Meghalt egy ember, egy rendőr! Ki-ki vérmérséklete szerint helyezi előtérbe a két személyiséget, akiknek a sorsát, a szakma kovácsolta eggyé.

A tavalyi év vége sem telt el tragédiák nélkül, de az idei is így indult. Legyen szó ismert, vagy „ismeretlen” emberről. Élete, így tragédiája is, akár a nyilvánosság, akár „csak” egy zárt közösség előtt zajlott.

Számtalanszor beszéltünk már róla ezen a fórumon is, hogy mindenféle példálózás rossz, semmiféle helyzetet nem lehet összehasonlítani. Főleg a „hétköznapi” embereknek, akik mi is vagyunk. Igen, velem együtt! Olyanoknak, akik csak a hírekből tájékozódnak. Bár ebben a helyzetben most ahhoz a többséghez tartozunk, akik nem szerettek volna jelen lenni a helyszínen.

A helyváltoztatás ősi emberi „hagyomány”. Senki sem képes hosszútávon megülni a fenekén. Hacsak nincs „rákényszerítve”.

Az elmúlt év vége is igen szomorú volt sokféle szempontból. Ismert és (a többség számára) kevésbe meghatározó emberek távoztak közülünk. De a halál nem válogat. Elhunyt Pelé, az „ex”-Pápa, és persze sokan azok közül, akit csak a szűkebb közösségük tartott fontos embernek.

A gyorsasággal ellentétben szándékosan húztam, halasztottam (lassítottam) a témát, bár tudom, ezzel nem csökkent a „sebességláz”. Még egy fontos dolog. Kérem, mindenki vonatkoztasson el a konkrét esettől, (ha véletlen ráismerne) mert a teljes ismeretanyag hiánya, nagyon félrevezető lehet. Hagy fogalmazzak inkább úgy, ahogy a filmekben szoktak: „A cselekmény elképzelt történeten alapul. A történet szereplői kitalált alakok, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve.”

Gondoltam, beköszönök az újévben. Csak, hogy számítsatok rám idén is! „Itt” nem lesz változás, és ezt mindenki értse úgy, ahogy akarja.

Nekem is volt olyan szakasza az életemnek, amikor hasznos volt a naptár módszer…, végül is fiú lett. De minden korszaknak meg vannak a jelentős dátumai. Most a legfontosabb, hogy elértük a 2023-at, így ezzel kell beérnünk.

Ha már lezártuk a 2022-es évet, „szinte” automatikus, hogy jöjjön a következő. Báááár a nagy naptárreformokon túl vagyunk, mai „modern” világunkban sose lehet tudni... Jön egy új ötlet „felelős” döntéshozóink fejében, és máris új időket élünk. Na, amíg eljutunk idáig, próbáljunk meg az "új év, új pozitív gondolatok" jegyében elindulni.

Újabb évet zárunk, köszönjük meg XIII. Gergely Pápának, azt a támpontot, hogy megadta, milyen időközönként „kell” évértékeléseket, statisztikákat, leltárakat csinálni!

Az életkor gyarapodásával a naptári évek egyre „rövidülnek”. „Gyorsabban” jönnek a név- és születésnapok, évfordulók, a karácsony és így a BÚÉK-„olás” is. Ezzel persze nem kell feltétlenül csökkenni a fontos események jelentőségének, de az ünneplést talán át lehet értékelni.

Miközben egyre nő a Föld lakossága, egyre kevesebb az olyan ember, akit szinte mindenki ismer, és ha nem is feltétlenül szeret, de tisztel és elismer. Tegnaptól eggyel kevesebb. Elhunyt Pelé.

A minap olvastam egy cikket, amelyben arról volt szó, hogy az ember milyen régi dolgokra képes visszaemlékezni. Még hozzá is tették, hogy meglepődnénk a statisztikán.

Utazzunk vissza az időben. 1975-76-ba. Általános iskola alsó tagozat, 3. vagy 4. osztály. Nagyszünet a második óra után. Békésen falatoztam a tízóraimat, és a pad alatt egy könyvet olvastam: Pelé, a fekete gyöngyszem. A tanító néni mellém lépett, és elvette. A nap végén visszaadta, és szúrós tekintettel valami ilyesmit mondott: (Nem szó szerint, de a lényeg meg van.) Ilyet nem akarok látni, ez nem ide való. Aztán filmszakadás, most pedig véget ért a „mozi”.

Végre! Megérkeztek az adatok, kik a leggazdagabb magyarok. Azt azért eddig is sejtettük, hogy a „praktizáló” tanárok közül viszonylag kevesen lesznek a listán.

Kezdhettem volna úgy is, hogy katasztrófa történt, meg világszenzáció, de itt sokkal nagyobb a baj. Mészáros „úr” ugyanis lecsúszott a harmadik helyre. Sebaj! – csettinthetett magában, – az is dobogós hely. Tanítani való megközelítés – is lehetne. A tanárok helyzetét „elemző” csoport viszont hiába állt „fizikailag” magasabban, mégsem örülhettek felhőtlenül.

Aki e sorokat olvassa, már túl van a karácsony „megpróbáltatásain”. Az egyedül töltött órák ugyan nehezen állíthatók párhuzamba a bejgli-kóma teltségérzetével. De a józan értékelés feltétele, hogy minden külső hatástól mentes legyen.

Jól érezted magad? A válasz könnyű, akár az „IGEN”, akár „NEM” gombot kellett megnyomnod. De ez nem a „Géniusz” ünnepi kiadása. Van időd átgondolni a választ az 5. másodperc után is. Lehet, hogy bátorság lesz a részemről közös nevezőben gondolkodni az értékelést illetően, de ehhez ki kell lépni a sablonokból.

Karácsonykor egy ilyesfajta klasszikussal előrukkolni nem vall túl nagy kreativitásra. Ugye? De a „hozzávalókat” megismerve ezen azért nem kell olyan nagyon meglepődni.

Azért azt tudni kell, hogy ez nem egy főzős „műsor”. De, hogy az embereket is időnként „megkavarják” az sem újdonság. Legfeljebb azon lehet vitatkozni, hogy ki a „szakács”.

Hallelúja, fellégezhetünk, megjött Brüsszelből a pulykapénz! Hiába no, a lejárató kampány sikeres volt, és megijedtek az EU- diplomaták, hogy csak virgácsot hozott nekik a Télapó. Nehogy már a Jézuska is megbüntesse őket. Felszabadítottak végre minden eddigi összeget, amit a „jó magyaroktól” eldugtak a párnacihába. „Nagyjaink” most büszkék lehetnek magukra, ezt is megoldották.

A német márka természetesen nem lehetett a miénk. Az Euro már közelebb áll hozzánk. Aha, persze…

Az adventi időszak eljövetelével lassan ideje lenne egy kicsit megpihenni. Ha magunktól nem megy, akkor jó, ha van egy segítőtárs, aki partner ebben. Kikapcsolódni a munkából, ráhangolódni az ünnepekre, játszani. Aha, persze…

A gyerekeknek mindig nagy élmény, ha van egy „varázsdoboz” (leselejtezett szennyes kosár is megteszi) amiben a szülők, nagyszülők játékai után lehet kutatni. (Digitális lelkületűeknek lomtár, vagy leánykori nevén „recycle bin”) Ebben biztos nem találnak telefont, legalábbis okosat. Ha netán mégis, és van rajta kék gomb, azon nem az elektronikus arcos könyv ugrik elő. Gyakran emlegetett „kiskorú ismerősünk” ezúttal egy társasjátékot lelt az „archívum”-ban. A neve: Európai út. Ó, hát ez már történelem – gondolhatnánk. Ez már olyan régi játék, hogy azóta már biztos azon az európai úton vagyunk, és természetesen a gyorsító sávban. Aha, persze…

A területalapú étel-megnevezéseknél én is egy kicsit elcsodálkozom. De soha nem ítélkezem, (előre) legfeljebb kíváncsi leszek.

Nem titok, hogy én a „bajai” árnyékában nőttem fel, ezt tanultam édesapámtól. (Végre őt is „megszólíthatom” egy írásomban. Anyukámat sűrűbben szoktam, bár ő nem panaszkodhat, mert több kommentben is „megemlítik”…) De akkor hogy jön ide Szeged?

„Öszöd” vagy nem „öszöd”, ezt most akkor is „mögköszönöd”! – mondhatta volna akár „körösztapám” is, de sajnos ezt már nem élhette meg.

Végre azok is Öszödözhetnek egy jót, akik ezt eddig nem tették. Ugyanis ők szolidaritásból, hagyománytiszteletből, együttérzésből vagy bármi más okból eddig behúzták fülüket, farkukat.

Eljött az a sajtótörténeti pillanat, amikor egy lapon említhetjük Gyurcsány Ferencet és Matolcsy Györgyöt. Bár az MNB elnök egy kicsit „sajtókomfortosabban” fogalmazott, a lényeg, hogy szerinte is „elqrtunk” valamit. Ahogy az Index is megírta: „Szembe kell néznünk azzal, hogy a magyar gazdaság válságközeli helyzetben van”. Na, erre még az ő "szöme" is "kikereködött". Kicsit messzebbről kezdem a jövőre való következtetéseket levonni, de ígérem, gyorsan „hazaérek.” A FIDESZ anno (2002-ben) az első újraválasztási lehetőséget a kommunikációval bukta el. Volt 8 évük, hogy megtanulják a leckét. 2010-ben át is mentek a vizsgán, azóta nem tudnak hibázni. Pontosabban ez így nem igaz. Addig csűrték-csavarták a dolgokat, hogy hiába felejtették el az egykori „bukta” okait, most már bármit csinálhatnak. Egyszerűen nincs alternatíva. Ezt nem (csak) ők mondják, sajnos ez a realitás. Sőt még azt a luxust is megengedhetik maguknak, hogy a csendben félreállított „megmondóembereket” – Kósa Lajost és Németh Szilárdot – időnként szóhoz juttatják. Nehogy azt higgyék az „embörök”, hogy ennél már nincs lejjebb.

Először mesélek egy kicsit, hogy mindenki ellazuljon, bár így sem könnyű befogadni a valóságot.

Bevallom, utoljára több mit 25 éve öltöttem magamra a Télapó „jelmezét”. Ez többször is előfordult, hiszen már általános iskolában elkezdődött. Azután a középiskola, majd a korai felnőttkor. Mindegyiknek meg volt a maga varázsa.

Talán az egyik legfontosabb tényező, amit magamon láttam, az átszellemülés. Igen, az egyik pillanatban még hétköznapi ember, a következőben pedig egy megtestesített jelkép. De a környezet is megváltozott! Az első percekben még nevettek, ugrattak, de néhány pillanat múlva már csak egymást heccelték. Télapóként megszólalva a hallgatóság is megváltozott. Ők adták nekem ezt a szerepet. Lassan rájöttek, hogy nem akárki állt velük szembe. Egy olyan „ember”, akit mindig tiszteltek, felnéztek rá. Így bárki is rejtőzzön a piros köpeny mögött, annak tisztsége, felelőssége, ne adj’ Isten hatalma van. De mi változott? Mégiscsak a ruha teszi az embert? Ebben az összefüggésben nincs jó válasz.

Ennél nagyobb közhelyet azért nehéz volna leírni, ami a közel-keleti időjárást illeti. De ugye tudjuk, hogy ez nem egy meteorológiai portál.

Már a második írásom a VB-vel kapcsolatban, és ez megint nem közvetlenül a fociról szól – sajnos. Hiába no, az időbeosztásom nem teszi lehetővé, hogy egyfolytában a TV előtt üljek, de a hírekre azért odafigyelek.

Általában nincs bajom a melegekkel. (Szomorú, hogy ezt előre hangsúlyoznom kell, de a félreértések elkerülése végett inkább előre vetítem.) Azon kivételektől eltekintve, amikor valaki azzal akar előrébb, vagy ne adj Isten hátrébb lenni, hogy ő meleg. Ez ugyanolyan megkülönböztetés, mint amikor őt próbálják emiatt kellemetlen helyzetbe hozni. Az viszont annál nagyobb probléma, amikor meleg-aktivisták, vagy magukat annak képzelők esnek át annak a bizonyos lónak a túlsó felére. Egy biztos, hogy a labdarúgók (elsődleges) célja most az kell hogy legyen Katarban, hogy focizzanak. Az még ugyan közvetlenül nem bizonyított, hogy azok a játékosok, akik egyelőre többet tesznek a kezükkel és a szájukkal a feltűnésért mint a lábukkal, miért nem elég sikeresek a pályán. Azt viszont tudjuk, hogy pl. a németek és az angolok a várakozáson alul szerepelnek. Azt viszont tudjuk, hogy pl. a németek és az angolok, sőt a dánok is a várakozáson alul szerepelnek. (Ugyebár ők voltak a „főkolomposok a témában.)

Ez az írás kifejezetten célirányos egy közösség felé. Azoknak, akik a „bloggerség” magánya ellenére egy csoport tagjai. Jelezve, hogy emberként mégiscsak társas lények.

Mire is akkor ez a nagy nyilvánosság a külső szemlélők felé? Hagy jöjjek elő egy (elferdített) klasszikussal. A blogger is volt ember.

Finoman csepegtettem már néhány „apróságot” a bloggervilág rejtelmeiből. De olyan is volt, amikor keményen kiálltam a „sorstársaimért”, hogy igenis tessenek komolyan venni őket! Az „ilyen-olyan válság” ugyan bennünket is megsarcolt, de mint a mellékelt példa is mutatja: Köszönjük, megvagyunk! A kíváncsiskodóknak pedig itt egy újabb lehetőség a bepillantásra.

Az idei foci VB már az előkészületek időszakában is sok fejfájást okozott a labdakergetőket kedvelőknek. Egy biztos, a legmagasabban hordott testrésznek nem a sörkóma csapott oda.

Az, hogy a muszlim országok – egyik – általános ismérve az alkoholfogyasztás nagyon szűkös lehetősége, tulajdonképpen nem meglepő. Mint ahogy az sem, hogy a „világ többi" része „csak arra készült”, hogyan lehetne ezt kibekkelni.

Aligha kétséges, hogy bármi történik – szinte – bárhol, egyre nagyobb szerep hárul a marketingesekre. Ennek a „szakágnak” van egy eléggé szélsőségesnek mondott vetülete. Ez nem hivatalos, ezért ebben a formában nem is lehet rájuk fogni a megközelítést. Ennek ellenére léteznek a jelenségeket, eseményeket indirekt módon bemutató felhívások. (Természetesen nem arra gondolok, amikor azokat a híreket hozták előtérbe, hogy a stadionok milyen méltatlan körülmények között épültek, és ennek során hány ember vesztette életét. Ez már minden határon túlra mutat.) De valljuk be, több hír jelent meg arról, hogy milyen időjárási körülmények lesznek, mennyi pénz folyt el ide-oda, vagy éppen melyik celebnek lett fontosabb a VB-n való megjelenés, mint a korábbi életében bármi. A futball, mint szakma meg hát… ja, ők úgyis ott lesznek.

A „művésznő” stand up estéje még nagy sikerrel fut, így megpróbálok nem spoilerezni a hétvégi menü emlegetésével.

Bármennyire is lerágott csont, (bár ez nem húsétel) a héten sapkát kapott a tojás és a krumpli.

Szerintem maga Pottyondy Edina sem gondolta volna, hogy az – egyébként joggal népszerű – körútjának kellős közepén, Kecskeméten lesz a leginkább aktuális az a téma, ami köré felépítette az előadását. Ennél többet sajnos nem illik elárulni, de annyit igen, hogy a rakott krumpli fontos szerepet játszott az eddig sem eseménytelen életútjában. Mint ahogy a sok „pin@” és a még ennél is több „f@sz” is, ahogy az előadói estjén bebizonyosodott. Bár a felemlegetett testrészek arányaiban talán egy kicsit túlzó mennyiségbe kerültek elő. Végül is arról nem ő tehet, hogy a világon ennyi van belőlük. Különösen az utóbbiakat emlegetjük sűrűbben, mintegy komplett emberre való jelzőt formálva belőle. Annyira nem is bánom, hogy egy pasis este részeként jelentünk meg a programon. Azért remélem, hogy a „zasszony” is olvassa e sorokat, hátha ihletet kap a hétvégi ebédhez. (Persze, hogy olvassa, hiszen mindig cenzúrázza.)

Kiszámolták már, hogy mennyibe kerül a vasárnapi ebéd? Igaz, a krumpli és a tojás ára nem nőhet tovább. Viszont ennek – az egyébként fenséges ételnek – van még két fő alkotóeleme. A tejföl és a kolbász. Nézte valaki, hogy az utóbbi két hónapban mennyivel nőtt az áruk? „Kissé” többel, mint amennyit most megspórolhatunk a fejfedővel bevédett alkotóelemeken. Magyarul ismét bebizonyosodott, amit nevéhez méltó módon a Magyar György is elmondott az ATV-ben, ha nem is szó szerint: A kereskedő nem hülye. Ha valamit lefékeznek, akkor a sebességet behozza egy másik pályán.

Eddig a krumpli legalább értékmérő, vagy legalábbis értékmentő volt. Ezzel lehetett kampányolni, választásokat lehetett nyerni… Most ezt is lesüllyesztették a bulvár szintjére. Csak éppen nem nőhet az ára. Nem futhat fel együtt a gazdasággal, ezáltal az ország teljesítményével. Csak egy sapkás csitri, akinek a fejfedő éppen jól jött a tél közeledtével… Viszont megtarthatta „értékmérő” szerepét a különféle kampányokhoz, ígéretekhez. Az „adakozók” nem akarnak többet költeni erre! A tyúk meg háááát tojik rá! Szerencsére, már fel sem kell tenni a klasszikus kérdést: „Mit mondana erről Hofi?” Már elmondta… Van sapkája, nincs sapkája…

Kép: Saját

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával

Egyre harsányabbak azok a jelzések, amelyeket színészek, előadók és nem utolsó sorban celebek hangoztatnak. Annak kapcsán, hogy az egészségügyi, gazdasági és „energiakezelési” intézkedések mennyire sarokba szorították őket.

Ezt megerősíteni látszik egy házi-beszélgetésben felemlegetett "Lúdas Matyi effektus". De higgyék el, ezt se én találtam ki. Mint ahogy azt sem, hogy egy-egy „bogárevő” mindennap megjelenjen valamiféle címlapon. Az viszont nem lenne hiteles, ha pl. Gálvölgyi János úgy kezdene egy interjút: jaj, nem tudom mit eszek holnap!

Manapság egyre nehezebb elválasztani a művészvilágot a celebgárdától. Bár, valahol érthető a „hivatásosok” menekülése az „árnyékvilágba”. Tanult és hiteles embereknek nagyon sok energiát kell befektetni ahhoz, hogy szakmájukat megfelelően képviseljék. Megismerjék nagy elődeiket, megjeleníthessék az általuk képviselt karaktereket.

Míg a celebeknek „csak” el kell játszani a hétköznapi embereket. Kicsit extrémebb környezetbe helyezik őket, és máris kidomboríthatják azokat a tulajdonságokat, amelyeket a körülöttünk élők is kiemelnek. Gondolok itt a szó szerinti domborításra, (alsó és felső testrészeken) illetve az „általános” emberi belső „értékekre” egyaránt. Füllentéstől a hazugságig, a flörttől a megcsalásig, vagy a versenyszemlélettől az „át…vágásig”.

Hol van akkor a közös nevező? Háááát, itt van közöttünk, csak kérdés, ki hogyan használja ki, vagyis, ki meddig képes elmenni. (Mint ahogy a bloggervilágnál is szó volt erről a jelenségről: „Elkurvulni!”.) Erre "kitűnő lehetőséget biztosított” az elmúlt néhány évnek a hétköznapjainkba egyre jobban beépült három jelensége.

A Covid járvány, a KATA „botrány”, illetve most a „rezsicsökkentés”. A három „verés” létezése kétségtelenül megingatta a „szórakoztató”-ipart. Az első és a harmadik a fellépési helyek nyitva-, illetve éppen hogy a zárva tartásáról szól. A középső ugye teljesen más kategória. Hatása mégis óriási. A jelző nem véletlen, hiszen a különbségre is utal, ami egy „normális” elszámolási rendszer, illetve egy aránytalanul nagy bevétel/kiadási hányados mutatói alapján a zsebekben marad. Félreértés ne essék, a KATA alkalmazói törvényesen jártak jól, csak hát a megalkotók kb. 10 év alatt „elfelejtették” korszerűsíteni a rendszert. Persze, hogy egyik napról a másikra megváltoztatva elég hangzatos ellenállás lett e vége. Ez csak azért volt egy kicsit veszélyes Buda várának lakójára (is), mert hű alattvalóinak jó része is élvezte a rendszer előnyeit. Ráadásul a többségük „kisember” volt, akiknek rajongása ha meginog, akkor annak hangja is van. A „nagyoknak” vagy a nagyon közelieknek maradnak más csatornák, amelyekről úgysincs pontos információnk, csak „sejtjük”.

Nézzük egy kicsit a másik két veretést. Az ismert emberek megjelenésének lehetősége – pontosabban ennek korlátozása – ugyancsak nem kis nehézség. Viszont van egy nagy különbség. Az elsőnél a teljes elzárás volt a legnagyobb probléma, ami alól nem nagyon volt kibúvó. (Jó, tudom, itt is voltak kiskapuk és „kedvezményezettek”.) Itt csak egy dolgot hagy emeljek ki. Azoknak volt a legnagyobb a szájuk, akik előbb-utóbb csak kaptak valamiféle támogatást a „megélhetésükre”. Akik korábban is felelősen gazdálkodtak a (saját) pénzükkel, azok – ha nem is könnyen – de átvészelték azt az időszakot.

A mostani helyzet más. Igaz, hogy bezárnak intézményeket, fellépő helyeket, de arra van lehetőség, hogy olyan cégek és rendezvény-helyszínek, amelyek meg tudják fizetni, lehetőséget biztosítsanak a nyilvánosságnak. Itt persze megint előjön, hogy mit és mennyiért. Nyilván egy komplett színházi előadást nem egyszerű mozgatni. De kamaradarabokat, kis létszámú, 1-2 személyes előadóesteket könnyebben meg lehet szervezni. Éééééés hát nagy „kedvenceink” a „valóságshaw”-k aztán arathatnak. Már fel is idézhetem a korábbi mondatokat az „elk…rvulásról” – hogy ne kelljen még egyszer betű szerint leírni.

Akkor lehet számolni. Kit is vert meg a Matyi és hányszor? Vagy lehet, hogy éppen a (varázs)pálca segít.

Kép: Pixabay montázs

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával

Megy a farok méregetés, az egyik legfrissebb „médiabotrányon”. Mindenki történelmi jelentőségű esetet jelentett. De a folytatás még mindig bizonytalan.

Bevallom, én (is) az ATV-re ébredek reggelente. A TV-m ébresztőjét így programoztam be. Tudom, lehet mondani ez egyfajta perverzió. Megnyugtatom az „ellentábort”, ők meg az M1-re kelnek, ha elfelejtették volna reggel óta. Na, ezek után nem lesz egyszerű középen maradnom. Félreértés ne essék, nem a kör közepén, mert az megint más kategória.

Van az a fény, ami nem kell, hogy a reflektor energiájával hasson!

Lassan megtanulunk ezzel az átvett szokásvilággal is élni. Kicsit lassan esett le nekem is, hogy miért „kell” ez nekünk, de hiába, lehet, hogy én még nem a fény gyermeke vagyok. De a töklámpás adott nekem is egy kis világosságot.

Elég gyakran emlegetem a világ kitágulását. (Most nem a világegyetem fizikájára gondolok, hanem próbálok a földön maradni.) De ha körbenézünk, a bolygónk is elég nagy, és igen sok ember lakja. A folyamatos kalandozás egyre inkább a részünkké válik. Jó, nem mindenkinek, de egyre többeknek. Így adódik a helyzet, hogy megtapasztaljuk egymás kultúráját. (Meglátjuk, elfogadjuk, tudomásul vesszük, megtanuljuk, megszeretjük… vagy nem.) Nyilván ha valaki tartós kapcsolatot szeretne kialakítani egy másik emberrel, – még ha az „csak” munkakapcsolat is – tudomásul kell venni annak életritmusát.

Orbán Viktor egy kicsit megfázott. Nem rá, (még legalábbis) hanem meg. De még ezt sem sikerült „normálisan” tisztázni. Sőt!

Ebben a bejegyzésben az lesz a kihívás (számomra) hogy a sok gyógyszer reklám megidézése miatt ne tűnjön fizetett hirdetésnek. Íme, a recept.

Eltelt már néhány nap a „zalaegerszegi” beszéd óta. Remélem, jobban van a kormányfő. Ezt őszintén kívántam az aktuális bejegyzésem végén. Miért beteg volt? – tehetik fel a kérdést. Igen, láthatta mindenki a közvetítésben. De nem volt beteg! Ezt meg ki mondta? „A” Havasi Bertalan: „A miniszterelnöknek kutya baja.” Ja, akkor az biztos úgy volt! Ezzel meg is érkeztünk az aktuális témánkhoz.

Éppen a fentebb linkelt bejegyzésben írtam arról, hogy amit ország-világ lát, hall, azt nem lehet elferdíteni, megmagyarázni. DE!

Mindig is voltak melegek, meg lesznek is. Mindig is együtt „kellett” velük élni, legfeljebb más volt a megítélésük. De tegyünk különbséget a melegség, és a meleg propaganda között!

A világ „kitárulásával”, az internet elterjedésével a szólásszabadság „kissé” túlértelmezett (vagy túlméretezett, mindenki döntse el…) elengedésével bárki eldöntheti, hogy mennyire sikeres ennek a „csoportnak” a megítélése, elfogadása a kommunikációs csatornák hatására. Főleg, hogy mindennek van egy másik oldala.

Magyar vagyok, fehér bőrű, férfi, heteroszexuális, párkapcsolatban élő, „hivatalos” vallást nem gyakorló, de nem is ateista. A „zasszony” hasonló „jó” tulajdonságokkal rendelkezik, azzal az aprónak nem igazán mondható különbséggel, hogy ő meg „gyárilag” nő. Ezek az ismérvek két embernek fontosak. Neki, meg nekem. Oké, a gyerekek is elismerően csettintenek a tények kapcsán. Végül is a kialakulásukat elég jelentősen befolyásolták ezek a tényezők. Legalábbis egy részük. Bár, hogy melyik „jellemző” határozta meg ez utóbbiakat, azt manapság nem túl nagy divat felemlegetni. Ami persze nem feltétlenül baj, hiszen nem volt különösebben cél ennek az oldalnak a kidomborítása.

Csupa fiatalok, akarom mondani örökifjak, akik „bejutottak” az ünnepi beszéd színhelyére október 23.-án.

Félreértés ne essék, alapvetően semmi bajom ezzel a korosztállyal. Annál is inkább, mert „lassan” én is ide tartozom. De hogy csak őket lehetett látni a közvetítéseken…

Az olvasók tudják, hogy nem igazán foglalkozom közvetlenül az aktuálpolitikával. Ennek mélységeinek megértéséhez többet kellene hozzá kutatni, olvasni. „Sajnos” a napi munkám mellett erre nem igazán van idő. De azért a politika hatását én is ugyanúgy érzem. Bár magam nem látogatom naponta magát a „közértet”, szerencsére van olyan kapcsolatom az „intézménnyel”, aki nem csak vásárolni, hanem dolgozni is bejár ebbe a közegbe.

Mindig is létezett, de az internet népszerűségét kihasználva egyre több esetről tudunk.

Végre egy olyan téma, amelyben nagy az egyetértés. Mivel minimum két résztvevő van, a büntetőfékezésnél is mindig a „másik” a H… (hibás). Persze van még ilyen, – természetesen a foci, – de ezt most hagyjuk, mert az megint a paci túloldala. Onnan meg minden másképp látszik.

Abból is látszik, – mármint a jelentkezésem – hogy én sem fogom szó nélkül hagyni, ami napjainkban történik velük.

Egész életünk során mindannyian kapcsolatban vagyunk a pedagógusokkal. Ha nem is közvetlenül, de gyermekeinken, unokáinkon keresztül mindenképpen. Amíg kicsik a gyerekek, akkor azért fontosak, ha nagyobbak, akkor meg azért nem hagy bennünket hidegen a történet. (… és akkor nem a tél árnyoldalairól beszélek a hőmérséklettel kapcsolatban.) Főleg, hogy alig indult el a tanév, máris van miről beszélni.

Hadd kezdjem a „kormányzati” intézkedéssel, amelyeket a „renitensekkel” szemben hoztak. Utolsó figyelmeztetés, fegyelmi, elbocsátás. Erre „szeretnék” ugyanis reagálni. Nem konkrétan a büntetésre gondolok, hiszen ennek jogosságát (jogi hátterét) sokáig vizsgálni fogják.

Vannak, akiknek már természetes, hogy úgy váltanak országot, mint más a cipőket. Akkor most világpolgárok vagy hontalanok?

Az utóbbi évtizedben ismét nagyon sok szó esik arról, hogy mekkora is az 10 milliós magyarországi lakosság. Egyre kevesebb. Ennél már csak akkor vagyunk hangosabbak, ha azt is kiemeljük, hogy hányan mentek külföldre. (A miértről nem is beszélve!) Sőt lehet még fokozni: TARTÓSAN. Tehát hosszú távra terveztek, vagy „csak” dolgozni… Aztán alkalmazkodtak.

A mai történet egy érdekes, de egyre inkább megszokott élethelyzetet mutat be. Ráadásul külföldi szereplőkkel, de magyar szemmel.