(L)t ajánlat
* Felhívom az olvasók és a fanyalgók figyelmét, hogy az alábbi iromány nyíltan termékmegjelenítést tartalmaz! Bár a leírtak egyes szempontokból nem minősülnek ajánlattételnek!
Jó, jó, tudom, kicsit férfi soviniszta a megközelítés. „Bakker, nézd, ez de nagy, úúúúúú”, stb. De, mi itt vidéken kicsit másképp látjuk a világot. Míg a fővárosiaknak a föld alatt és a föld felett is jut metró, nekünk csak a kék-sárga dobozvárból jutott egy másolat. Magam sem gondoltam volna, (nem a fenét, csak így jobban hangzik) hogy a karácsony előtti (Felfegyverzett szeretet című) írásom után szinte célirányosan fogom keresni az aktuális katalógust. Most se kellett sokat lapozni, csak hátulról kellett kezdeni, – ha elb….od, kezdheted elölről – hogy igazi gyöngyszemre bukkanjak. Na, jó, a múltkori mentorom most is segített, lehet azért, mert neki nincs szüksége a képen bemutatott termékre.
Szó-virág
A blogolvasás ma már szinte napjaink részévé vált. Nincsenek ugyan reprezentatív mintavételen alapuló adataim, (ezeknek egyébként se hinnék) de a nagy számok törvénye alapján megállapítható, hogy a blogok nagy része (negatív irányban) kritikus, ironikus és cinikus. Eltekintve néhány kifejezetten semleges témától, mint a főzési kulisszatitkok, vagy az utazási élménybeszámolók. Persze a trollok ide is be-bekukkantanak, de (az irántuk való) érdeklődés hiányában gyorsan el is kopnak.Nem is lenne baj úgy általában a mínuszos felvetésekkel, megjegyzésekkel. Természetes, hogy mindenki általában jobbat, szebbet, nagyobbat szeretne, mint ahogy azt a lehetőségei megengedik. Sajnos ezzel az interneten megjeleníthető szellemi szabadsággal már oda jutottunk, hogy „elfelejtettünk” tevőlegesen is megmozdulni az irányban, hogy „jobbra” fordítsuk a sorsunkat. (Természetesen nem politikai értelemben gondoltam, mert azért ez az utóbbi időben többeknek sikerült.) Éppen ezért szeretnék egy apróságnak tűnő dologgal „segíteni” abban, hogy megtaláljuk egymással a közös nevezőt.
Bekarikázva
Karika, karika szarjon be Marika. Emlegettük már hat éves (kis)iskolásként. Pedig, ha tudtuk volna… Közben papás-mamást játszottunk, (játék)puskákkal lőttük egymást. Mind-mind olyan dolgok, amelyeket élesben csak különféle színű karikákba ágyazott számokkal jelzett módon sugározhatnának a különféle médiumok. Nem is lenne ez különösebben baj. Növekedésünk egyes fázisaiban egyre inkább kezdtük megtapasztalni, ha azt akarjuk, hogy rendben menjenek a dolgok, szükség van különféle irányelvekre, szabályokra. A közlekedésben, a hivatalokban, az üzemekben, gyakorlatilag mindenütt. Miért lenne ez másképp a televízióban?
Szombaton „reggel” 9-kor álmoskásan készítgettem a teámat, háttal állva a TV-nek. Vége volt a Napkeltének (Ma reggel), amíg beharangozzák a következő műsort, gondoltam összeütök valami reggelit. Megszólal egy hang: „A következő műsorunkat hat éven aluliaknak, csak szülői felügyelet mellett ajánljuk!” Meg voltam győződve, hogy rosszul hallok, – hiába csak reggel van – ilyenkor nem szoktak 16-os karikával ellátott műsort adni. Biztos, ami biztos, megfordultam. Láss csodát, ott virított a képernyőn is az imént leírt felirat. Isten bizony majdnem kiesett a kanál a kezemből. Kezdődött a Delta, 6-os karikával.
Mozi: Az utazó
Ha ez még nem nagyon jött volna le mindenki számára, talán a mostani film kapcsán kiderül, hogy amiket én itt leírok, azok inkább élménybeszámolók, mintsem filmkritikák. Bár a kettő között nyilván összefüggés is van, – legalábbis remélem – én inkább az előbbire helyezném a hangsúlyt.
Jó ez a film, – csiripelték a verebek, de hogy ne tűnjön ennyire sablonosnak a bevezető, – mormogta ezt egy oroszlán. De persze erre alapozva legalább annyira mellé lehet nyúlni egy filmválasztásnál, mint annak eldöntésénél, hogy melyik állatot szeressem jobban. De aki azt hinné, hogy ezzel vége az állatkerti sétának, az nagyon téved. Kicsit megkésve érkeztünk, így már sötétben sikerült elfoglalni a helyünket. Én ugyan nem bántam, mert a múltkor az összes filmelőzetest „sikerült” megnézni. De a jövőbeni mozis terveket illetően csak annyit szűrtem le, hogy ötből semmi… Most se lett volna másként, de az utolsó reklámnál felkaptam a fejem. Mogyi! Na, ez még a mókusoknak is tetszett!
Mozi: pénz HARRY pénz POTTER pénz 6,5 pénz
/Harry Potter és a halál ereklyéi/
Adott volt egy (szinte) tökéletes alapmű. Benne elgondolt alaptörténettel, megtervezett terjedelemmel, sőt egy előre (talán nem) látható végkifejlettel. (Majdnem) sikerült elrontani egy filmsorozattal. Bááááár még nincs vége.
Ne keseregjek itt azzal, hogy egy epizódról való írogatással nehéz bekapcsolódni a sorozatba így a vége előtt nem sokkal! Hisz akkor meg minek „próbálkozom”! Így nem is nyafogok. Most jutottam el idáig, pont. Főleg, hogy egy (szinte) mindenki előtt ismert, és többek szerint elismert műről van szó, ahol elsősorban nem a sztorit kell elmondani, hanem egyrészt feleleveníteni, másrészt megjeleníteni kell egy olyan világot, amit az olvasók csak elképzelni tudtak maguknak. Bár ez utóbbinak is volt egyfajta varázsa, hiszen mindenki olyannak képzelte el, amilyennek akarta. Nyilvánvalóan a filmkészítőnek se az volt a feladata, hogy egyfajta csőlátásra késztesse a betérőket, de azért abba az irányba sem kell eltéríteni bennünket, hogy az a bizonyos elképzelt világ összeomoljon. Na, ennyire azért nem (volt) tragikus a helyzet, de rányomta a bélyegét mai „modern” anyagias világunk…Chat vagy valóság 3. rész
„Csúcs” találkozó
(A szavannák királynőjének, a pampák királya ajánlásával)
Aki eljutott idáig, jól bírta, sőt benne van a pakliban, hogy megélheti még a beteljesülést is. Aki meg még (időben) kiszállt, mondjuk, hogy egy jót (szellemi) pettingezett. Csak nehogy benne maradjon valami. Még szerencse, hogy itt újra lehet kezdeni. Normálisak vagyunk? Olyan dolgokat mondtunk el egymásnak idáig, amit még a legközelebbi, akár testi-lelki jó barátunknak is csak ritkán. Sőt! Lelki szemetesládának is használ(hat)tuk a másikat időnként… De valamiért mégis kibírtuk, vártuk a következő alkalmat. Meddig lehet az érdeklődést fenntartani? Hiszen a témák elfogynak, és mindent mégsem lehet elmondani ilyen személytelenül.
Chat vagy valóság 2. rész
Lépcsőket építünk
(A szavannák királynőjének, a pampák királya ajánlásával)
Induljunk ki abból, hogy egy „normális” kapcsolat hogyan épül fel. (Na attól a „trend”-től azért tekintsünk el, hogy „ha az első randi után nem dugunk, akkor az felejtős”…) Nem mintha a zárójeles megjegyzésemnek nem lenne jogalapja, de most nem erről beszélünk. Tehát! Megismerkedünk (mondjuk egy szórakozóhelyen, házibulin stb.) és elkezdünk beszélgetni. Látszólag egy lépés rögtön kimaradt a monitoros ismerkedés alaptémáját figyelembe véve. Ez pedig a szemezés, illetve a „távoli” megfigyelés. Pedig ezek a digitális felületről sem hiányoznak feltétlenül. A chatezés klasszikus alapformáját tekintve ugyanis a regisztráció után (ami nem feltétlenül szükséges, de ha meg akarjuk ismerni a lehetőségeinket – a „személy”-es kínálatról nem is beszélve) először egy közösségi szobába jutunk. Szerencsés esetben már itt kaphatunk némi („rosszabb” esetben nemi) információt. Hogyan szól hozzá közösségi témákhoz, mennyire ismeri a többieket stb.? Ahogyan ez a házibuliban is igaz, a kör közepében állóra (nem a lámpára, meg a kukira asszociálni rögtön!!!) mennyire figyelnek a többiek, mennyire kihívó a viselkedése, ebből adódóan (is) mekkora a tömegvonzása.
Chat vagy valóság 1. rész
Egyszer volt, hol nem van – megszületik a chat
Úgy csinálok, mint a nagyok. Mármint a nagy bloggerek. Ilyenkor karácsony táján mindegyikük előrukkol valami rendkívülivel, valami naggyal, valami meglepetésszerűvel. A „rendkívüli” az, hogy ebben nem látok semmi különöset – bár sokan mondják, hogy fordítva vagyok bekötve. A „nagy” mibenléte abban rejlik, hogy egy többrészes sorozattal jelentkezem, ami már kilóra is sok, főleg a második tál bejgli után. A „meglepi”, meg az, hogy ezen még én is meglepődtem, főleg, hogy nem is magamnak szántam. Maga a történet azonban sokak számára nem újdonság. Sőt, ők vannak többen, de nem merik bevallani.
Felfegyverzett szeretet
Közeledik a karácsony! Ennek leginkább látható (külső) jelei, hogy ünnepi díszbe öltöztetik a falvakat, városokat. Gyertyákat gyújtunk az adventi koszorúkon, lelkesen barangolunk a bevásárlóközpontok útvesztőiben. Az ajándékok kiválasztásában „próbálnak” segítséget adni, az áruházláncok ünnepi katalógusai. Ez utóbbiak egyikébe lapozott bele a kolléganőm (szigorúan ebédidőben)! Olvasgatta a kínálatot, persze okkal vagy ok nélkül, az árakat nem tette hozzá. Jókat mosolyogtunk, hiszen kedves gyerekkori emlékek, és gyermekeink sokkal közelebbi élményi elevenedtek fel. Nekiültünk ebédelni… Na, jó ez még nem a karácsonyi ebéd. (Azt ugyanis nem feltétlenül szeretném a kollégáimmal együtt fogyasztani… de szerintem ez kölcsönös!) Hasznos olvasmány lehet, hiszen ötleteket bárhonnan kaphatunk, a megvalósításhoz meg majd összegezzük a tapasztalatokat és egyeztetünk a pénztárcánkkal, vagy esetleges mentorunkkal. Nevezetesen arról, hogy az a bizonyos „X” faktor – amit sokkal hosszabban kifejezve akár „pénz”-nek is nevezhetünk – ugyan mire is lesz elég.
Klímabarát téli szünet
A nagycsaládo(so)któl mindenkinek meg van a maga véleménye. Lehet őket szeretni, vagy nem szeretni. Lehet csodálkozni, vagy elképedni. Gratulálni vagy elítélni. Lehet őket segíteni, vagy rájuk legyinteni. Lehet nekik drukkolni, vagy egyszerűen csak tudomásul venni (őket). Egy biztos, maguk az érintettek egyet tutira nem mondhatnak, – már ami a család létszámát illeti – én nem tehetek róla! Különleges közösséget alkotnak, így nem meglepő, hogy olyan egyesületek veszik őket körül, amelyek felhívják rájuk a figyelmet. Ennek az összefogásnak köszönhetően jött létre egy olyan pályázat, amelynek „következményei” az érintettekre különös hatással lehetnek. Persze egy ilyen pályázatnak is lehet sajátos értelmezése. Ezért örültem annak a megkeresésnek, amelyben a segítségemet kérték a dolgozat megfogalmazásában. A tervezet azonban nem hogy nem nyert, de még a beadásig sem jutott el. Ugyanis bizonyos elemei „nem álltak összhangban a közösség filozófiájával”. Elkeseredésre persze semmi ok, hiszen egy újabb „írásművel gazdagíthatom” a gondolati szabadságot jelképező gyűjteményemet. Paródiám pedig fényes bizonyítéka annak, hogy görbe tükröt csak az igazán sikeres megmozdulások elé lehet tartani. A pályázat irányelveit a sorszámozott feladatok tartalmazzák! Vezérelve pedig maga a cím: Klímabarát téli szünet.
Eszperente blog-melléklet
A "Lépcsőház blog" és "(lépcső)Házon kívül" blog mellékleteként elindult az Eszperente - mellesleg blog is.
Az eszperente nyelvezete egy különleges világ. A feltalálóba, illetve az eredetbe már bele se mennék, hiszen újat nem tudnék mondani. (Mások tollát meg nem szeretném a kalapom mellé tűzni.) Sokan és sokféleképpen „megénekelték” már, természetesen mindenki a saját szempontjai szerint. Én is ezt teszem. Na, senki ne ijedjen meg, nem fogok dalra fakadni! Mindössze arról van szó, hogy összeszedem az ezzel kapcsolatos gondolataimat. Pontosabban fogalmazva, kezdetben összegyűjtöm azokat az általam megfogalmazott, és különféle felületeken „publikált” írásaimat, nehogy a feledés homályába merüljenek. Ezek között vannak SMS-ben elküldött, és a rádióban elhangzott zöngemények, illetve írásos pályázaton is megjelent „művek”. Később megpróbálom rögzíteni az aktuális helyzetben beugró szófordulatokat, esetleg történeteket. Ebben lesznek (mint ahogy a múltban is voltak) rövid szócikkek, magyarázatok, illetve terjedelmes(ebb) irományok is. Nem feledendő, ez egy könnyed kikapcsolódás! Jó szórakozást magamnak (is), meg mindenkinek!
Kikapcsol(ód)ás 29 évesen
Tudom, tudom, ha az ember fia magyarázkodással kezd egy írás”művet”, az mindig sántít egy kicsit. Mégis mit lehet mondani, ha nem vagyok érintett egyik oldalról sem? Legalább ennyit: nem vagyok érintett egyik oldalról sem! Kérdés, elég e ez ahhoz, hogy ne egy csalódott ember benyomását keltsem? (Csak, hogy megelőzzem az olyan típusú véleményeket, hogy: Na, mi van, erről is lemaradtál köcsög?) Hogy jövök akkor mégis a képbe? Egyszerűen „csak” beszélgetek emberekkel. Szoktam volt mondani: én általában a hallgatóságot képviselem az ilyen (és egyéb hasonló) emberi történetekben. Én azt gondolom, nem akkora gáz, hogy (még) megbíznak bennem az emberek. Lehetek e akkor hiteles? Konkrét tapasztalatok híján formálhatok e véleményt? Ezt meg döntse el mindenki, akár érintett, akár csak hallott már hasonló eset(ek)ről.
Aki kíváncsi a "köz" véleményére, bátran kattintson a következő linkre: http://csajokespasik.blog.hu/2010/11/03/szex_helyett_csak_egy_sziat_kapott Írásomat ugyanis elküldtem egy országosan is ismert blognak. Lesz "némi" meglepetés! Bár olyan szempontból nem kell nagyon meglepődni, hogy milyen különbség van az ember barátaitól, ismerőseitől, illetve az ismeretlenektől kapott kritikákat illetően.
Mielőtt belevágnék a történetbe, a kérdések megválaszolásának boncolgatását kezdem a végéről. Ki számít ez ügyben hitelesnek? Akinek két hasonló esetben, személyes érintettsége volt? Akinek 12, netán 112? Ne gondolja senki, hogy ez pusztán matematika. A kettő és a tizenkettő (nevezzük kisszámú) esetnek, bár gondolom már ez is véleményes… A 112-t már mondhatjuk tapasztalatnak, vagy szép „magyar” szóval reprezentatív mintavételnek, pedig ez már józan paraszti ésszel nézve is más dimenzió. (Én kérek elnézést, akinek ez utóbbi a „normális”.) Arról nem is beszélve, hogy mások meg a telefon után nyúlnak, hogy a fenti számot meglátva az általános segélyhívót tárcsázzák!
Mozi: Tolvajok városa
Már megint egy olyan film, ahol a „pártatlan szemlélőnek” (a nézőnek) a rossz oldalon állóval „kell”-ene azonosulni. Vagy legalábbis érzékeny lelkületének határait ez irányban kellene kinyitni. Nekem nem sikerült. Nem mintha velem nem fordult volna még elő, hogy eltévelyednem egy arra érdemesült film kapcsán, de azért valljuk meg őszintén egy jó filmnek nem (csak) ebből kellene táplálkozni. (Arról nem is beszélve, hogy a mai „modern”, de kétségtelenül egy kicsit megváltozott világunkban nem errefelé kellene eltolni a gondolkodásmódot. Azt már csak félve teszem hozzá, hogy nem én voltam a „filmválasztó”, hiszen ott voltam, vállaltam, így a „következmények” alól se keressek kibúvót!
Eszperente szesz-mese
Szerencse vezetett erre ezer esztendeje ezreket? Nem! Egy fejedelem terelte e hegyekkel keretezett terepre ezeket. Ezen emberek megteremtettek e helyen egy nemzetet. Ettek, nevettek, gyermekeket neveltek, pereltek, rengeteget szenvedtek. Nem vedeltek? De, de! S ezzel lesz teljes e rege. Percek, hetek, ezredek s ezredesek mentek el, de emberek nem feledtek. Szeszt kellett vedeljenek, mert szenvedtek eleget.
Ezennel bejelentem, szeptemberben megjelent egy rendelet, mely helyzetet teremt. Ezzel lehet szeszes levet engednetek, de ezzel nem kereskedhettek. Szerkezeteket nem lehet szerkesztenetek, de ezzel szemben vehettek tesztelt, fejlesztett elemeket.
Mely elemek mehetnek bele? Egres, nemes szeder, persze ezek nem jellegzetesek. Kereshettek nemesebbet, -- esetleg cseresznye -- s kellemesebbet. Persze lehet keverve, de ezt nem szeretem. Neked legkedvesebbet vedd, szedd, esetleg verd le! Szeleteld fel, tedd bele cseberbe-vederbe! Fedjed le, kevergesd, s erjeszd meg! Ezen elegy neve legyen cefre. Tedd bele megvett szerkezetedbe! Meleg gerjedjen benne, szeszed ebben tekeregve nemesedjen. Leve eleje nem mehet beledbe, ezt egye fene. De veleje neked lett teremtve. Engedj tele egy keskeny kelyhet, s fejedet felemelve ereszd le! De ne feledd! Kerekes szerkezettel nem mehetsz Debrecenbe, mert szesszel telt fejeddel nem vezethetsz.
Egy ember ezt elfelejtette. Szerv lemeszelte, s bele kellett leheljen egy szerkezetbe. Ej de kellemetlen. Nem telt bele egy perc sem, ezredes feljelentette. Emberem mehetett egy fedett nedves helyre, ketrecbe reteszelve. Este kellemetlen telt, mert ezen helyen rendetlen emberek szertelenkedtek. Reggelre kelve mehetett el, persze rendesen elkeseredve.
Ne legyen elfeledve e mese, neten kellett megjelenjen. Nyerek vele, esetleg nem, esetemben egyre megy. Tente, tente kedves emberek!
Pálinka — kapálni… szerelem
Ha nem is klasszikus kapálásról volt szó, az eszközök mindenesetre rendelkezésre álltak. Mielőtt valaki lázas olvasásba kezdene, igyon egy kupicával, talán szüksége lehet rá. Mindenesetre én így tettem írás közben.
A politikát általában igyekszem kerülni az írásaimban, persze tiltakozni nem lehet a hatásai ellen. Ebben a világban élünk, következményei akaratunk ellenére is meglátszanak rajtunk. Főleg, ha iszunk. (Igyunk még egyet!) Viszont aligha lehetne tiltakozni az ellen, hogy egészen „véletlenül” kerül terítékre egy ilyen téma azokban a napokban, amikor életbe lép a pálinkafőzést (bizonyos szinten) felszabadító törvény. Aki egyet ért az előző megállapítással (és még ki tudja mondani, hogy liberalizáció), igyon még egyet. Vegye úgy, hogy dobott egy hatost a kockával. De csalni nem ér! A cinkelt kocka, illetve olyan mértani test, alkalmazása, amelynek mind a hat lapján hat pötty van az egyenértékű egy elvonókúra-beutalóval. Aki meg pettyet olvasott pötty helyett, az ne igyon többet mert katicabogarat látott.
Mozi: Levelek Júliának
Az egész hétvégi mozizás egy hirtelen felmerült ötletből adódott. Gyakorlatilag egy gyors telefonváltásból jött, autózva két, magyarországi nagyváros között. Végül is, ha az ember fia/lánya eldöntötte, hogy multiplexbe megy, teljesen mindegy, hogy az melyik „metropolisz” melyik plázájába van beágyazva. A gondot inkább a filmválasztás okozta, nem is bíztuk a telefonos ötletelésre. Szembesülve a kínálattal azért már egy kicsit egyszerűbb dolgunk volt. Gyorsan hozzáteszem, sajnos. A meglehetősen hosszú listát átböngészve elég gyorsan likvidáltuk az esélyteleneket. A leginkább döntő érv az volt, hogy valami módon feledtetni kellene az elmúlt hétvége mozis „élményeit”.
Emlékszik még valaki arra, mikor írt utoljára levelet? Nem e-mailt, hagyományosat! Gondosan kiválasztott levélpapírra, átitatva valamilyen parfümmel, kidekorálva rúzzsal, szerelmes, gyakran erotikus tartalommal fűszerezve. Időnként könnycseppel le-, vagy inkább megpecsételve. Aztán a várakozás izgalmai. Megkapta e a „kedves”, megértette e, és az egyik leginkább bizonytalan kérdés: válaszol e? Ugye, hogy lassan a feledés homályába merülnek ezek a gondolatok, mozzanatok. Mai „modern” – de nyugodtan fogalmazzunk úgy, rohanó – világunkban előfordul, hogy a fontosnak tartott leveleknek sem választunk megfelelő hátteret. Rúzzsal és szempillafestékkel nem dekoráljuk a monitort, mert csak magunkkal tolunk ki. Illatfelhőket sem küldünk a képernyőnkre, mert még elhomályosodik, foltos lesz. Arról nem is beszélve, hogy a könnycseppek kifejezetten ártanak a billentyűzetnek. Akkor ezekkel a XX-XXI. századi újításokkal vége is a romantikának?
Mozi: Kéjjel-nappal
Azon gondolom, senki sem lepődik meg, hogy egy párkapcsolatokkal (is) foglalkozó felületen egy ilyen tartalommal találkozik először. És ugyebár a cím is sokat sejtető! Na, akkor jöhet is az első megjegyzés. Azt mondják, (a hozzáértők IS) hogy a címadás egy külön tudomány, vagy legalábbis felér azzal. Úgy gondolom, már itt figyelmen kívül hagyták ezt az íratlan szabályt. De ne aggódjatok, nem ez az egyetlen dolog a film kapcsán, ami miatt megvakartam néhányszor a buksimat.
Az előzetesekből ennyit lehetett tudni: „Amikor egy kisvárosi nő találkozik egy rejtélyes férfival azt gondolja, talán ő az álmai pasija. Azonban hamarosan gyanítani kezdi, hogy valami nem stimmel.” (Forrás: Pesti Est) Magyarul beszélő akció vígjáték. A főszerepben: Tom Cruise, Cameron Diaz.
Jaaaaaaa! És amerikai! Ezt csak azért tartottam fontosnak kihangsúlyozni, mert ez egy olyan ország, ahol egy filmsztár – Sandra Bullock – egyazon esztendőben megkaphatta az Aranymálna (a legrosszabb filmért járó) díjat és az Oscart! Sőt át is vette mindkettőt!!! (Vigyázat valódi sztárról beszélünk! Nem egy „Megasztáron” szocializálódott közönségnek, korábban jobb sorsra érdemes, de celebbé érett emberek által (el/meg)ítélt „paprikajancsik” (és „juliskák”) népes seregéről!)
Így kezdődött - a mozi...
Színház az egész világ – mondták ezt „őseink”, amíg be nem köszöntött életü(n)kbe a kétdimenziós (csoda)világ, a MOZI. Azóta azt mondjuk, mozi az egész világ. Gondolom sokaknak fel is tűnt az első ellentmondás. Akinek (még) nem, annak súgok egy kicsit. De hogy ne legyek olyan „tanárbácsis” (vagy egy kicsit mégis) felteszek egy rávezető kérdést. Mi a fenét ettek az emberek azon, hogy az eddig áhítattal csodált – nem utolsó sorban – 3 dimenziós (színpadi) világot belezsúfolták egy képsíkba? Na, na, van, akinek máris tovább pörögtek egy kicsit az agytekervényei? Igen, igen, több mint 100 évvel a mozi születése után most azon dolgoznak a szakemberek, hogy a mozi világát ne csak időben, hanem térben is megpróbálják kitágítani. Manapság egyre több 3D filmet láthatunk, egyelőre inkább csak az animációs kategóriában.
Bizonyára sokan láttátok már valamiféle visszaemlékezésnek, dokumentumfilmnek köszönhetően, amikor a Lumière testvérek vonata befutott az állomásra. Erre az emberek sikongatva ugrottak fel a helyükről, nehogy elüsse őketJ! Ha most valamiféle közéleti blogot írnék, akkor így fogalmaznék: a sok „hülye”. De itt ilyet nem lehet, így hagy fogalmazzak úgy, a lököttek… A vasútállomáson sem ugrálunk fel a helyünkről, ha jön a vonat, ha csak nem épp azért, hogy közelebb kerüljünk hozzá, hiszen azért mentünk ki, mert fel akarunk szállni. A néhány fős kisebbségtől most tekintsünk el, akik meg egyébként is elé akarnak ugrani… van nekik elég bajuk.
Mozisorozat indul!
Moziba járni mindenki szeret, vagy legalábbis nagyon sokan. Szerencsére a legtöbben meg is tehetik, hogy elmennek. Ezért gondoltam arra, hogy megosztom a közvéleménnyel a saját mozis élményeimet. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem (egészen) a saját oldalaimon. Olyan felületre kalauzolom el az idelátogatókat, ahová többféle ember többféle céllal keveredhet. Mondjuk összekötve a kellemest a hasznossal, vagy akár a hasznosat összekötve a kellemessel. Aki kíváncsi a rejtély feloldására, olvassa el legalább a bevezető írást, elejétől a végéig. Na, nem kell gyanakodni semmiféle reklám ízű történetre. Aki egy kicsit is ismer, tudja, hogy engem nem lehet megvenni. Megvezetni persze igen, és erre már volt példa az életemben, de most szó sincs ilyesmiről. A további ideológiai ráhatás helyett ajánlom, fogjatok bele a mozi „olvasásába” a következő posztban!
Forddal nyaralok
Értelmetlennek tűnő hablatyolás hallatszott a hangszórókból, csak annyi volt számomra világos, hogy franciául beszél az illető. De hogy valami értelme is lehetett a mondandójának, az abból derült ki, hogy mindenki a biztonsági övét keresve kezdett el mozgolódni. Követtük a példájukat, hiszen az ablakon kinézve már mi is láttuk, ahogy kirajzolódnak a Marseille-t övező tengerpart körvonalai.
A repülőtér fogadóépületében viszonylag gyorsan megtaláltuk az autókölcsönző pultját. Csodálkozva néztük, hogy csak az általunk keresett cég irodájánál volt alkalmazott. Kedvesen mosolygott, de az gyorsan kiderült, hogy lesznek nyelvi nehézségeink. A kisasszony (a domborulatai felett elhelyezett felirat szerint Sophie – na, rossz az, aki rosszra gondol) ugyan jól beszélt németül, de én kevésbé. A franciában viszont csak addig jutottunk hogy bon jour. Mivel azonban konkrét céllal érkeztünk, és ez nem a kisasszony megismerése volt, a közös irányvonal gyorsan meghozta az eredményt. Rutinosan elénk tette az előre megrendelt autó kulcsait és a papírokat, majd különlegesen szép műkörmeivel a pontozott vonalra mutatott. Én a megszokott tollam után nyúltam, de ő volt a gyorsabb így nem kellett csatáznunk az összekoccanó íróeszközökkel. Csak amikor felemeltem a kulcsokat, és megFORDítottam a kulcstartót, akkor láttam, hogy egy FORD indítási eszköztárát tartom a kezemben. Bizonyára Sophie-nak is feltűnt az értetlenségem, mert szinte azonnal szabadkozni kezdett. Elnézést kért, amiért Franciaországban nem egy francia autó jutott nekem.