Manapság a nagy internetes világban annyiféle jókívánságot töltenek fel „jó ismerőseink”, hogy igen nehéz választani, mit osszunk meg a hozzánk közel állókkal. A legnehezebb a személyes üzenet kiválasztása, hiszen ahány emberi kapcsolat, annyiféle „kínrím” illik hozzá. Ha valaki nem talál magának megfelelőt, legegyszerűbb, ha „lusta-pózba” helyezkedik, (hanyatt vágva magát várja a beteljesülést) de jobb esetben aktív közreműködéssel maga is tesz azért, hogy sikere legyen. Magyarul, szabadjára engedi a gondolatait, és ír valami igazán szívhez szólót. Ha ez nem jön össze, még mindig nem kell elkeseredni, csak találni kell valakit, aki segít ebben. Álljon itt egy intő példa, hogy mi van akkor, ha más fogalmazza meg a gondolataitokat. Természetesen szabadon felhasználható – a forrás megjelölésével. Persze a szabály továbbra is mérvadó! Nem mindegy, kinek és mit!

Tudom, volt már BÚÉK-os írásom, és bevallom nekem is gyorsan teleszalad a …-m a „bújékolással”, de ez még úgy kikívánkozott, amikor a hétfői ebéd közben szóba került, hogy mi van a tányéron.

A nagy zabálások időszakát megélve kissé álszentnek tűnhet az éhezőkkel foglalkozni. De aki látta az első részt, (netán az itteni beszámolót is olvasta) az tudja, hogy nem kell közvetlen összefüggést keresni karácsonyi szokásaink, és a film(ek) között. Arról nem beszélve, hogy az év közbeni elfoglaltságokat összegezve nem csak két embernek jutott a fejébe, hogy ilyenkor menjenek moziba. Bevallom, – még akkor is, ha többnek tűnik, mint egyszerű tájékozatlanság – hogy akkor még én sem tudtam, hogy trilógiáról van szó. Azt meg már sokszor hangoztattam, hogy ez a felület nem a filmesztéták továbbképzéséről szól.

Van olyan téma, amelyet éppen az tart életben, hogy: „úgy sem mered megírni”. Pedig teljesen hétköznapi dologról beszélünk, legfeljebb mégsem tesszük ki az ablakba, mint télapókor a csizmánkat. De, ha már az öreget emlegettem, akkor gyorsan összefüggést találhatunk egy másik szakállas eljövetelével is. Mi a „hasonlóság” a karácsony és a menstruáció között? – tehetnénk fel a kérdést, hiszen a legkézenfekvőbb dolgokból születnek a Jáksó-féle sületlenségek a Heti hetesben.

Az előző – közlekedéssel kapcsolatos – írásomban, még ha némi belemagyarázással is, a kerékpárosnak volt igaza. A mostani szituációt is túlélte a kétkerekű gazdája, de hogy ez kinek vagy minek köszönhető, nehéz lenne eldönteni földi viszonyok között. Persze senki se ezen meditáljon a karácsonyfa alatt. Nekem mindenesetre van annyi időm, hogy közzé tegyem a történetet, amíg megfő a halászlé.

Nem, nem, ezúttal nem a (köz)helycsere sorozat folytatódik, hiszen Róma „örök”-sége után nem is lenne célszerű valami hasonló témába belefutni. Akkor miféle folytonosságot hirdet ez a hungarikum?

Az oké, hogy nem vagyok már egy „könyv-szűz”, hiszen a SzeretŐ szívek című erotikus antológia kapcsán már sikerült szerelmi kapcsolatba lépni egy kötettel. De ha az ember bárhol „megjelenik”, mindig új erőre kap, és melegség tölti el a szívét. Ja, hogy a pálinkának is van egyfajta lélekmelegítő hatása? Akkor ez az egész „árukapcsolás” talán nem is a véletlen műve.

Közhelyes témákat vesézgetve az a „jó”, hogy az unalomig ismételt mondások mellett egyes szavakat is bátran lehet többször hangoztatni. A klasszikus pl. a klasszikusok klasszikusa. Rómát emlegetve ugyebár nem is kell nagyon megindítani a fantáziát, máris tódulnak az emlékek, még azoknak is, akik még sosem jártak ott. Sajnos én is ezek közé tartozom, de „ami késik…”. De ezt a klasszikus mondatot remélem sikerül majd egy újabb bejegyzésben befejezni.

Az első részben meglehetősen bizonytalan közeget választottam kiindulásként. Így mostanra épp ideje, hogy szilárd talajt éreztessek az olvasókkal a lábaik alatt. Térjünk tehát vissza a szárazföldre. Annál is inkább, mert itt minden sokkal egyszerűbbnek tűnik.

Ezen a felületen is többször tettem már utalást arra, hogy nem vagyok a közhelyek rajongója. Persze ez nem jelenti azt, hogy soha nem alkalmazom. Ugyanis ha valaki időnként nem használja az unalomig ismételt „összefüggéseket”, a külső szemlélő még azt hiheti, hogy az illető nem is ismeri. Ennek cáfolatára született ez az írássorozat. Persze a száraz ténynek közlése ugyancsak közhelyes lenne, ezért igyekszem egy kis csavart vinni az ügybe.

Amikor egy ilyen szégyenteljes vereség után találkozik valaki a fenti címmel, nem nagyon tud másra gondolni mint a 8-1-re. Na, én nem szeretnék sokadik résztvevőként beszállni abba a versenybe, hogy a különféle blogokban hogyan ócsárolják az írók (még inkább a kommentelők) a „nemzeti” 11-et. Pedig a meccs előtt még bennem is motoszkált a gondolat, hogy beszálljak e abba az ideológiai csatározásba, hogy kinek, és miért jut a fejébe az a magyar-holland, ami 1985-ben a Népstadionban 0:1-el végződött.

Nem, ez a cikk nem az önfényezésről szól, arról az előző írásomban éppen eleget olvashattatok. Persze az önmegvalósítás itt is helyet kap, ezúttal azonban „hivatalos” formában. Az ARC kiállítás minden évben megújul. (Már amikor megtartják…) Profik és amatőrök tartanak görbe tükröt mindenki, sőt időnként inkább saját maguk elé. Ami a látványos részét illeti a dolognak, azok a bemutatott képek, illetve a rövid írások sorozata. Ami kevésbé „szembetűnő”, de lehet, hogy még inkább sokatmondó, az a gondolathullám, amit az alkotások váltanak ki az emberekből.

Első ránézésre akár valamiféle nyerőszámoknak is nézhetnénk a címbeli felsorolást. Igaz lehet ez a megközelítés azért is, mert hárman vannak, és ez utóbbi már önmagában is bűvös. Főleg így péntek 13-án, ami ma már többeknek szerencsés, mint szerencsétlen. Az én nézőpontom természetesen egészen más, no és nem is igazán a szerencsén alapul. Ha csak az a része nem, hogy szerencsés ember az, aki foglalkozhat a hobbijával, nevezetesen a (blog)-írással. Az, hogy ebben az olvasók is partnerek – hiszen egyre többen megtalálnak – valóban pozitív. Márpedig erről van szó, hiszen a 2013-as Goldenblog verseny „ego” kategóriájában ismét sikerült előrelépni. Sőt, az idén ehhez még különösebb kampányt sem kellett folytatni.

Az ősz ismételt eljöveteléről szóló költői klasszikust most kihagynám… Annál is inkább mert a levélhullással összefüggésbe hozható soraim, – a tavalyihoz hasonlóan – most sem az erdő szépségeire fognak emlékeztetni. Sőt a Júliának szóló leveleket is félre kell, hogy tegyük, legalábbis egy időre. Ha már a levelezésnél tartunk, hagy emlékeztessem az olvasókat a tavaly októberben született írásomra. Na, jó! Azt én se gondoltam volna, hogy az agymenésem hatására meg fognak változni a „párt” kommunikációs módszerei. De azon, hogy szűk egy éven belül a közvetlen környezetemben is „mosolyra” okot adó esemény tanúja leszek, én is elgondolkodtam.

Ahhoz, hogy a szavakat hangokká formáljuk, csak ki kell „őket” mondani. Persze a dolog nem biztos, hogy ilyen egyszerű, ha ezekkel a szavakkal – tudat alatt – más hangokat kell életre kelteni. Éppen ezért jelenthet igazi kihívást, ha a szavakat nem mondhatjuk ki, sőt ha azt a feladatot kapjuk, hogy írjuk le. A betűk pedig sorozatával pedig olyan hatást kell az olvasókban kelteni, hogy a látottak valódi hangként jelenjenek meg a tudatukban. Erre a feladatra alapozta pályázati kiírását az Aranymosás Kiadó.

Egy korábbi bejegyzésemben már tettem utalást a páros történetírás varázslatos világára, a SUKIZÁS-ra. Eljött az ideje, hogy bemutassak valami igazán kézzel foghatót ebben a műfajban. Sőt! Mint a címből is látható, a téma véresen komoly. Persze gyorsan egy félreértési lehetőséget is szeretnék eloszlatni. Vámpíros történet helyett igazi hús-vér emberekről lesz szó, egy más módon izgalmas, vagy inkább izgató témában. Az erotika lesz a főszereplő. Annyit érdemes még tudni, hogy az elképzelt helyzetekben kitalált karakterek rejtőznek. De ha valaki beleéli magát az egyes szám első személyben olvasott történetekbe, a hatás garantáltan maradandó lesz!

Mivel egy védett oldal tartalmának megismeréséről van szó, tudni kell, hogy egy esetleges felhasználás illetve továbbterjesztés esetén az alábbi gombra kattintva bújnak elő ennek feltételei!

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 3.0 Unported Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.

Figyelem! Az bejegyzés további részei erotikus jeleneteket tartalmaznak, ezért megtekintésük csak felnőtt olvasóknak ajánlott!

Tudom, a cím „kicsit” blikkfangos feltűnő, már-már szenzációhajhász, de ugyanúgy, mint a benne elrejtett szó jelentése, egyfajta nagyzási hóbortot tükröz. Na, nem az enyémet, hanem azokét, akik ilyesfajta szemlélettel akarják megváltani a világot. De még mielőtt valaki azt gondolná, hogy én is valamiféle világuralomra törekednék, netán másokat buzdítanék erre, az nagyon téved.

Ha visszaolvassátok az elmúlt napok néhány írását, láthatjátok, hogy igencsak megszaporodtak a párkapcsolatokkal, erotikával kapcsolatos művek. Még mielőtt valaki messzemenő következtetéseket vonna le ebből, megnyugtatom. A személyemet illetően nincs különösebb változás, bár ha lenne, azt sem valószínű, hogy innen tudnátok meg. Az alábbi írás nem titkoltan egy fiú-lány párkapcsolati problémákkal foglalkozó tematikus weboldal számára készült, – külső ráhatásra – egy lány szemszögéből láttatva a világ egy kis szegletét. De egyszer csak az oldalból kifogyott a spiritusz. Talán éppen ezért, mert már túl sok volt a gagyi meg a mondvacsinált- illetve kitalált történet… Már-már összeesküvés-elméleteket véltem felfedezni, hogy ebben a műfajban is van olyan, hogy kínai (tajvani, honkongi). De ha ehhez már eleve ehhez így állunk hozzá, akkor nem érhet bennünket csalódás. Miért őriztem meg akkor mégis az utókornak? Talán azért, mert ott is EMBEREK élnek – már akik még elférnek. Pedig Kínában is dugnak, járnak Tescóba (ha ott nem is így nevezik. Na, jó óvszert régebben nem annyira vettek, mert akkor nem lennének ennyien. De háááát akkoriban még nem voltak ilyen „divatosak” a nemi betegségek sem, így ez se „ritkította” őket. A történet szempontjából meg édes mindegy, hogy van e benne konkrétan szex, és hogy az welcome, webcam, vagy búcsú…

Egyesek szerint már lerágott csont. Elnézve azonban az élénk híráradatot, még mindig igen sokan vannak, akik tudnának mit lehúzni róla. Szó szerint is, meg elméletben is. Az irigyek száma is egyre szaporodik, ami legfőképpen a fikázók számának emelkedésével mérhető. Kétségtelen, hogy Szepesi Niki neve korábban nem vésődött bele annyira a köztudatba, hiszen Szántó Dávid nem kiálthatta teli torokból, hogy olimpiai bajnok. Sőt, azzal se lövök nagyon mellé, hogy elsősorban azok kurvázzák le „szegényt”, akiknek nem volt meg. De a legundorítóbb annak az álszentsége volt, aki a TV nyilvánossága előtt sajnálkozott, hogy neki meg igen…

Nyár van. Itt az ideje, hogy meleg legyen. Volt egy hét kánikula, aztán egy hét enyhülés. De a hét vége felé újabb felmelegedés jött. Így is van ez rendjén. Vagy, ahogy szoktam volt mondani, így is „normális”. De persze nem vagyunk egyformák. Vannak, akiknek még ez is kevés. További melegségre vágynak. Vagyunk ezzel is néhányan. Mielőtt a többes szám első személy félreértésre adna okot, itt ki is szállnék a történetből, hiszen innentől kezdve elég sok elágazás lehetséges. Én pedig inkább a gyökereknél maradnék.

Ha most valaki 18-as karikával ellátott írást vár, annak csalódást kell, hogy okozzak. Legalábbis első körben. De, hogy az ilyesfajta dolgok iránt érdeklődőknek se hagyják abba az olvasást, (meg ne veszítsek el egyetlen olvasót sem) lesz „arra” való utalás is, – ha másként nem – egy link formájában biztosan. Az írásban többször felvetődhet majd a szex és az erotika fogalmainak keveredése. De, hogy ez ne szüljön ellentmondásokat, hagy idézzem vissza a Szerető szívek című antológia bevezetőjében említetteket: „Az erotika a szex lírai formája.”

Gyakran a képembe tolják, hogy sokat beszélek (és akkor az írás még szóba sem került). Bevallom, van benne némi igazság. Így azonban még inkább érthető, hogy mekkora kihívás elé állítottam magam. Az Aranymosás Kiadó ugyanis olyan történeket várt pályázóitól, amelyben maximum 100 szóval kellet leírni egy gyermekkori traumát. Ráadásul E/1-ben, (egyes szám első személyben) de egy ismert karakter (pl. film-, regény- vagy mesehős) bőrébe bújva. Hogyan lehet ebből mégis – a sokat emlegetett módon – pozitívan kijönni? Bizakodással! Így a siker, még ha „csak” erkölcsi elismerés formájában is, de nem maradt el. Nos, akkor fogmosás kipipálva, pizsit fel, és jöjjön az esti mese!

A 40. életévet sokan, sokféleképpen megélték már! Sőt, ezen a fórumon is szóltam róla egy mozi élmény kapcsán. Nyilvánvaló, hogy a mostani bejegyzés sem mentes a személyes hangvételtől. Persze élőben mégiscsak más a megközelítés, mint a filmes összefüggések kapcsán. Ilyenkor az érintett összehívja a barátait, ismerőseit, kollégáit a világból, de legalábbis Európából. S ha valamikor, akkor igazán kitesz magáért. Na jó, ez számunkra természetes, hiszen nem véletlenül hangoztatjuk, hogy ISMERJÜK! Előkészül, játékot szervez, főz, aggódik és a végen természetesen minden – jól – sikerül! Így a köszön(t)és ezekért is jár, na meg persze sok minden másért.

Jöjjön maga a köszöntő, amiért ez a bejegyzés egyáltalán megszületett. Az eseményhez hűen természetesen két nyelven. (Ezúton is köszönet a fordítónak!) A bulvártól való – szokásos – távolságtartás miatt nevek nélkül.

Általában igyekszem kerülni a bulvárt. Főleg fogyasztásban (így emészteni sem kell), sőt a „kiadásokat” is lehet mérsékelni. De egy korábbi pályázat kihozta belőlem az „állatot”. Persze az ember sokféle marhaságot írogat. Aztán vagy megjelenteti, (beküldi egy pályázatra, vagy legalább a saját oldalán publikálja) vagy nem. De ha annyira gáz, hogy még egy eldugott helyen sem meri feltenni a netre, akkor is megmarad a gépében. Nem törli ki, mert legalább így érzi, hogy a munkája megmarad, ha másnak nem, hát az enyészetnek. Ha valaki majd az emlékiratai kötött kutat, legalább nem sajnálkozik, hanem egy jót röhög rajta.

Akik már régebb óta olvassák az itteni „agymenéseimet”, tudhatják, hogy ennek a blognak van egy társoldala, pontosabban kettő is. Egyik a „Lépcsőház”, a másik az „Eszperente-mellesleg”. Az első gyakorlatilag az őshazája a mostaninak, a második viszont, sokáig arra várt, hogy valami, vagy valaki igazából lelket öntsön beléje. Ha minden igaz, akkor most megtört a jég. Ha nem is egyfajta isteni sugallat, hanem – ami talán még életszerűbb – egy lelkes olvasó hatására. Azzal, hogy többek számára is érdekesnek tűnjön a dolog, megpróbálom felturbózni az egyébként is speciális irányvonalat.

Igaz, a mostani hétvégén nem jött össze a mozizás, de van mivel kárpótolni az olvasókat, sőt a lelkes mozi rajongókat is! Az M1 ma este (is) műsorára tűzte a Némó nyomában című mesét. Ebben a „kissé” sajátos környezetben bepillanthatunk egy 2003-as rádióadás forgatókönyvébe. Akkor lehetőségem volt – vendégként – az azóta megszűnt Juventus Kecskemét stúdiójában, néhány mozis adást szerkeszteni. Számomra tehát a mostani alkalom több szempontból nosztalgikus! A szövegen csak minimális változtatásokat hajtottam végre, inkább kihúztam, ami már esetleg nem aktuális! Vigyázat, hosszú lesz! De már megszokhattuk, hogy a neten nincsenek korlátok. Akit érdekel, elolvas akár három (gépelt) oldalt is, akit meg nem, az egyet sem. Pedig érdemes a végére járni, mert nem „csak” egy egyszerű filmajánlóról van szó.